Hírek
Lélektől lélekig szólt: „Adj innom!”
Az egyetemes imahét gyökerei több, mint két és fél évszázadra nyúlnak vissza – közös célokért, a keresztyén egységért tartott ima alkalmak. 1968- tól , a 8 napos ima-sorozat “…
Pályázat – Kántori állás – Brassó-Belvárosi Református Egyházközség
Pályázat – Mákófalva
Részvétnyilvánítás
Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának munkaközössége, az egyházkerület lelkipásztorai és tagjai együttérzésüket és részvétüket fejezik ki ft. Kató Béla püspöknek…
Gyászjelentés
Kató Béla: Szakmát adunk a fiatalok kezébe
Tavaly év elején Kató Béla püspök azt nyilatkozta, hogy a megálmodott terveket életbe kell ültetni. Vajon sikerült-e megvalósítani a tervezett feladatokat, miként lehet értékelni az…
Az Üzenet február elsejei számából
Február első részében a házasság hetére szoktunk emlékezni. Abban az időszakban, amikor az amerikai kultúra a Valentin-napi őrületet igyekszik terjeszteni világszerte. Lapunk Sógor Árpád…
Felhívás – Munkatársképző Tanfolyam 2015
Az anyanyelv a legszebb dolog a világon
Dézsi Zoltán egyházkerületi főgondnokkal a diktatúrában tanult filozófiáról, tanári hivatásról, harangszóba kapaszkodó lélekről, kivándorlásról és költészetről – Mit…
Az Üzenet januári második számából
Az anyanyelv a legszebb dolog a világon – vallja Dézsi Zoltán, aki idén januártól két évig az egyházkerület ügyvezető főgondnoki tisztségét tölti be. A kétoldalas interjú során…
Adorjáni László: Charlie Hebdo, azaz amikor a humor már nem vicces
Mindenekelőtt nagy kár azért ami történt, a tehetséges és bátor újságírókért, a gyilkosokért, túszokért. Kár, hogy ezáltal még jobban elmélyül és nem csak Francia országban…
Ökumenikus imahetek beszámolói
Együtt imádkoznak a különböző felekezetek a Krisztus-hívők egységéért Székelyudvarhelyen. „Átvitt értelemben mi, székelyek is hasonlítunk egy kicsit a szamaritánusokhoz: valamennyien…