Hírek
A Harangszó szeptemberi második számából
„Szolgálatunk csak akkor lehet igazi segítség kisebb vagy nagyobb körben, ha az Igébe gyökerezik, és onnan táplálkozik” – írja a két nővér, Mártha és Mária bibliai története…
Vakációs Bibliahét Istvánházán
Az elmúlt hét a Malozsa völgyi Istvánházán is a Vakációs Bibliahét hete volt. Délelőtt 10 és délután 1 óra között mintegy 30 gyermek és fiatal gyűlt össze a gyülekezeti terembe…
Az emlékezés köve – 125 éves a segesvári református templom
Úgy kell erre a templomra tekinteni, mint Isten dicsőségének köveire – mondta a segesvári református templom építésének 125. évfordulóján, szeptember 8-án ft. Kató Béla, az Erdélyi…
Evangélizáció, az ébredés eszköze
Az Alsóvárosi gyülekezetben hagyománnyá vált az Új kenyér ünnepe körül megszervezett evangélizációs hét. Ilyenkor az istentiszteletek megtartása mellett a meghívott lelkipásztorok…
Pályázat – Alsórákos
Pályázat – Bálványosváralja
Gyászjelentés – Krizbai-Nemes György
Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, após, testvér, rokon és ismerős, KRIZBAI–NEMES GYÖRGY ref. lelkipásztor életének 62. évében, türelemmel viselt betegség…
Október 15-16-án tartják az Erdélyi Református Lelkészértekezleti Szövetség 2013. évi értekezletét
A kerületi értekezletnek ezúttal a szovátai Bradet szálló ad otthont. Az idei értekezlet első napjan egy a vitakultúrát fejlesztő műhelymunka lesz. A második napon pedig Dr. Sipos Gábor…
Vakációs Bibliahét a Kolozsvár Törökvágási egyházközségben – Galéria
Nagyváradon tartják az Országos Református Tanáregyesület konferenciáját
A konferencián, amelyre szeptember 13-15. között kerül sor, a szakmai programokon kívül kirándulások, szabad beszélgetések is lesznek, ugyanakkor sor kerül az ORTE tisztújító közgyűlésére…
Makkai Sándor díjat kapott Kató Levente tanügyi tanácsos
Makkai Sándor díjat kapott Kató Levente volt egyházkerületi tanügyi tanácsos a Magyarországi Református Egyház Zsinata – az Oktatásügyi Szakbizottság – javaslatára a magyarországi református…
Gyerekkirándulást szervez a Református Telefonos Szeretetszolgálat
A Református Telefonos Szeretetszolgálat immár V. alkalommal szervez gyerekkirándulást olyan gyermekek számára, akik ezen a nyáron sem jutottak el sehová táborozni. Az idei kirándulás helyszíne…