XIII. IKE Találkozó Algyógyon

Korosztály: 14 éves kortól
Helyszín: Algyógyi Keresztyén Ifjúsági Központ
Időpont: július 31- augusztus 4. (Az érkezés július 31-én este nyolc óráig történik, a hazautazás augusztus 4-én, 12 óra után.)
Részvételi díj:100 lej, mely tartalmazza a sátorhelyet és a napi három étkezést, valamint a programokon való részvétel díját.

Jelentkezési határidő: július 20.

XIII. IKE Találkozó Algyógyon

A tábor célja és felépítése: az ifjúsággal és az útkereséssel kapcsolatos kérdésekre próbálják keresni a választ. Ebben a keresésben a legnagyobb segítség a találkozás, mivel egymás megismerése és más keresztyén fiatalokkal való együttlét, beszélgetés által is nagyon sokat lehet tanulni. A fiatalok megoszthatják egymással élményeiket, tapasztalataikat, véleményüket, ily módon is épülve és egymást építve. Mindemellett persze a program is a keresett válaszokhoz, és magához Istenhez próbál meg közelebb vinni. Az áhítatok, fórumbeszélgetések, bibliaórák mind Dávid története köré csoportosulnak, ezen eseményeken keresztül vizsgáljuk meg a fiatalsággal kapcsolatos kérdéseket.

Az első nap témája az elhívás, a nap mottója: „Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de Isten azt nézi, ami a szívben van”. Második nap A kicsi győzelem a nagy felett témakörét vizsgálják, majd a tábor harmadik napján a Bukással foglalkoznak, végül vasárnap, a tábor záró istentiszteletének témája a Megbocsátás lesz.

Mindezen programpontok mellett a délutáni tevékenységek, úgy mint az akadálypálya, vetélkedő, barkács, filmklub, táncház és a különböző sportvetélkedők teszik színesebbé az együttlétet. Minden nap esti koncerttel zárják a programot, emellett a kávéházba is szeretettel várják az érdeklődőket egy kis hűsülésre, frissítőre és beszélgetésre.

Program: ébresztő után reggeli, majd rövid áhítat, ezután fórumbeszélgetések zajlanak. A vetélkedők után az ebéd, valamint a szabadidős tevéknységek következnek (sport, barkács, stb), majd vacsora, esti áhítat és koncert, valamint esti program (táncház, filmklub, stb) áll a résztvevők rendelkezésére.

 

Jelentkezés: http://www.ike.ro/regisztracio/