Hírek
Rád is szükség van!
A Rád is szükség van! speciális igényekkel élőknek szervezett rendezvény sorozat először tavaly, 2016-ban volt megszervezve Ikafalván. A programsorozatot a Diakónia Keresztyén Alapítvány…
Pályázat – Abrudbánya
Ötszáz magyar nyelvű bibliát juttatnak el Székelyföldre
Ötszáz magyar nyelvű bibliát adott át a Magyar Bibliatársulat szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsolyban azoknak a székelyudvarhelyi kerékpárosoknak, akik félezer kilométert tettek…
Maradjatok gyerekek – 10. IKE Gitártábor
2017. augusztus 21-27 között újra gitározástól és énekszótól volt hangos az Algyógyi Ifjúsági Központ. Az Erdélyi IKE önkéntesei idén tizedik alkalommal szervezték meg a Gitártábort…
Reformátoraink nyomában
A reformáció 500. évfordulójának alkalmából az Ótordai és Budapesti Őrmezői Református Egyházközség közös kirándulást szervezett Svájcba, ahol a reformáció első bölcsőhelyei…
A keresztyén újjászületés a kárpát-medencei magyarság megmaradásának egyetlen esélye
Felavatták a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium átépített udvarát Hálaadó ünnepséget szerveztek Székelyudvarhelyen a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium átépített…
Nincs közösség állandó hajlék nélkül – Megújult a görgényszentimrei templom
Egy alig 80 lelkes gyülekezet tett erős hitéről bizonyságot azáltal, hogy akarata és ereje volt arra, hogy kívül-belül megújítsa templomát. A szeptember 9-én tartott hálaadó istentiszteleten…
Református intézményszigetet avatnak szeptember 30-án
A házasságkötések helyszíne és a szeptember végi ünnepségsorozat volt a két fő témája a szeptember 7-én, Kolozsváron tartott Esperesek Kollégiumának. Az Erdélyi Református Egyházkerülethez…
Négyfalu: Református testvéregyházak találkozója
Az erdélyi Négyfalu volt idén házigazdája a Kárpát-medencei református testvéregyházak – a helybeli, a pacséri (Vajdaság), a felsőrási és alsófalusi (Felvidék), a salánki (Kárpátalja)…
A templom a menny nagykövetsége
Felszentelték Sepsiszentgyörgy negyedik református templomát Hat évvel az alapkő letétele után felszentelték a Sepsiszentgyörgy Gyöngyvirág utcai gyülekezet templomát. Augusztus utolsó…
Újabb tiltakozásra hív a gyulafehérvári érsek
FELHÍVÁS A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum körül az elmúlt egy évben és különösen az utóbbi napokban kialakult események mindannyiunk számára ismeretesek lehetnek…
Kevéssel gazdálkodni – megújult a kérői református templom
A helyi közösség odaadó munkájának, adakozásának, támogatók segítségének köszönhetően közel öt éves folyamat zárult le szeptember 3-án Kérőben, ahol hálaadó istentisztelet…