Kolozsváron készítette elő a következő regionális ülését a Református Egyházak Világközösségének európai delegációja. Az öttagú küldöttség szeptember 13-14. között a helyi egyházi képviselőkkel is tartózkodott, többek között látogatást tettek Kató Béla püspöknél, de az Apafi Kollégiumban is, valamint a Protestáns Teológiai Intézet épületében is jártak. 

A Református Egyházak Világközössége mintegy 80 millió keresztyént tömörít világszerte, több mint 200 egyházból. A szervezet alapvető célja, hogy munkálja azon közösségek, egyházak közötti közösséget, amelyek magukat reformátusnak tartják. Ezek az egyházak nem feltétlenül hordozzák a nevükben is, hogy reformátusok, hiszen ebbe a családba tartoznak a presbiteriánusok, kongregacionalisták és más közösségek, lévén, hogy a reformációnak ez a református ága a legsokszínűbb az összes közül. Sokféle módon, és sokféle teológiai gondolkodással élnek. Fontos tehát, hogy legyen egy olyan keret, ahol ez a sokszínű közösség megélheti ezt az együvé tartozást – mondja Ódor Balázs, a Református Egyházak Világközösségének európai alelnöke.

Ódor Balázs szerint fontos továbbá az, hogy megéljük ezt a kommuniót, amely nem önmagáért van, és ez kifelé is meg kell jelenjen, ez is elválaszthatatlan a református hagyománytól, hogy a társadalomban megjelenünk. Ugyanis az egész élet reformációjáról volt szó akkor, amikor ez a mozgalom elindult Genfből, és amikor megérkezett a Magyar Királyság területére, éppen ezért volt olyan nagy hatása ezen a vidéken a reformációnak, és ez ma is megvan élő hagyományként ebben a közösségben. Alapvetően a gazdasági igazságosság az a célkitűzés, amiben ez napjainkban testet ölt. Ódor Balázzsal beszélgettünk:

 

Mi történik konkrétan egy év alatt a világközösség vezetőségében?

Maga a Világközösség, aminek a végrehajtóbizottsága kétévente ülésezik, az határozza meg a világszintű programokat. Mi az európai régióban igyekszünk európai kezdeményezéseket támogatni. 

Nagyon nehéz nekünk is megmondani, hogy mi az, ami igazából a konkrét feladat. Kell külön programokat indítani, és adott esetben ráerőltetni tagegyházakra a sok egyéb program mellett, vagy inkább egy keretet kell adni ahhoz, hogy az egyházi képviselők, vezetők találkozhassanak? Ez az utolsó az, amit mi Európában nagyon tudatosan választottunk 2006-ban, hogy inkább azt próbáljuk összefogni, amink van. A tagegyházaknak amúgy is rengeteg gondjuk van, meg rengeteg programjuk, nem beszélve arról, hogy a református szervezet nem az egyetlen, rengeteg ökumenikus szervezet van. A döntés az volt, hogy van egy protestáns közösség Európában, ami nagyon erős, és meg kell hagyni annak, hogy a metodistákkal, evangélikusokkal, ahogy azt kell, teológiai kérdéseket, mint felszentelésről szóló kérdés, egyáltalán az egyház értelmezésének a kérdése, a protestáns hangként képviselje a nagy ökumenikus párbeszédben, akár az otrodoxok, akár a római-katolikusok felé.

Mi marad ezek után egy ilyen kicsi vezetőtestületnek Európában, mint az, hogy valóban alkalmakat teremtsünk a találkozásra? Az, hogy évente találkozzanak a református egyházak, Skóciától kezdve Hollandián keresztül, el egészen a Kárpát-medencéig és még azon is túl, az egy nagyon fontos dolgunk. És hogy akkor mindig találjunk egy témát, ami mindenkit érdekel, ahol biztosíthatjuk az eszmecserét.

A család képét tudom használni, ez a legszűkebb család, és mi ezen keresztül kapcsolódunk be aztán más szervezetek munkájába. Most viszont azon is gondolkodunk, hogy hogyan tudunk esetleg nem saját programokat kitalálni egy kis csoportban, és ezt ráerőltetni az egyházakra, hanem azt elősegíteni, hogy helyi szinten is, két-három egyház között olyan kérdésekben, amik máshol is felmerülnek, tanácskozások induljanak. Tehát, hogy a református hang, a református teológiai látásmód ismertetése társadalmi kérdésekben is, olyan kérdésekben, amit világszinten is szoktunk tárgyalni az afrikaiakkal, ázsiakkal, meg az amerikaiakkal, vagy éppen felekezetközi szinten is a katolikusokkal.

