Hírek

2017. június 27.
Kálvin-heti ifjúsági nap Kézdivásárhelyen

Érdekes, hangulatos, izgalmas programmal várta a Kézdivásárhelyi Református Egyházközség gyülekezetének ifjúsága és vezetői kedden, június 27-én a több mint 150 fiatalt, akik részt…

Elolvasom
2017. június 27.
Szenvedtünk Pilátus alatt

A vasárnapi zarándoklatunk Hellbühlből indult. Luzern központjában egy templomba akartunk bemenni – természetesen biciklis öltözetben, – de egy túlbuzgó hívő enyhén szólva…

Elolvasom
2017. június 26.
Kálvin-heti gyereknap Szörcsén

Gyermeknappal startolt a Kálvin-heti rendezvény a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében. A szörcsei kultúrotthon adott helyet a több mint 260 résztvevőnek, amit az érkezők színültig…

Elolvasom
2017. június 26.
Reformátusok az Alpok lábánál

Ferencz Árpád és Domahidi Nelli lelkész házaspár volt a vendéglátónk az Auensteini parókián, ahonnan június 23-án reggel, a Batizán Attila, szentgericei lelkipásztor által, a helyi…

Elolvasom
2017. június 26.
Elballagtak a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet végzős hallgatói

Elballagtak a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet végzős hallgatói Tizennégy református ifjú fejezte be tanulmányait a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben, amelyből tízet…

Elolvasom
2017. június 23.
Minden most kezdődik el

A Bázeli Münster templom előttről indult az 500 kilométer a felekezeti oktatásért program első kilométere június 22-én. Az Erasmus sírját őrző templom előtt sorakozott a kilenc erdélyi…

Elolvasom
2017. június 21.
Közös zsinatot tartanak a reformátusok és az evangélikusok

Közös zsinatot tart a reformáció 500. emlékévében a Romániai Református Egyház és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház július 4-én, Kolozsváron. Erdélyben 440 éve nem volt hasonló…

Elolvasom
2017. június 21.
Hármas könyvbemutató az egyháztörténeti kutatás gyarapodására

Két forráskiadványt és egy konferenciakötetet mutattak be a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Egyháztörténeti Tanszéke szervezésében kedden, június 20-án. A köteteket Buzogány…

Elolvasom
2017. június 20.
Nőszövetségi találkozót tartottak Magyarrégenben

Nőszövetségi találkozót tartottak Magyarrégenben Több mint 150 személy vett részt a magyarrégeni református templomban szervezett nőszövetségi találkozón, június 11-én, amely a szeretet…

Elolvasom
2017. június 20.
Gyászjelentő – id. Köblös Domokos
Elolvasom
2017. június 19.
500 km a felekezeti oktatásért

500 kilométert bicikliznek június 19-30. között Svájcban erdélyi lelkipásztorok a reformáció 500. emlékévében, hogy felhívják a figyelmet a felekezeti oktatás fontosságára. Az ország…

Elolvasom
2017. június 19.
Konduktor alapképzés indul az illyefalvi KIDA Központban

Szeretnél-e minden nap csodát tenni? Mozgásukban korlátozott embereket mozgásra bírni? Részt venni egy teljes életvitelt átformáló munkában? El tudod-e fogadni a sérült gyermeket is úgy…

Elolvasom