Hírek
Nyílt nap a Teológián
A második alkalommal megszervezett eseményen százötvenöt 9-12. osztályos diák és tizennégy kísérő tanár, lelkipásztor vett részt.
Isten szolgálatába állították a hatodéves teológusokat
Ünnepélyes fogadalomtétellel adták át az egyház szolgálatába a hatodéves teológia hallgatókat 2023. június 25-én.
Szakszerű kérdések és válaszok a lelkipásztori lét időszerűségének problémáiról
Második alkalommal szervezték meg az Égből és földön című konferenciát május 11-12-én a KPTI dísztermében.
Hazai és Kárpát-medencei szakemberek találkozója a nyolcadik egyháztörténeti konferencián
Nyolcadik alkalommal szervezte meg egyháztörténeti konferenciáját a Kolozsvári Protestáns Teológia Intézet Egyháztörténeti Tanszéke május 3-án.
30 éves a Quo Vadis
Az újság fennállásának 30. évfordulójára a teológusok ünnepi gálaműsort szerveztek, amelyen az eddig megjelent összes lapszámot megtekinthették az érdeklődők.
Esküt tettek a Királyhágómelléki Református Egyházkerület zsinati tagjai
Új fejezet kezdődött a Romániai Református Egyház Zsinatának életében, március elsején sor került az új zsinati tagok szolgálatba állítására.
Nyílt nap a teológián
A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet 2021-ben indította intézménynépszerűsítő programját.
Csendes napok a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben
Kétnapos együttlétet szervezett a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet a tavaszi csendes napokon 2023. február 10-11. között.
Először jelent meg magyarul Szegedi Kis István fő műve
Dr. Buzogány Dezső Szegedi Kis István 1585-ben megjelent művét fordította le latinról magyar nyelvre.
Énekeljetek az Úrnak – kórustalálkozó Nyomáton
Kórustalálkozóval indította az adventi időszakot a Nyomáti Református Egyházközség 2022. november 27-én, advent első vasárnapján.
Ünnepi igehirdetések, nem csak lelkipásztoroknak – új kötetet mutattak be Kolozsváron
November 22-én mutatták be Kató Szabolcs teológiai tanár új kötetét a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben.
Kolozsváron találkoztak a Kárpát-medencei protestáns teológusok
A találkozót Hivatásunk Hídjai címmel rendezték meg.