Nagyon nagy kérdés, hogy ki képviseli a reformátusságot, hiszen nekünk nincs szuperegyházunk, nincs világegyházunk, hanem csak ezeken a találkozásokon, konzultációkon keresztül tudjuk megoldani ezeket a kérdéseket. Most azon gondolkodunk, hogy hogy lehet a rendelkezésekre álló forrásokat arra felhasználni, hogy az ilyen kezdeményezéseket pénzügyileg is támogassuk. Van például egy ilyen, a holland egyházzal tárgyalva a Magyarországi Református Egyház és úgy néz ki, hogy a csehországi reformátusok is, szeretnénk közösen kezdeményezni egy ilyet partnerséget, és ilyenkor mindenről szó lehet. 

A közös téma, itt is kiderült, hogy valahogy a keresztyén egyházak kiszorulnak a társadalomból, most már Európa keleti részében is, és mit tudunk ezzel közösen tenni, hogyan tudjuk a konfirmáció kérdését közösen átgondolni újból. És ez nagyon izgalmas, hiszen teljesen különböző tapasztalataink vannak, például konfirmáció kérdésében egészen gyakorlati szinten. Hollandiában például miért mondtak le a Heidelbergi Kátéról, az előremutatás segít-e, mi miért ragaszkodunk hozzá, nálunk mit jelent, van-e jelentősége, vagy csak egy formalitás? A végén ebből valami konkrétum is születhet, de nagyon nehéz kézzel fogni ezeket a dolgokat. Amit én látok, hogy 2006 óta történt egy nagy váltás, ebben az európai régióban mi közvetlenül az egyházvezetők találkozunk, olyan felelős emberekkel, akik dönteni tudnak, és akik, hogyha valamire jut a szervezet, akkor az egyházaikban is érvényesíteni tudják. Úgy látom, hogy azóta sokkal élőbb és sokkal erősebb az összetartozás.

 

Ezek elsősorban európai témák, vagy éppen sajátosságok, világszinten miről folynak a tárgyalások?

A világ reformátussága nagyon elkötelezett a gazdasági igazságosság témájában. Viszont nagyon fontos az, hogy mit tudunk mi mondani, mondjuk arról a neoliberális gazdasági struktúráról, vagy filozófiáról, amiben élünk, és aminek látjuk azért a káros hatásait, most már mindenhol. Hogyan reagálunk erre? Van-e erre egy református hang a világban? Ha elkezdünk beszélgetni egymással, akkor kiderül, hogy a régiók között nagyon komoly eltérések vannak. Ha elmegy az ember Dél-Amerikába, ahol élnek bizony reformátusok, ha nem is olyan nagy számban, ott van egy egészen egyértelmű filozófiai háttér, és ki merem jelenteni, hogy ez inkább egy marxista háttér. Számukra keresztyénnek lenni, annak van egy ilyen felhangja és háttere, amit mi marxistának neveznénk. Nyilvánvaló, mi teljesen másképpen olvassuk ezt a történetet Európa keleti régiójából. És nagyon érdekes beszélgetések kezdődnek erről, sőt nagyon súlyos döntések. Elvileg van 2004 óta a világ reformátusságának egy hitvallása, amit accra-i hitvallásként tartanak számon, amit elfogadott a Ghánában összesereglett református nagycsalád, a képviselők, és ennek is súlyos következménye van, hogy eldöntjük, hogy akkor van egy új hitvallásunk, és ez az új hitvallás tulajdonképpen egy antikapitalista, de legalábbis a neoliberális kapitalizmus ellen kimondott állásfoglalás.

