Hírek

2015. július 9.
A békéltetés szolgálata

Június 26-27-én került sor Marosvásárhelyen arra a találkozásra, amely az EREK-ben már korábban megalakult Mediátori Szolgálatot kívánta útjára indítani. Nem vettem volna részt ebben…

Elolvasom
2015. július 8.
Egyházmegyei lelkész-gondnoki találkozó Galambodon

“Ő adott némelyeket apostolokul, prófétákul, evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat munkájára, a Krisztus testének…

Elolvasom
2015. július 6.
Épüljetek lelki házzá – Megújult a tordaszentlászlói református templom

Megújult templomáért adott hálát a tordaszentlászlói református közösség június 28-án, vasárnap. Az ünnepi istentiszteleten részt vettek a magyarlétai és magyarfenesi gyülekezetek…

Elolvasom
2015. július 4.
Gyülekezeti nappal zárult a Kálvin-hét

Gyülekezeti nappal zárult a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye rendezvénye Papolcon, az Egyházkerületben idén egyedi Kálvin-hét. A barátosi, zágoni és papolci egyesített fúvószenekar…

Elolvasom
2015. július 3.
„Szeretet mindenek felett….” – Konfirmandus nap Székelytamásfalván

Ifjúsági énekek teremtették meg a hangulatot a konfirmandus napot bevezető istentiszteleten, melyen 90, különböző gyülekezetből érkező gyermek vett részt. Nt. Balogh Zoltán esperes köszöntötte…

Elolvasom
2015. július 2.
Presbiter nap Barátoson – „A templom menedék és erős vár”

A barátosi templom adott helyet a Kálvin hét keretében szervezett presbiter nap mintegy 130 résztvevőjének. Igét hirdetett Dr. Kozma Zsolt ny. teológiai tanár a 84. Zsoltár1-8. versei alapján…

Elolvasom
2015. július 1.
A szeretet jegyében zajlott a nőszövetségi nap Szörcsén

A tavaly megújult belsejű templom és a több mint száz éves, felújított zengő hangú orgona fogadta a Szörcsére érkező szinte 200 résztvevőt, akik a Kálvin hét keretében megszervezett…

Elolvasom
2015. június 30.
Ifjúsági nap Vajnafalván

A vajnafalvi református egyházközség volt házigazdája a Kálvin hét második napján szervezett ifjúsági napnak.  Orbán Lajos helybéli lelkipásztor köszöntése és programismertetése…

Elolvasom
2015. június 30.
Sikeresen zárult Marosvásárhelyen a Kontraszt Kiállítás

Egy hónap leforgása alatt közel 1400 embert szólított meg a kiállítás, amely a Bolyai Klubban volt megtekinthető. A kiállítás keretén belül olyan tabu témákkal szembesülhettek a fiatalok…

Elolvasom
2015. június 30.
Emlékeztető – Szentháromság vasárnapi gyűjtés

Emlékeztető   Nagytiszteletű Lelkipásztor Testvéreim!   Jövő vasárnap, július 5-e Szentháromság Vasárnapja utáni 5. vasárnap. Ennek a vasárnapnak a perselypénzét szoktuk felajánlani…

Elolvasom
2015. június 29.
Pályázat – harangozói állás Újtordán

Az Újtordai Református Egyházközség presbitériuma pályázatot hirdet a gondozói/harangozói állásra. Jelentkezni lehet  július 31-ig rövid önéletrajz és lelkipásztori ajánlólevél kíséretében…

Elolvasom
2015. június 29.
Gyermeknappal kezdődött a Kálvin hét Zabolán

Gyermeknappal kezdődött az idén a Kézdi-Orbai református Egyházmegyében szervezett Kálvin hét, amelynek központi témája a család. Száznyolcvan, különböző gyülekezetből érkező…

Elolvasom