Újra lesz Szent László-napi kórustalálkozó Tordaszentlászlón

Két év kihagyás után újra lesz Szent László-napi kórustalálkozó Tordaszentlászlón. A június 25-i eseményre szeretettel várják a Kárpát-medence magyar kórusait a szervezők.

31. alkalommal rendezi meg a Tordaszentlászlói Thamó Gyula Közművelődési Egyesület a hagyományos Szent László-napi kórustalálkozót 2022. június 25-én, szombaton 9 órától. „Nagy öröm számunkra, hogy az eseményt két év kényszerszünet után újból megrendezhetjük, találkozhatunk és énekelhetünk. Jeligénk továbbra is: Nyelvében és szokásaiban él, dalaiban és művészetében érez a nemzet” – írják a szervezők.

Az együttlétet közös éneklés is gazdagítja majd a templomkertben, Szent László szobra körül. Ehhez a következő kórusműveket választották a szervezők:

  • Kodály Zoltán: A magyarokhoz (legalább egy szólamban)
  • Erkel Ferenc–Bárdos Lajos: Szózat

A templomban tartott ünnepi istentisztelet, majd a Művelődési Házban tartott kórushangverseny után közös ebéd következik, majd a karvezetők találkozója és estig tartó beszélgetés, közös dalolás.

Jelentkezni 2022. június 10-ig lehet a következő űrlap kitöltésével:

Jelentkezési űrlap.