Hírek
- 1
- 2
A közösségépítés Isten országának építése – művelődési napokat tartottak Bikafalván
A közösségi áldásról szólt és szól az ősz Bikafalván.
Jó anyanyelven imádkozni – középkori napot rendeztek Bikafalván
Az igei üzenet után tanulságos, interaktív programokon ismerkedhettek a múlttal a résztvevők.
Keskeny út Bikafalván: A sebezhetőséget nem kell szégyellni
A Keskeny út Bikafalván negyedik napja augusztus 6-án a vakációs bibliahét keretén belül várta ismét a gyerekeket, ahol imával és ifjúsági énekekkel indult a nap.
Keskeny út Bikafalván: az őszinte beszélgetés a híd a serdülők és szülők között
A Keskeny út misszió harmadik napja is tartalmasan telt.
Keskeny út Bikafalván: Mindig van megoldás
Bikafalván újra vakációs bibliahétre várták a gyerekeket.
Keskeny út Bikafalván: Az elég jó, az már jó!
A hét vezértémája a gyermeknevelés.
Rád is szükség van – gyülekezetként összefogni az elesettekért
Eseménysorozattal érzékenyítik és mozgatják meg a gyülekezetet.
Az alkotásba belefeledkezve hangolódtak az ifjak Bikafalván
Süthető gyurmából készítettek ékszereket, kulcstartókat.
A közművelődés útjain Isten felé
Egyhetes rendezvény vonzotta a templom és imaterem köré a bikafalviakat.
A kihívásokkal megbirkózni kell, nem szaladni előlük
Az augusztusi telihold adta meg a Hun táborozóknak a jelet, hogy itt az ideje egy év kihagyás után újra összegyűlni.
Keskeny út Bikafalván: Istennél a lehetetlen is lehetséges
Vasárnap istentisztelettel zárult a rendezvény.
Keskeny út Bikafalván: érezni a Mindenhatót minden látványban
Harmadik napon is népszerű volt a Keskeny út misszió.
- 1
- 2