Énekeljetek az Úrnak – kórustalálkozó Nyomáton

Kórustalálkozóval indította az adventi időszakot a Nyomáti Református Egyházközség 2022. november 27-én, advent első vasárnapján. Az eseményen, amelyen több mint százan vettek részt, a kórusokon kívül a helybéliek is szép számban vettek részt.

Telegdi István ötödéves teológus felvezető áhítatában a Lk 19,1-10 alapján hirdette az igét, aki mellé a néhány zenész teológusból szerveződött ifi zenekar is bekapcsolódott a szolgálatba.

Az alkalmon Telegdi István ötödéves teológus szolgált.

Elsőként a Backamadarasi Református Egyházközség Harmónia kórusa örvendeztette meg éneklésével a jelenlevőket, Nagy-Vajda Katinka karnagy vezetésével. A nyomáti gyülekezet emberemlékezet óta a backamadarasihoz tartozott, viszont közel három éve szervezeti okok, valamint a gyülekezetek pásztorolhatósága miatt különváltak. A találkozónak és meghívásuknak egyik célja az volt, hogy tovább ápolják a közösségek közötti kapcsolatot.

A Backamadarasi Református Egyházközség Harmónia kórusa

A találkozón a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Vegyeskara szólaltatott meg három művet Benkő Tímea karnagy vezetésével, aki több, mint tíz éve vezeti a harminc évnél régebben megalakult és folyamatosan változó kórust. Köszöntésük során a helyi lelkipásztor, Nagy Norbert-Levente elmondta, hogy hálával tarozik a kórusnak a részvételért, mert nem természetes, hogy egy ilyen jellegű kórus ekkora távolságot tesz meg, hogy egy kis létszámú gyülekezetben szolgálhasson.

A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Vegyeskara

Ha össze kellene foglalnom, a hétvégi eseményeket, akkor elmondhatom, hogy az idei év Advent első vasárnapján megtanultam, hogy az emberi számításoknál sokkal többen is elférünk kis helyen, ha jó az együttlét, a hangulat; másodszor rácsodálkoztam a nyomátiak vendégszeretetére és önszerveződő képességére; végül pedig jó volt együtt ünnepelni a különböző közösségekkel, és így belépni az adventi időszakba. Nagyon hálás vagyok a nyomátiaknak azért, hogy kitettek magukért, a kórusoknak és egyéb szolgálatot végzőknek, hogy megtiszteltek jelenlétükkel. Örülök a résztvevőknek, akikkel együtt ünnepelhettünk, és mindezeknél nagyobb hálával és köszönettel tartozunk Istennek, hogy létrejöhetett ez a csodálatos alkalom − összegezte Nagy Norbert-Levente helyi lelkipásztor, aki a nyomáti mellett a nyárádszentlászlói, szentháromsági és bedei gyülekezetek lelkipásztora.

Több mint százan gyűltek össze az advent első vasárnapi alkalmon.

Az esemény szeretetvendégséggel zárult a helyi kultúrotthon alagsori termében, amelyen a nyomátiak sok finomsággal látták vendégül a kórusok tagjait és az esemény összes résztvevőjét. A szervezésben és az együttlét megteremtésében nem csak a református, hanem más felekezetű helyiek is kivették részüket.