Hírek
Kétezer ember vett részt a Kálvin-napok záró eseményén
Szombat reggel egy élettel teli faluba érkezett az, aki Lécfalvára látogatott: a kultúrotthon, a templom és a futballpálya között nyüzsgő házigazdák az utolsó simításokat végezték…
Szegedi László: a Szentlélek Isten szelét kell hagyni, hogy a vitorlákba belekapjon
1992-ben közel 490 000 református volt, ma alig 366 000 reformátust tud berkeiben az Erdélyi Református Egyházkerület. A népszámlálási adatok szerint Romániában, a két egyházkerületben…
Kálvin-napok: presbiteri konferencia Alsócsernátonban
A gyülekezet, mint család Presbiteri konferencia zajlott pénteken Alsócsernátonban, a Kálvin-napok keretében. A mintegy 150 résztvevőnek igét hirdetett nt. Sohajda Béla, a Szatmári Református…
Jézus Krisztus tulajdona vagyok – Kató Béla püspöki beszámolója
120 alkotó tagból 90 jelenlétével kezdődött meg az Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlésének második napja Szovátán. A június 4-én felfüggesztett, majd június 5-én Kántor…
Bibliaismereti jutalomtábor Bikfalván
Bikfalván szervezte meg a bibliaismereti jutalomtábort a Sepsi Református Egyházmegye július elején azoknak a diákoknak, akik sikeresen szerepeltek a bibliaismereti tantárgyverseny egyházmegyei…
Kálvin-napok: több mint ezer résztvevőre számítanak
Végéhez közeledik az ötödik alkalommal megrendezett Kálvin-napok. Az eseménysorozat gyereknappal kezdődött hétfőn Orbaiteleken, ahol a több mint kétszáz résztvevő óvodás és kisiskolás…
Hat lelkipásztort szenteltek fel az EREK szovátai közgyűlésén
Hat lelkipásztort szenteltek fel 2013. július 4-én, az Erdélyi Református Egyházkerület lelkészszentelő közgyűlésén. Berszán László, Lakó Jenő, Kiss Szabolcs, Szabó Gergely Levente…
600932 református van Romániában a 2011-es népszámlálás végleges adatai szerint
600932 református van Romániában a 2011-es népszámlálás végleges adatai szerint. A Nemzeti Statisztikai Intézet adatai szerint ebből a legtöbb református az első makrórégióban él…
Kálvin-napok: Kézdimárkosfalván tartották a nőszövetségi konferenciát
Nők egymás közt A Kálvin-napok harmadik eseménye a szebbik nem képviselőinek szólt, szerdán, Kézdimárkosfalván ugyanis nőszövetségi konferenciát tartott a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye…
Építőtábort szervez a Diakónia Keresztyén Alapítvány
A Diakónia Keresztyén Alapítvány építőtábort szervez július 22-30. között a kőröspataki Irisz Táborban (fogyatékkal élők szabadidős központja). Fiatalok és IKE csoportok jelentkezését…
Kálvin-napok: pusztai megpróbáltatások Oroszfaluban
A legkisebbek után az ifjak számára szerveztek programot a Kálvin-napok keretében, Út a pusztában címmel, Oroszfaluban. A Kézdi-Orbai Református Egyházmegye egy héten át tartó eseménye…
Kálvin-napok: gyerekekkel telt meg az orbaiteleki templom
Életre tanítanak az őstörténetek Gyerekzsivajjal telt meg hétfőn délelőtt az orbaiteleki református templom, több mint kétszáz gyerek részvételével kezdődött el a Kálvin-napok a…