Európában is jó lenne dűlőre jutni, hogy erre hogyan tekintünk. A Nyugat-európai egyházak nagyon illedelmesek, elfogadják, hogy bizonyos szellemi irányzatok is megjelenjenek a református teológiában, amivel amúgy nem értenek egyet. Mi viszont Kelet-Európában azt mondjuk, hogy legyünk tisztességesek, és csak azt fogadjuk el, amit valóban el tudunk fogadni teológiai értelemben, szakmailag is, ha gazdaságetika felől közelítjük meg. Ebben például van egy érdekes huzavona, és nekünk nagyon fontos lenne, én legalábbis nagyon hangsúlyosnak tartom, hogy megteremtsük Európában azokat a kereteket, amiken belül valamilyen álláspontra juthat Európa. Európa egy mérsékelt hangot képvisel egyébként ebben a kérdésben. Azt mondja, hogy a jelenlegi világrendszernek van nagyon nagy negatív hatása, nagyon sokan vesztesek, Nyugat-Európához képest Kelet-Európa is vesztes, de az egész Kelet-európai régióhoz képest Afrika végképp vesztes, és ez valóban nem igazságos.

Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy a gyereket is ki kell önteni a vízzel együtt a kádból, és el kell kezdeni antikapitalista, rendszerváltó teóriákat támogatni, hogy aztán a református közösség világszerte úgy legyen ismert, mint valami zöld, alternatív, antikapitalista közösség. Ezeket a kereteket megteremteni, ez is része ezeknek az előbb említett helyi partner-együttműködéseknek. A csehekkel, a lengyelekkel eléggé közös platformon vagyunk, és a Nyugat-Európaiakkal érdekes ezügyben beszélni, és bátorítani őket, hogy vállalják fel a véleményüket, akkor is, ha őket sok vád éri, mondjuk Dél-Amerikából, és legyünk tisztességesek teológiailag, legyünk hűek a hagyományainkhoz is, de ugyanakkor legyünk nyitottak is az új helyzetre.

 

Foglalkozik a szervezet azzal is, hogy egyes régiókra lebontva stratégiákat alkotni arra, hogy hogyan lehetne a reformátusságot összekapcsolni? Ha Kárpát-medencei szinten gondolkodom, akkor már van egy egységes Magyar Református Egyház, ami ezen a területen ezt a kérdésfelvetést szükségtelenné teszi, más területeken van ilyen példa?

Vannak példák hasonló jelenségekre. Határokon átívelő egyházakat látunk, például Dél-Afrikában több egyház is működik külön, mégis ugyanahhoz a zsinathoz tartozik. A református egyházak egy sajátos hagyománya, hogy tiszteletben tartják az országhatárokat. Hozok egy kicsit sántító példát, ugye, mi megáldjuk a házasságot, de elfogadjuk azt, hogy a házasságkötés a polgári, világi hatóság előtt történik, ez egy református sajátosság, azaz ez azt is jelenti, hogy respektáljuk a politikai határokat. Trianon után is ez történt, több, vagy kevesebb időnek el kellett telnie, de az utódállamokban élő reformátusok megalapították a saját egyházukat, regisztrálták, mert másképpen nem működött volna. Ez az egyik sajátosság, ami akár nagyon töredékessé is teheti ezt a közösséget. Teljesen más, mint egy ortodox, vagy egy anglikán egyház, a római-katolikus világegyházról nem is beszélve. Az egységtörekvés is mindig fontos volt ebben a közösségben, bár a többi felekezet az ökumenikus arénában, vagy párbeszédben, sokszor azzal vádol bennünket, hogy számunkra viszont ez az egységkeresés csak spirituális, megfoghatatlan dolog. Amit meg lehet figyelni, hogy a konkrét, kézzelfogható közös, akár jogi formában is, és az egységkeresés is felerősödött a reformátusok között, akár az egyházon belül is. Hogy egy példát mondjak, a svájci reformátusok, akik széttöredezve élnek kantonokban, tehát helyi, regionális egységekben – igazából olyan nincs is, hogy Svájci Református Egyház, csak egy szövetsége van ezeknek a kantonális egyházaknak – , most azon gondolkodnak és azon küzdenek, hogy valóban egy egyházi minőséget adjanak ennek a szövetségnek, és legyen egy egységes svájci református egyház. Ebben a környezetben nagyon izgalmas volt az, ahogy 2009-ben eljutottunk oda, hogy nem tiszteljük, vagy tovább látunk a politikai határokon, és egy egyházi, zsinati egységet hozunk létre a magyar reformátusok között. Ai együvé tartozik, az tartozzon is együvé, és ez egy nagyon erős szimbolikus egyházi, zsinati egység, ami felé több helyen is haladnak a református egyházak, valahogy így függnek össze a dolgok. Erre külön stratégiát nem dolgoznak ki a régiók, Európában ez egyrészt egy jelentős esemény volt, másrészt meg maga a folyamat is nagyon izgalmas, mert valóban, amikor egymás között beszélünk, akkor a svájci folyamatot, a holland egyház kérdéseit, általában az egyházi egységes üléseket, meg a magyar saját történetünket valahogy párhuzamba állítjuk.

