Hírek
Felhívás pénzalap létrehozására
Jakab István: Az Égjen a láng tudja, hogy kitől kapja a fényt
Maros megye területén négy református egyházmegye van, amelyek szorosan együttélnek, ezért gyakran rendezvényeik is közösek. Az egyik ilyen rendezvény a minden év elején megszervezett…
Az örmény genocídiumra való megemlékezésre kér az örmény püspök
Az örmény egyház idén emlékezik meg az 1915-ös örmény genocídiumra, amelyben 1 500 000 örmény vesztette életét. Erre való tekintettek az örmény püspökség körlevelében arra kéri…
Talpra állító csoda
2014. folyamán az Erdélyi Református Egyházkerület több körlevelet is kiküldött, amelyben a gyülekezetek segítségét kérte abban, hogy egy-egy szenvedő ember életén segítsenek. Ezen…
Pályázat – Dés
Csodára várnak az uzdiszentpéteriek
Egyre halkabban és évről évre egyre ritkábban csendül fel magyar szó a Maros megyei Uzdiszentpéteren. A fogyatkozó helyi közösség tagjai a református lelkész irányításával a helyi…
Az Üzenet újévi számából
Az idő nem a mienk, nekünk csak ajándékba adta azt az Úr. Az ő kérdése egy lehet: mit tettél a neked adott idővel? Így az új esztendő kezdete lehetőség a visszatekintésre, a számbavételre…
A legtehetősebbek a lelki gazdagok
Az oroszfalvi református templomban Istentisztelet keretében karácsonyváró ünnepi előadást adott a Molnár Józsiás Általános Iskola a faluban működő összevont osztálya. Mivel az itt…
Sepsiszentgyörgyön is várták az Urat
Sepsiszentgyörgyön lobbant lángra a Várom az Urat adventi koszorúján a negyedik gyertyája 2014. december 20-án. A rendezvénynek otthont adó Székely Mikó Kollégium Konferencia terme pillanatok…
A helyesen élő keresztyén ember Isten előtt panaszkodik
Ötödik napja gyűltek össze az emberek Sepsiszentgyörgyön a Kovászna megyei prefektúra épülete előtt, hogy a magyar himnusz eléneklésével tiltakozzanak az ellen, hogy Marius Popica bírságot…
Ökumenikus kórustalálkozó a székelyudvarhelyi-szombatfalvi református templomban
A székelyudvarhelyi-szombatfalvi református templomban tartották a hagyományos adventi ökumenikus kórustalálkozót szombaton. „Az ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden…
A Nagyenyedi Református Egyházmegye VI. Kórustalalkozója
Hatodik alkalommal rendezték meg, 2014. november 22.-én, a Nagyenyedi Református Egyházmegye éves Kórustalálkozóját. Ezúttal a Kis-Küküllő menti Magyarbénye vállalta magára a házigazda…