Hírek
Megtartotta idei első ülését az Igazgatótanács
Március 24-én tartotta idei első ülését az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa.
Istent keresni szóval, képpel, zenével
Az Isten szótagolva című könyvet kedden, március 22-én mutatták be.
Szent László-freskót restauráltak Bibarcfalván
Szent László-legendát ábrázoló falfestményt restaurált a Bibarcfalvi Református Egyházközség.
Új kötetben az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának viharos története
Markó Attila új könyvét február 25-én mutatták be Kolozsváron.
Elutasították a nagyenyedi Természettudományi Múzeum gyűjteményének visszaszolgáltatását
Végleges döntés született a nagyenyedi Természettudományi Múzeum gyűjteményéről.
Első alkalommal szerveznek Tavaszy-napokat
Ünnep a lelki öröm és hagyományok gazdagságában Nagyszebenben
Hagyományőrző advent és ünnep zajlott le a nagyszebeni gyülekezetben.
Megújult a csombordi református templom
A megújult hajlékért advent negyedik vasárnapján adott hálát a gyülekezet.
Istenünk nevéről emlékezünk meg – mozgalmas évet zárnak az esztényi fiatalok
Idén állattartással kapcsolatos bibliai történetek kaptak kiemelt szerepet a vallásórákon.
Rád is szükség van – gyülekezetként összefogni az elesettekért
Eseménysorozattal érzékenyítik és mozgatják meg a gyülekezetet.
Az alkotásba belefeledkezve hangolódtak az ifjak Bikafalván
Süthető gyurmából készítettek ékszereket, kulcstartókat.
Adventre hangolta a segesvári fiatalokat a FelkészítŐ
Ifisek, szülők, gyülekezeti tagok mind összefogtak, hogy emlékezetes eseményt teremtsenek.