 

A pénteki nap folyamán volt néhány találkozótok, Kató Béla püspök úrral is egyeztettetek.

A Református Egyházak Világközösségének az európai vezetőtestülete van itt, ez öt ember, akik az európai egyházak ügyeit, kapcsolatát intézik két ülés között. Ezek az ülések egy-másfél évente történnek, ahol az összes európai református egyház képviselője, vezetője találkozik egymással. Közben mi próbálkozunk olyan programokat indítani, egyáltalán a kommunikációt ébren tartani az egyházak között, amik a legszűkebb családunkban, az európai református egyházak között a kapcsolatot erősítik. Ez a vezetőtestület találkozik évente kétszer-háromszor, és arra gondoltunk, hogy ezeket a találkozásokat lehetne egy-egy tagegyház területén is szervezni, és egyben találkozni is az adott egyház képviselőivel.

Ez történt pénteken, ez az európai elnökség most először egybekötötte a szokásos ülését egy ilyen egyházlátogatással Kolozsvárott. Ilyenkor nagyon fontos az, hogy beszélgetve, körülnézve akár kirándulva is, magunkévá tegyük, megértsük az adott református közösségnek a helyzetét. Ebből nem következik semmiféle program, vagy semmiféle egyezség, hiszen egy szervezet tagjai vagyunk amúgy is, de a mai beszélgetés is Kató Béla püspök úrral rámutatott arra, hogy már Erdély és Kolozsvár nem igazán hasonlít mondjuk Hollandiához, más a társadalmi helyzet, teljesen más a jólét szintje, másként néz ki a vallási térkép is, mégis nagyon hasonló közös gondjaink, közös kérdéseink vannak, amelyek mindannyiunkat érintenek.

 

Szombaton volt a tényleges gyűlés, pénteken a találkozások napja volt. Miről tárgyaltatok?

Szombaton a következő regionális gyűlést készítettük elő, ahol az a mintegy 40 egyházi képviselő összejön szerte Európából. Aztán szeretnénk régóta egy közös honlapot működtetni. A probléma egyébként az, hogy ennek a szervezetnek nincsenek fizetett munkatársai, mi vagyunk néhányan, három lelkész, két laikus, mindenkinek megvan a maga dolga, és emellett csináljuk ezt. Tehát mi, amit csinálunk, azt minden egyéb teendőnk mellett kell csináljuk. Azokat az utakat kell megtalálnunk, hogy hogy lehet aktivizálni a tagegyházakat, és megnézni, hogy ki mit tud ehhez felajánlani. A német reformátusok úgy tűnik, hogy sok mindent tudnak felajánlani ahhoz, hogy legyen egy közös internetes felületünk, ahol megjelenjenek hírek a szűk körű családról. Ezügyben is vannak tartalmi és technikai kérdések.

A másik kérdés, hogy hogyan tudjuk ennek a szerény bár, de azért nem lényegtelen pénzügyi támogatási rendszernek a kritériumait kidolgozni, hogy ne az legyen a jövőben, hogy mindenki valamilyen újabb pénzforrást lát ahhoz, hogy a templomait renoválja, hanem megértse azt, hogy az együttműködésről van szó. Melyek legyenek a kritériumok, hány országból kell összefogni a református egyházaknak, és milyen feltétellel kaphatnak támogatást közös programjaikhoz: lelkésztovábbképzéstől kezdve mindenféle hasonlóhoz, amelyek aztán azt idézhetik elő, hogy tényleg konkrétan épülnek ezek az egyházközi kapcsolatok? Ezek a legfontosabbak, de természetesen szó volt pénzügyekről, a Világszervezethez való viszonyunkról, meg arról, hogy mit jelent az gyakorlatban, hogy a szervezet elköltözik Genfből? Ez egy súlyos döntés, pénzügyi okokból a szervezet végül Németországba teszi át a székhelyét Hannoverbe, és ez is sok praktikus kérdéssel jár.

 

Kérdezett: Kiss Gábor

Az interjú elhangzott az Agnus Rádióban, az alábbi linken meghallgatható és letölthető.