Hírek

2017. július 22.
Biztos pont(ok) önmagunk felé

A 2017-es Tusványos második napján a Keskeny út sátorban már reggel szentmisén vehettek részt a fesztiválozók, amit Bilibók Géza tusnádfürdői plébános mutatott be. Ezt követte egy…

Elolvasom
2017. július 20.
Isten a legbiztosabb pont!

2017-ben is változatos programok várják a Keskeny út sátorban az érdeklődőket. A napot szent misével indította Bilibók Géza plébános. Bíztató szakkal erősítette meg a jelen lévőket…

Elolvasom
2017. július 20.
A reformáció konzervál és renovál

A reformáció egyszerre konzervál és renovál, megőriz és megújít – jelentette ki július 20-án, Tusványoson, a Lőrincz Csaba sátorban tartott előadáson Balog Zoltán, az emberi erőforrások…

Elolvasom
2017. július 19.
Új harang hívogatja a kölesföldieket templomba

Új harangja van a Szamosfalvi Református Egyházközséghez tartozó kölesföldi református templomnak, amelyet 2017. július 16-án avattak fel hálaadó istentisztelet keretében. Liturgiai szolgálatot…

Elolvasom
2017. július 19.
Szórvány gyülekezetek találkozója Kóborban

Kóborban gyűltek össze a Brassói Református Egyházmegye szórvány gyülekezetei július 14-én, pénteken, hogy közösen adjanak hálát az elmúlt 500 évért. A reformáció ötszázadik…

Elolvasom
2017. július 19.
Óvodafejlesztés a Kárpát-medencében

A gazdaságfejlesztésnek csak akkor van értelme, ha nem ürül ki a Kárpát-medence – jelentette ki Tusványos első napján Grezsa István miniszteri biztos az Óvodafejlesztés a Kárpát-medencében…

Elolvasom
2017. július 17.
Új harangláb-kapu hívogatja az udvarhelyieket Isten házába

Új harangláb-kapu hívogatja az udvarhelyieket Isten házába   Kapuként is szolgáló haranglábat szenteltek a székelyudvarhelyi Bethlen lakótelepi református templom bejáratánál vasárnap…

Elolvasom
2017. július 15.
Újabb iskolát vett a szárnyai alá az Erdélyi Református Egyházkerület – teljesen megújul és új épületrésszel bővül az Apáczai Kolozsváron

Újabb iskolát vett a szárnyai alá az Erdélyi Református Egyházkerület – teljesen megújul és új épületrésszel bővül az Apáczai Kolozsváron   Elkezdődtek a kolozsvári Apáczai…

Elolvasom
2017. július 12.
Hatalmas károkat okozott a vihar Dedrádszéplakon és Bögözön

Hatalmas károkat okozott a vihar Dedrádszéplakon és Bögözön   Súlyos károk érték a dedrádszéplaki református templom tetőszerkezetét és portikusát kedden, július 11-én. A vihar…

Elolvasom
2017. július 12.
Partiumi kiránduláson ismerkedtek a reformációval a maroshévízi fiatalok

Partiumi kiránduláson ismerkedtek a reformációval a maroshévízi fiatalok   Majdnem 800 kilométeres, üdüléssel egybekötött egyházi és kulturális jellegű körútra vállalkozott július…

Elolvasom
2017. július 12.
Újabb sikeres ifitábort szerveztek Parajdon

Ismét megszervezték a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye ifjúsági táborát Parajdon. Az idei év témája a Reformáció és én volt. Minden napnak megvolt a maga kérdésköre: Luther…

Elolvasom
2017. július 9.
Az igaz ember hitből él – újra életre kelt a bonyhai kastély

Több mint kétezer résztvevő érkezett a negyedik alkalommal megrendezett bonyhai kastélynapra szombaton, július 8-án. Az Erdélyi Református Nőszövetség és az Árva Bethlen Kata Alapítvány…

Elolvasom