Hírek
Magyarkiskapusi református gyermekhét
Az idei gyermekhetünk kicsit más volt, mint az eddigiek. Reggelenként fizikai képességeinket mértük fel, délutánonként szükség volt az ügyességünkre és kreativitásunkra. Idén a gyermekhét…
Pályázat – Köpec
A legérzékenyebb időszakban kézen fogva járni
A Kolozsvári Református Kollégium tanáraival találkozott szeptember 3-án délben Kató Béla püspök. A találkozót Kovács Tibor iskolalelkész áhítata nyitotta meg, majd a püspök szólt…
A szórványlelkész hajóskapitány, aki utoljára hagyja el a hajót
A határ mentén fekvő Csanádpalotán találkoztak idén az erdélyi szórványlelkészek. A kőhalmi gyülekezet közel 20 éve kezdett el a településsel megismerkedni, ahol azóta házakat is…
Presbitérium, mint testület
Tavaly, augusztus utolsó hétvégéjén volt egy nagy terv megvalósításának az első szakasza. Idén, szintén augusztus utolsó hétvégéjén, szintén Kolozsváron került megszervezésre a…
Csendes nap, hogy hatékonyabban segíthessünk
Újkenyér előtti szombat délelőtt tartotta a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye Nőszövetsége az ez évi Csendes Napját. A rendezvényre az Oroszfalvi Református Gyülekezet templomában…
Súsán várától a templomig
Krétával rajzolt „Ragyogj csillag” feliratot láthattak a járókelők a Kőhalmi Református Szórványbentlakás és templom kapuja előtti járdán augusztus 25-28. között. A kapun belépve…
Felvételi felhívás – Gecse Dániel Orvosi és Egészségügyi Szakkollégium
Az Erdélyi Református Egyházkerület felvételt hirdet a 2015-ben alapított Gecse Dániel Orvosi és Egészségügyi Szakkollégiumba keresztyén diákok számára. Az első felvételi után üresen…
5. Angyaltábor Györgyfalván
Ha valaki Györgyfalváról, annak népéről és lelkületéről kérne egy bemutatót vagy összképet, meghívnám az Angyaltáborba és elmondanám: ez Györgyfalva. Ez az a falu, ez az a gyülekezet…
A zene közösség – Gitártábor nyolcadszor
2015. augusztus 3-9. között mintegy 50 fiatal részvételével került sor ismét az Országos Gitártáborra az Algyógyi Ifjúsági Keresztyén Központban, a Hunyad megyei Ifjúsági Keresztyén…
Nem siratófalakra, hanem élő gyülekezetekre van szükségünk
Megújult a 200 éves szolokmai templom Hálaadó istentisztelet keretében köszönte meg Istennek és a támogatóknak a szolokmai közösség, hogy megújult 200 éves temploma. Az ünnepi alkalmon…