Magyarkiskapusi református vallásorás gyerekek tábora

16 személy részvételével zajlott Kövenden a magyarkiskapusi református vallásórások tábora. Gombár Sándor lelkipásztor beszámolója szerint tíz év után először változtattak helyszínt, ez azonban pozitív hatással volt mind a gyerekekre, mind a program színvonalát tekintve. A tábor során a gyerekek a településsel, unitárius templomának és gyülekezetének történetével is megismerkedtek. A helybéli lelkipásztor elmondta, ez a vidék is –Aranyosmente- mint Kalotaszeg értéket alkotott magyarságunk történetében. Kövend a történelmi Aranyosszék, az Unitárius Egyház életében fontos szerepet játszott, de más szempontból is, például azaranyosszéki gazdálkodás egyik fontos települése maradt napjainkig. Az utóbbi évtizedekben a zöldségtermesztés jelentette a helybéliek fő megélhetési lehetőségét: a környező falvakhoz hasonlóan, szerte Romániában hagymával, gyökérzöldséggel piacoltak.

Magyarkiskapusi református vallásorás gyerekek tábora

A tábor első estéjén, kedden beszélgetés, éneklés mellett elkezdték a bibliatanulmányozást. A tábor alatt Dávid történetével ismerkedtek meg a gyerekek, első alkalommal Dávid felkenetését olvasták. Gombár Sándor szerint a vallásórások számára különösen érdekes volt azon is elgondolkodni. hogy Dávidot szép szeme, kedves tekintete miatt választotta ki Isten. A kiegyensúlyozott, kedves tekintet sokmindent elárul lelki világunkról.

Szerdán a tordai sóbányát látogatták meg, este Dávid Góliát felett aratott győzelméről volt szó, amely arra mutatott rá, hogy Istennel minden lehetséges. Isten nevében, segítségével a legkisebb is győzhet. Mondhatjuk úgy is, hogy Dávid „só” szerepet töltött be Izrael népének életében.

Csütörtökön a Sínfalva melletti a Tordai-Hasadék egyik oldalán levő Csukás tóhoz kirándult a csoport. Az esti beszélgetés a Dávid történetsorból Jonathán és Dávid barátságáról szólt, és a napi kirándulási élmények alapján arra a következtetésre jutottak, hogy barátság nélkül hiábavaló az élet. Ha nem hozunk áldozatot barátainkért, akkor nem teljes az élet. Legjobb barátunk Jézus Krisztus, és rajta keresztül nekünk is azoknak kell lennünk egymással.

Pénteken Kövenden tartózkodtak a vallásórások, az udvarban voltak a napi tevékenységek: bibliatanulmányozás, éneklés, és sok-sok játszás, vetélkedők, de kreatív szabadfoglalkozás is. 

A péntek estéli benti jó hangulatot, beszélgetést, a Dávid történetek csoportos bemutatását, éneklést a hideg záporeső sem zavarta meg, csak a tábortűz maradt el.


Gombár Sándor lelkipásztor beszámolója innen tölthető le: Kövend beszámoló