Hírek
Rövidtávú terápiás programot szervez a Bonus Pastor Alapítvány
A Bonus Pastor Alapítvány rövidtávú terápiás programot szervez szenvedélybetegeknek és felnőtt hozzátartozóiknak 2016. február 1-12. között. Azon személyek jelentkezését várjuk…
Új harang hívja a panitiakat Isten házába
Megrepedt a paniti református templom harangja 2015 júniusában. A gyülekezet azonban a lehető legrövidebb időn belül új harangot készíttetett, így újból mind a négy harang hívja a panitiakat…
Megújultak a marosvásárhelyi Vártemplom gótikus termének ablakai
Hálaadó istentiszteletet tartottak a marosvásárhelyi Vártemplomban advent harmadik vasárnapján, a gyülekezet azért adott hálát, hogy megújultak a gótikus terem ablakai. Az istentisztelet…
Ft. Kató Béla püspök karácsonyi pásztorlevele
„Abban nyilvánult meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem…
Keresztyén Egyetemista Napok a Gecse Dániel Szakkollégiumban
Idén kerültek először megrendezésre Marosvásárhelyen a Keresztyén Egyetemista Napok a Marosvásárhelyi Főiskolások Keresztyén Egyesületének (Mifike) szervezésében, amelyen december…
VII. Égjen a láng Marosvásárhelyen
2016. január 23-24-én kerül sor a VII. Égjen a láng újévi keresztyén zenefesztiválra. A rendezvénynek ismét a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagyterme ad otthont. A két nap alatt nyolc…
Fiatalos hálaadás
“Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.” (Mikeás 6:8) December…
Ahol a régi és az új találkozik, ott forr össze a végtelen
Avagy, vallomások a segesvári adventi ifjúsági istentisztelet kapcsán Van nagyobb áldás annál, ha az ember otthon érzi magát a templomban?! Valamikor VI. osztályban kezdtem el rendszeresen…
Egyéves a Nyugisok(k)
A Diakónia Keresztyén Alapítvány Sepsiszentgyörgyi Fiókja a Sepsiszentgyörgy Belvárosi Református Egyházközséggel közösen szervezi meg hetente a nyugdíjasok klubját. A templom alagsorában…
Mikulás helyett Törökvágás
Rendhagyó adományozás a Kolozsvári Református Kollégium harmadik osztályában Rendhagyó kezdeményezés tanúi voltak a Kolozsvári Református Kollégiumban mindazok, akik december 4-én…
Évzáró gyűlést tartott a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye Nőszövetségeinek elnöksége
Szombaton, november 29-én, Páván került sor a barátságos, meleg hangulatú év végi gyűlésre, melyet Nt. Balogh Zoltán, a Kézdi- Orbai Református Egyházmegye esperese nyitott meg, Isten…
Ünnepség Gyaluban – 140 éves a református templom
Hálaadó istentiszteletet tartottak vasárnap, november 29-én a Kolozsvár melletti Gyaluban. A mintegy 650 lelkes kalotaszegi faluban a 140 éves templom fennállását ünnepelték, de Nyeste Csaba…