Az 1717-es tatárjárásra, a falut ért hatalmas veszteségekre és a helyiek áldozataira emlékeztek csütörtökön, augusztus 24-én Széken, ahol a hagyománynak megfelelően három istentisztelettel, fogadalomtétellel és böjttel tisztelegtek az újrakezdést és reményt is jelentő Bertalan-napon. Az ünnepi istentiszteleten a történelmi csapás 300. évfordulójára emléktáblát helyeztek el a református templomban, az igét Kató Béla püspök hirdette.

A székiek háromszáz évvel ezelőtt megfogadták, hogy minden évben Bertalan napján három istentiszteletet tartanak, és böjtölni fognak a falut tönkretevő tatár csapásra emlékezve. Ezzel a gesztussal egyben tiszteletüket fejezik ki azon maroknyi ember iránt, akik a romokból újraépítették a falut, és családjuk elvesztése után is folytatták az életet, az építkezést szülőföldjükön. Ezt a hagyományt tartja meg és viszi tovább hűséggel minden évben a széki gyülekezet, amikor pompás viseletükben büszkén megújítják őseik fogadalomtételét.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a Mt 6,16-18., illetve a Lk 10,13 alapján szólt a gyülekezethez. Isten ajándékának nevezte az emlékezést, őseink hagyományainak megtartását. „Ha az ember fel tudja mutatni, mire emlékszik, az őt is jellemzi. A közös emlékezetünk megmutatja, kik vagyunk, a gyülekezet hagyománya pedig megmutatja, hogy Isten a történelem ura” – hangzott el. A püspök rámutatott: a székiek a legszebb emlékezési módot választották – a böjtöt és az istentiszteletet, majd hozzátette, ma, háromszáz év távlatából nem csak a pusztulást látjuk, hanem a megmaradást és a reményt is, ezért a Bertalan-nap a hálaadás ünnepe is. A magunkba szállás, megalázkodás napján figyelnünk kell arra, hogy reformátusként az étel megvonása helyett a böjt az Istenre való figyelésre, az imádságra helyezi a hangsúlyt, emellett tudnunk kell, hogy a kijelölt alkalmakon való böjtölés helyett egész életünkön át Istenre kell figyelnünk, folyamatos cselekvéssel kell bizonyítanunk hitünket, hogy életünk termőtalaj legyen, amelyből a következő generációk táplálkozhatnak.

Dézsi Zoltán egyházkerületi főgondnok Szék büszke hagyományőrzését méltatta. Elmondta, a székiek élik és éltetik azt a múltat, amelyben közösségük újjászületett, és bizonyítják, hogy a megmaradáshoz nem elég ápolni a múltat, élni kell azt a küzdelmes életet, amelyet az Úr megadott. A közösség munkájának, kitartásának, református keresztyén életének bizonyítéka, hogy őseik legnagyobb megpróbáltatások között, háromszáz éve tett fogadalmát máig is tartják – hangsúlyozta a főgondnok.

Sallai Márton, a Széki Református Egyházközség lelkipásztora köszöntőbeszédében kiemelte: a Bertalan-nap nem a gyász, hanem a hálaadás és reménység napja, hiszen a tatár csapás után megmaradt száz ember sem a siratással és panasszal töltötte az idejét, hanem a jövőbe tekintve építették újjá a faluban a lelki és fizikai romokat. „Őseink Istenre bízták a maguk és gyermekeik életét, mi pedig, íme, itt vagyunk és emlékezni tudunk rájuk” – jelentette ki az igehirdető.

Bányai Csaba, a Dési Református Egyházmegye esperese a 102. zsoltár szavaival köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, Bertalan napján mindig kihívás Széken prédikálni, hiszen a megújult templomban az örvendezés ünnepei mellett a gyászra, meghurcolásra, évtizedekig be nem gyógyuló sebekre kell emlékezni. „De mindig velünk van Isten, aki a reménységet adja” – szögezte le, majd arra biztatta a székieket, hogy továbbra is őrizzék és újítsák meg azt az emlékezést, amelyet őseiktől megtanultak.

Sallai János, Szék polgármestere a felállított emléktábla jelentőségére hívta fel a figyelmet. Elmondta, az események sokszor feledésbe merülhetnek, a kézzel fogható tisztelgés azonban nem csak az emlékezetet tartja fenn és frissíti fel, hanem megerősíti az ősök Úrnak tett fogadalmát. Sámuel példáját emelte ki, és hozzátette: a székiek is azt vallják, hogy mindezidáig megsegítette őket az Isten, és továbbra is bíznak gondviselésében.

A rendezvényen Sallai Tekla, Dániel Levente szavalatait, valamint Juhos-Kiss János saját költeményeit hallhatták az egybegyűltek maga és fia előadásában.

Fotó: Kiss Gábor

Szöveg: Berekméri Gabriella