Dél-Erdélyben kirándultunk a Bethlen Gábor Alap támogatásával

Lélektől lélekig – Kirándulás Dél-Erdélyben című projektünk mindkét célját sikerült megvalósítani. Végre egy több napos kirándulásra mehettünk. Már nagyon várták a méhesi gyerekek az indulást. Sajnos a csapat két legkisebb tagja utolsó pillanatban mégsem tartott velünk, még soha nem utaztak el hosszabb ideig a szüleik nélkül. Így tizenöt vallásórás és ifis és az őket kísérő három felnőtt indult el július 18-án Dévára két személygépkocsival és egy kisbusszal. Úgy éreztük elrepült az idő, nagyon gyorsan megérkeztünk Dél-Erdélybe. Csodálatos vidék tárult a szemünk elé. A mezőségi kopársághoz szokott szemünk itta az erdővel borított táj látványát. A kisváros üdítően hatott ránk fekvésével, rengeteg zöld fájával, bokrával, szecessziós épületeivel, a a sétáló utcájában nyüzsgő turistákkal.

Ebéd után senki sem akart pihenni. Menjünk fel a várba, határozta el a csapat. Szinte záróráig sétálunk körbe-körbe a vársétányon, majd az üde parkban folytattuk a sétát. A kimelegedett fiatalok gyorsan ráéreztek a szökőkút vizével való locsolkodás ízére. De mire hazaértünk a Melite-házbeli szállásunkra, szinte mindenkin megszáradtak a ruhák. Vacsora után későig társasjátékoztak a fiúk, akiknek a büntetése az volt, hogy a pap bácsi velük aludt egy hálószobában. A reggeli gitárszóra nehezen gyülekezett a csapat, de végül álmosan-borzosan összegyűltünk. Közösen megterveztük a további programot, a napi beosztást és beosztottuk a konyhaszolgálatosokat. Második nap délelőtt bibliaórát tartottunk, új ifis énekeket tanultunk és mindenki angyalkát húzott. Akinek a nevét kihúztam a kalapból, a kirándulás további részében, angyalkája lettem. Igyekeznem kellett feltűnés nélül apró ajándékokkal, édességgel, virágszállal, jó étvágyat kívánással kedveskedni a báránykámnak. A helybéli református lelkipásztor, Rátoni Csaba megmutatta a gyönyörű türkizkékben pompázó református templomot, elmondta az építéstörténetét, mesélt a város nevezetességeiről, a tornásziskoláról, Böjte Csaba atya árvaházáról, a Bethlen kastélyról, Déva váráról.

Ezzel nagyjából el is telt a délelőtt. Ebéd után a csapat hihetetlen sebességgel fürdéshez csomagolt. Az Aqua Land nevű strand pénztáránál kellemesen meglepődtünk: árengedményt és ingyen palacsintakupont kaptunk. Mosolyogva figyeltem a kis híveimet: nem győztek úszkálni, pancsolni, csúszdázni, kimenni, bejönni. Alig tudtak elszakadni a víztől. A Melite-házhoz vezető úton ismét átsétáltunk vagy inkább átjátszottunk a játszótérrel fölszerelt városi parkon. Vacsora után igyekeztünk, hogy megláthassuk a híres zenélő szökőkútat. Déva főterén este rengetegen sétálnak. Nagyon jó érzés volt látni a civilizáltan viselkedő, beszélgető, fagyizó, görkorizó fiatalokat, gyermekeket.

Harmadik nap reggel, az áhítat és a reggeli után szendvicseket készítettünk, majd a Vajdahunyadi vár felé vettük utunkat. Ismét kellemes meglepetésben volt részünk: Nyitott kapuk napja volt a helybéli múzeumban, így nem kellett aznap belépőt fizetni senkinek. Csak ámultunk és bámultunk a vár szépségén, nagyságán. Mint mikor egy zsák bolha szerteszét ugrik, úgy rebbent szét a mi csapatunk is. Hol itt, hol ott bukkant fel két-két barát, barátnő, fényképezkedve, csodálva a látnivalókat. A megbeszélt időben és helyre azonban mindenki összegyűlt, hogy elfogyasszuk a szenvicseket. A várból lefelé sétálva a szuvenírvásárlás sem maradhatott el. Aztán igyekeztünk a szállásunkra, mert a fiúkat már várták a dévai ifisek a sportpályára focizni.

Negyedik napunk volt a legkülönlegesebb. Őraljaboldogfalvára látogattunk el. Bódis Miklós hátszegi református lelkipásztor volt az idegenvezetőnk. Sajnos az őraljaboldogfalvi barokk stílusú Kendeffy kastélyt csak kivülről tudtuk megnézni, ugyanis a tulajdonosok, mivel az épület lakatlan, körbekerítették és kutyákkal őriztetik az ingatlant a lopások megelőzése végett. De megcsodáltuk a közelben levő hátszegi víztárolót, ahol Bódis Miklós mesélt Nopcsa Ferenc bárónak a paleontológia és a dinoszauruszok iránti szenvedélyéről, valamint a Kendeffy család mesés gazdagságáról. Megtudtuk, hogy a Kendeffy család akkoriban nagyobb földbirtokok tulajdonosa volt, mint maga a román király. Ámulatunk még inkább megnőtt a 13. századi román stílusú református templomban. Megtudtuk, hogy a templom alatt található kripta a Kendeffy család ősi temetkezési helye. A legenda szerint a templom alatt egy alagút is található, ahol a Kendeffy család bármikor elmenekülhetett. A templom freskóiról pazar részletességgel mesélt a lelkipásztor, egy pálcával egyenként megmutatta a főszereplőket és elmesélte a hozzájuk kapcsolódó bibliai történeteket. Megtelt a szívünk büszkeséggel és mintha egyenesebben járnánk azóta is: nem akárki volt a mezőméhesi református templomot építtető Kendeffy család. 

Elbúcsúztunk a lelkipásztortól, megköszöntük kedvességét, majd a Retyezát természeti rezervátum szélén található Kolcvárt tűztük ki úticélul. Természetesen a várhoz nem tudtunk felmászni, de lentről megcsodáltuk a Verne: Várkastély a kárpátokban című regénye helyszínéül választott várromot. Az országút melletti kis tisztáson meg is uzsonnáztunk. A két görögdinnyét pillanatok alatt eltüntette az ifjúság. 

Este még egy utolsó dévai sétára indult a csapat, elbúcsúztunk a főtértől, a hangulatos utcáktól.
Utolsó reggel záró áhítat és reggeli után kirándulás kiértékelőre gyűltünk össze. Mindenki elmondta, hogy mi tetszett a legjobban és mi zavarta a legjobban. A zavaró emlékek közé tartozott az éjszakai fogkrémezés, valamint a “korai” ébresztő. Az báránykák megpróbálták kitalálni, ki volt az angyalkájuk. Voltak nagyon szorgalmas angyalkák, de voltak egészen lusta angyalkáink is. Reméljük, hogy 2018 nyarán ismét kirándulhatunk! Köszönjük Bethlen Gábor Alap, köszönjük Magyarország Kormánya!