Hírek
Írjuk meg mi magyarok a mai 95 tételt
Májusban indult a ReforMaraton 500 szervezése. Az volt a terv, hogy október hónapban 500 óra alatt 500 protestáns templomhoz, közösséghez visszük el Luther Márton 95 tételét. Azóta sok…
Lélektől lélekig Dél-Erdélyben
Dél-Erdélyben kirándultunk a Bethlen Gábor Alap támogatásával Lélektől lélekig – Kirándulás Dél-Erdélyben című projektünk mindkét célját sikerült megvalósítani. Végre…
Zarándoklat két keréken – 500 év, 500 km, 500 Biblia
Az 500 éves reformáció tiszteletére 500 kilométeres biciklis zarándokútra indul egy csapat Székelyudvarhelyről Vizsolyba. Azért is érdekes a két település közötti út, mert a távolság…
Lelki gyarapodás a szórványban – mezőségi misszión a teológusok
Egyhetes mezőségi szórványmisszión vettek részt a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet másodévet végzett hallgatói Feketelakon és a környező falvakban, dr. Buzogány Dezső professzor…
Háromszáz éves a széki Bertalan-nap
Az 1717-es tatárjárásra, a falut ért hatalmas veszteségekre és a helyiek áldozataira emlékeztek csütörtökön, augusztus 24-én Széken, ahol a hagyománynak megfelelően három istentisztelettel…
A lelkipásztor Isten ajándéka – új igehirdetője van Udvarfalvának
Ünnepi istentiszteleten iktatták be Jakab István egykori galambodi lelkipásztort, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperesét új gyülekezetébe, Udvarfalvára. A vasárnapi, augusztus…
Külhoni Magyarságért Díjat kapott Kató Béla püspök
Külhoni Magyarságért Díjjal tüntették ki augusztus 20-án, Kolozsváron Kató Bélát, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökét. A díjakat Potápi Árpád János nemzetpolitikáért…
Reformáció, önállóság és a hit személyes vetületei
A reformációi emlékév minden hónapjában az Agnus Rádió csapata kolozsvári lelkipásztorok közreműködésével keresik a világban történő eseményekre, aktuális kérdésekre a választ…
Ördögtől való-e a pénz? – gazdaság és etika a Refo500 sátorban
Gazdaságetikai kérdések a reformáció tükrében címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést tegnap, augusztus 18-án a Refo500 sátorban, a Kolozsvári Magyar Napokon. A reformáció 500. évfordulójának…
A tízparancsolat a mai ember szemében
A tízparancsolat aktualitásáról beszélgettek a Refo500 sátor csütörtök délutáni programján, a Kolozsvári Magyar Napokon. A Tízparancsolat? című kötet szerzői a harmadik, negyedik…
Megnyílt a Refo500 sátor a Kolozsvári Magyar Napokon
Kiállításmegnyitóval és könyvbemutatóval indult a Refo500 sátor programja ma, augusztus 17-én a Kolozsvári Magyar Napokon. A Farkas utcai templom bejáratánál található sátor változatos…
Ötven és több – az idős házasokat ünnepelték Magyarkiskapuson
Az ötven vagy több éve házas gyülekezeti tagokat ünnepelték július 23-án Magyarkiskapuson a vasárnapi istentisztelet keretében. Egy olyan korban, amikor a házasság intézménye válságban…