Rád is szükség van – gyülekezetként összefogni az elesettekért

A társadalomban, egy városban, egy faluban, egy közösségben, de még egy gyülekezetben is sokan érezhetik és érzik is úgy magukat, hogy rájuk (már) nincs szükség. Ezen a magatartáson kíván változtatni Bikafalván a református egyházközség kebelében ebben az évben is megvalósuló eseménysorozat.

A programot idén a speciális igényekkel élők mellett más csoportokra is kiterjesztették, jobban odafigyelnek az idősebb (80 év feletti) és a nehéz szociális helyzetben élők mindennapjaira is. A szervezők hiszik, és tesznek is érte, hogy jelezni tudják: rájuk is szükség van.

A bikafalvi speciális igényekkel élő személyeket gondozó alapítványt is meglátogatták az önkéntesek.

November 26-án, pénteken volt az első alkalom, amikor az asszonyok és gyerekek adventi koszorút készítettek az imateremben. Áhítat után karácsonyra hangoló zenét hallgatva elkezdődött a műhelymunka, aminek eredményeképpen szebbnél szebb alkotások díszítik és segítik az advent megélését a bikafalvi családokban. Az esemény szervezését és előkészítését Tóth Amália vállalta, a kézműves foglalkozást Bodrogi Katalin vezette le. November 29-én, hétfőn a bikafalvi speciális igényekkel élő hölgyeket gondozó alapítványnál volt adventi kézműves foglalkozás, amit Bardócz Tímea irányított.

December 1-jén tartották a csapat érzékenyítő alkalmát, ahol mindenki megismerhette ennek a szolgálatnak a nehézségeit és szépségeit. Megtalálhatta a helyét, a saját szolgálati területét, ahol a leghatékonyabban segíteni tudja a szépen megálmodott célokat. Az adventi időszak további részében azt igyekszenek kideríteni, kik azok a személyek, akiket segíteni lehetne, és akik a segítséget el is fogadják. Lázasan készül a csapat, hogy havonta legyen egy-két olyan alkalom, amikor kézzel fogható segítséggel tudják kifejezni a falu több mint harminc tagja felé, hogy nincsenek magukra, nincsenek elfelejtve, rájuk is szükség van a gyülekezetben.

Csapatösszerázó feladatokkal történt a speciális igényekkel élők élethelyzetére való érzékenyítés.

A feladathoz a szerető, gondviselő Istentől kapja az erőt a csapat. A kezdeményezést a Diakónia Keresztyén Alapítvány Sepsiszentgyörgyi Fiókja, a HEKS, a Brot für die Welt/Kirchen támogatta, de bikafalvi támogatók is társultak: a program lebonyolításában önkéntesek segítenek, Szélyes Károly egy hatalmas tárolószekrényt készített, egy névtelen adakozó pedig tartós élelmiszerrel segítette az ügyet. A kezdeményezés megmutatta: az ő munkájukra is nagy szükség van!