Megújult a szentgericei református templom és parókia

Esős, viharos időben várták a szentgericei reformátusok szeptember 6-án az Erdély Református Egyházkerület püspökét, aki a hálaadó istentiszteletre érkezett. Az ünneplőbe öltözött fiatalok és gyerekek a parókia udvarán álltak, s közben az esemény kezdését várták látható izgalommal. Az egyik kisfiú kíváncsiskodva kérdezte mellette álló társát: Vajon hogy néz ki a püspök? Erre a kérdésre társa magabiztosan válaszolt: Olyan, mint az esperes, csak nagyobb! Néhány perc múlva már megilletődötten álltak ők is sorba, amikor Kató Béla püspök az egyházmegye és a gyülekezet köszöntését fogadta, majd átvonultak a templomba.

A szentgericei közösségnek több oka is volt az ünneplésre. Az elmúlt évek folyamán sikerült felújítani a templomot kívülről, belülről, ugyanakkor az egyházközség egy új épületet is felhúzott, amely gyülekezeti központként működik, ebben az épületben folynak a gyülekezeti tevékenységek, de ez a lelkipásztorcsalád otthona is egyben.

A szentgericei református templomban tartott hálaadó istentiszteleten Kató Béla püspök szolgált a Máté 19:26 alapján. Igehirdetésében hangsúlyozta, hogy egy gyülekezet élete a lelkipásztor szolgálatán is múlik, Isten felhasználja az embert, hogy az Ő teremtése megvalósuljon. A püspök arra is rámutatott, hogy a Bibliaolvasás folyamán hallott Nikodémus történetében az elöljáró kereste a közössége számára a jobb megoldásokat, ez az idős ember is arra vágyott, hogy újuljon meg az élete, környezete, ezért ment el éjjel Jézushoz, hogy olyan biztatást kapjon, amivel leélheti az életét. Jézus az újjászületésről beszél, ezt pedig magunkra, egyházunkra is kell vonatkoztatni, hiszen 500 év alatt sok mindenbe belemerevedtünk, semmi újszerűt nem látunk benne, olyan megszokott mederben éljük az életünket, ami már nem tud izgalomba hozni, hogy úgy vegyünk részt benne, mint aki először látja. Kató Béla Németh Lászlót idézte igehirdetésében, aki szerint van a „zsarnoki van” és ezzel szemben a „szent lehet”. A püspök szerint sokunk életét meghatározza a félelem, emiatt nem tudunk szárnyalni. De tudjuk, hogy ott van az életünkben Isten, akihez lehet fellebbezni.

„Egy láthatatlan, de mégis élő hatalomban hiszünk, aki szóba áll velünk. Ezért nem a zsarnoki van határozza meg az életünket, hanem a szent lehetőség, amelyet Istentől kapunk. Kétféle ember van, az egyik típus, aki túl korán kezdett el mindent lehetetlennek látni, a másik pedig, aki szerint minden lehetséges. Egyik sem helyes hozzáállás, mert a körön kívül keressük a lehetőségeket, nem hívjuk meg Istent, hogy a körön belül keressük a megoldást. A valóságot Jézus mondja ki: Embereknél lehetetlen, de Istennél minden lehetséges. Jézus tudja, hogy hol van az ember képességeinek a határa. A hitetlenségünk olyan határt szab, amely legyengít. Amikor azonban az emberei lehetőségek határáig elmegyünk, ott kezdődik az isteni lehetőség. A keresztyén embernek azt kell megtanulni, hogy amikor emberi számítás szerint nincs több lehetőség, ott nyílik meg a tér, hogy Istennek ajánljuk oda az életünket. Akik Istennel álmodnak, azok lehetetlent álmodnak. Emberileg lehetetlen, de Isten által lesz lehetséges, amit Istentől álmunkban kaptunk. A megváltásban hinni nem jelent mást, mint kiszabadulni a zsarnoki van kötelékéből.”

Kató Béla szerint sokkal több lehetőségünk van, mit amit kihasználunk, sokkal több jogunk van, mint amit kihasználunk, mert nem hisszük, hogy amikor mi elfáradunk, akkor következik az Isten útja, és akkor jön Ő igazán helyzetbe. A lehetnek rengeteg olyan példája van, ami megmutatta, hogy a viszonyulásunk helytelen volt. Erdélyben nem lehet másként élni, mint Istennel járni az úton. A megújult falak, épületek önmagukban nem nyújtanak elég erőt, hogy újrakezdjük, amit elrontottunk. Isten az egyszülött Fiát adta, így a keresztyénség az adással kezdődött, ezt az áldozathozatalt kell az életünkben megismételnünk. Istennek nem visszafizetjük ezt a cselekedetét, hanem társai vagyunk a hálaadásban.

Batizán Attila lelkipásztor köszöntőjében elmondta, hogy Makkai Sándor püspök volt az utolsó püspök, aki Szentgericén járt, ezzel is kiemelve az esemény jelentőségét. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy tapasztalata szerint azokban a közösségekben, ahol hagyják az épületeket tönkre menni, ott a közösség is elkezd hanyatlani. Az, hogy felújították a templomot és új épületet építettek, mind arról beszél, hogy a közösség élni akar. Az életet azonban az jelenti, hogy a gyülekezet élettel tölti meg az épületeket.

Biró István, a Küküllői Református Egyházmegye esperese köszöntőjében a prédikációhoz kapcsolódva azt hangsúlyozta, hogy Istennel minden lehetséges, és azt kívánta, hogy a gyülekezetnek legyen ereje, hogy folytathassák a munkát.

A gyülekezet ifjainak műsora után Németh Zoltán, a nagyborosnyói testvérgyülekezet lelkipásztora köszönte meg a meghívást, kiemelve, hogy ha az Úr nem építi a házat, akkor nincs értelme az építkezésnek, itt pedig az építők között maga az Úr járt az ő Lelke által.

Az ünnepi istentisztelet keretében a holland testvérgyülekezet képviselői is köszöntőt mondtak, valamint ajándékként egy húsvéti gyertyát is átadtak. Az istentisztelet végén Batizán Attila lelkipásztor megköszönte a támogatók hathatós segítségét, ugyanakkor emlékeztette a gyülekezetet, hogy az elért eredményekért mindig és mindenkor Istennek kell hálát adni.

A hálaadó istentisztelet után a gyülekezet a parókia előtt folytatta az ünneplést, ahol a támogatók, politikusok mondtak beszédet, majd a helyi kultúrotthonban közös ebéden vettek részt.

Fotó és szöveg: Kiss Gábor