Hírek
Lelkészértekezlet családostól Komandón
Családjaikkal együtt vettek részt a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye lelkipásztorai idén is az egyházmegyei lelkészértekezlet találkozóján.
Gyülekezetépítés a közművelődés eszközeivel
Szeptember 18-24. között tartotta a Bikafalvi Református Egyházközség a Bikafalvi Művelődési Napokat.
Istennel bármit, nélküle semmit – megújult Sztána református temploma
A 11. században épült, azóta több átalakításon átesett templom új kinézetéért szeptember 24-én adott hálát a népviseletben pompázó gyülekezet.
„Bölcsesség kezdete” – Kárpát-medencei Protestáns Teológushallgatók Konferenciája
Az eseményen a KPTI két hallgatója mellett tíz magyarországi fiatal előadó is részt vett.
Iskola, amely Krisztushoz vezet – harminc éves a Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium
Tanévnyitó istentiszteletet tartottak Sepsiszentgyörgyön az erdélyi magyar református középiskolák szeptember 23-án.
Húsz éves a kolozsvári Agnus Rádió – ünnepeljük együtt!
Húsz éves születésnapi ünnepségére készül a kolozsvári Agnus Rádió, Erdély egyetlen református, közösségi rádiója szeptember 24-én.
„Szeressétek egymást!” – tanévkezdés a Protestáns Teológiai Intézetben
Elkezdődött az új tanév a Protestáns Teológiai Intézet hallgatóinak vasárnap, szeptember 17-én.
Egy év kihagyás után birtokba vették a református magánóvodát Bánffyhunyad gyermekei
Megnyitotta kapuit a bánffyhunyadi magyar református óvoda, amelynek felépítését a magyar kormány és az Erdélyi Református Egyházkerület támogatta.
Közel hatezer diák kezdte meg a tanévet református tanintézményben
Erdély református tanintézményeiben összesen 5831 diáknak csengettek be hétfőn, szeptember 11-én.
Gyászjelentés – Jenei Tamás
Elhunyt életének 72. évében Jenei Tamás lelkipásztor.
Rendíthetetlen bizonyosság, szeretet és hit – megújult Magyardellő temploma
Megújult Magyardellő 130 éves református temploma, a magyar és román kormány, illetve Kerelőszentpál önkormányzatának támogatásával.
4 napos terápiás programot szervez a Bonus Pastor Alapítvány
A Bonus Pastor Alapítvány 2023. szeptember 28. – október 1. között 4 napos terápiás programot szervez férfi és női szenvedélybetegeknek Magyarózdon.