Hírek
dr. Musnai László bibliakutatóra emlékeznek
A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet könyvtára 2017. május 9-én, este 18 órától megemlékezést szervez dr. Musnai László lelkész, bibliakutató, művelődéstörténész elhalálozásának…
Rászorultaknak épített szociális lakásokat a nyárádtői gyülekezet
Nyolc lakásban húsz személynek nyújt lakhatási segítséget a Nyárádtői Református Egyházközség, amely a régi kántori lakásnak új funkciót adott, ezzel is támogatva a nyárádtői…
Egyházmegyei csendesnap Déván
Egyházmegyei csendesnapot tartott Déván, május 6-án a Hunyadi református Egyházmegye. Az alkalomra az egyházmegye szinte minden gyülekezetéből érkeztek tagok, hogy egy nap erejéig közösségben…
Az igaz ember pedig hitből él
Várakozáson felüli volt a jelenlét a 2017. május 6-án, szombaton megszervezett Székelyföldi Regionális Nőszövetségi találkozón Mintegy 500 -an vettek részt az öt egyházmegye református…
Protestáns felekezetek I. országos olimpiája Nagyenyeden
Protestáns felekezetek I. országos olimpiája Nagyenyeden Nem is lehetett jobb választás a szervezők részéről, mint 2017 április 24-26 között, 500 évvel a reformáció megtörténte…
Mentálhigiénés képzés Illyefalván
A Károli Gáspár Református Egyetem (Budapest) és az illyefalvi KIDA (Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány) segítő hívatású szakemberek (lelkészek, pedagógusok, orvosok, gyógypedagógusok…
Református szereteteszolgálat a reformáció 500. Évében – Konferencia
Meghívó A Diakónia Keresztyén Alapítvány Sepsiszentgyörgyi Fiókja konferenciát szervez egyházkerületünk területén működő, református egyházi hátterű szeretetszolgálati intézmények…
Műemlékvédelmi díjat kapott az egyházkerület, a Kolozsvár-Belvárosi és a Széki Református Egyházközség
A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság műemlékvédelmi díjának tiszteleti fokozatával tüntette ki az Erdélyi Református Egyházkerületet, valamint a Kolozsvár-Belvárosi és a Széki…
A reformáció öröksége – egyháztörténeti konferenciát tartottak Kolozsváron
Második alkalommal rendeztek egyháztörténeti műhelykonferenciát Kolozsváron A reformáció öröksége címmel, 28 előadó részvételével. A csütörtökön, május 4-én tartott konferenciát…
Protestáns iskolatörténeti kiállítás nyílt Kolozsváron
Kolozsvárra érkezett a Protestáns iskolatörténeti mozaik című vándorkiállítás a Református Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriumának és a Kolozsvári Református Kollégium közreműködésének…
Fiatfalva és Székelyszenterzsébet csapata nyerte a REPETA kupát
Három egyházmegyéből – küküllői, székelyudvarhelyi, nagyenyedi – érkeztek presbiterek a REPETA kupára, összesen húsz presbitérium tagjai mérkőztek meg az április 30-i presbiteri…
Egy falat szeretet a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében
Nyolc gyülekezet csatlakozott a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye Nőszövetségének ahhoz a kezdeményezéséhez, ami a nagyborosnyói gyülekezetben már évek óta működik, hogy a nagyobb…