Hírek

2014. július 8.
Kató Béla püspök videóüzenete a 7. Magyar Református Világtalálkozóra

Kató Béla püspök: Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az Ő nevében, ott van Ő is, de ahol ezrek gyűlnek össze, ott igazán ott van. Ez a legfontosabb vonzóerő!

Elolvasom
2014. július 7.
Krisztus hű katonái, ha találkoznak

Gyermekzsivajtól volt hangos szerda délelőtt a koronkai református gyülekezeti ház udvara. Aprók, kicsik és nagyobbak futkorásznak, örvendenek, hogy másfél órás odafigyelés és tanulás…

Elolvasom
2014. július 7.
Építői lehetünk a jövendőnek

Erdély minden részéről, de az anyaországból is érkezett asszonyok és férfiak népesítették be szombaton Bonyhán a Bethlen-kastély tágas udvarát. A szervezők elvárásait felülmúlta…

Elolvasom
2014. július 7.
Postán küldhetjük haza Kálvint a 7. Magyar Református Világtalálkozóról

Kálvin halálának 450. évfordulójára ismeretterjesztő kiállítást szervez az Erdélyi Református Egyházkerület, amely felhasználja a különféle országokban kiadott postabélyegeket…

Elolvasom
2014. július 6.
Látható volt az ige – Kálvin-napok: gyülekezeti nap Orbaiteleken

A barátosi Ferencz Ernő Fúvószenekar hívogatójával kezdődött el az idei Kálvin-napok záró eseménye szombaton, Orbaiteleken. A Kézdi-Orbai Református Egyházmegye és a Háromszéki Mára…

Elolvasom
2014. július 5.
Fiatalok helye a világban – Konfirmándusok találkozója Sepsibesenyőn

„Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.” (Péld. 4:23) Konfirmándusok találkozója Sepsibesenyőn Fiatalok helye a világban A Kálvin-hét…

Elolvasom
2014. július 5.
VII. Református Világtalálkozó Sepsiszentgyörgyön

Július 10-én Sepsiszentgyörgyön folytatódik a VII. Református Világtalálkozó. A május 24-i, debreceni ünnepély után Székelyföldön találkoznak újra egy nap erejéig a reformátusok…

Elolvasom
2014. július 3.
Kálvin tanairól érthetően – Presbiteri konferencia Kézdivásárhelyen

Idén Kézdivásárhely volt a házigazdája a Kálvin-napok keretében megtartott presbiteri konferenciának, melyre több mint száz atyafi látogatott el a felsőháromszéki gyülekezetekből…

Elolvasom
2014. július 3.
A nők a család alapkövei

„Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.” (Mát. 7:7-9) Kálvin-napok…

Elolvasom
2014. július 2.
Mátyás István videóüzenete a VII. Magyar Református Világtalálkozóra
Elolvasom
2014. július 2.
Mátyás István videóüzenete a VII. Magyar Református Világtalálkozóra
Elolvasom
2014. július 1.
Sport, játék és tartalmas együttlét a Kálvin-napokon

„Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.”  (Jel. 3:20) Sport, játék és…

Elolvasom