Hírek

2014. július 21.
Meghívó – szórványgondozó lelkipásztorok találkozója
Elolvasom
2014. július 21.
Ez egy keresztyén tábor

„Ez egy keresztyén tábor!” Ez volt a jelszava a 2014 július 14-19 között Csomakőrösön lezajlott egyházmegyei ifjúsági tábornak. Több, mint 20 településről érkezett 100 fiatal a…

Elolvasom
2014. július 19.
Szabadságharcosok fogságában az egyházkerület püspöke

A cserkészek tevékenységébe tekintett be Kató Béla erdélyi püspök július 18-án délután. A Felenyed környékén táborozó cserkészek több altáborba vannak elosztva, a vezetőképző…

Elolvasom
2014. július 18.
Látogatók a kolozsvári püspökségen

Július 18-án nagy csoport látogatta meg a kolozsvári püspökséget. A Központi Hivatalban erdélyi, magyarországi és felvidéki gyerekek tömörültek be a gyűlésterembe, ahol Kató Béla…

Elolvasom
2014. július 18.
25 református gyülekezetéből érkeztek a VIII. EmberHalásznapokra

A Maros Megyei Ifjúsági Keresztyén Egyesület (MMIKE) által szervezett VIII. EmberHalásznapokra  25 református gyülekezetéből érkeztek a fiatalok Vajdaszentiványra. Az idei alkalom által…

Elolvasom
2014. július 18.
Tisztújító IKE KÖzgyűlés

2014. október 4-én de. 11 órai kezdettel kerül sor az Erdélyi IKE Tisztújító Közgyűlésére. Ennek helyszíne az IKE Klubhelyiség, (Cím: Kolozsvár, Bocskai tér (Avram Iancu tér) 15…

Elolvasom
2014. július 16.
Angoltanulás vidáman és játékosan!

2014. július 6—12. között zajlott immár ötödik alkalommal az Ifjúsági Keresztyén Egyesület Angol gyerektábora, Algyógyon, az IKE táborhelyén. A korábbi évek szokásához igazodva…

Elolvasom
2014. július 16.
Diakóniai képzés indul a Partiumi Keresztény Egyetemen

A diakóniai munka mélyen a Szentírásban gyökerező szolgálati terület. Már az első időkben felismerték az apostolok ennek a szolgálatnak a feltétlen szükségét. (ApCsel 6, 2-4). A diakónusok…

Elolvasom
2014. július 16.
Gyászjelentés – Szatmári Béla
Elolvasom
2014. július 16.
Kontrasztkiállítás Csittszentivánon

Hagyománnyá vált, hogy július első hetében falunapokat szerveznek Csittszentivánon. A két napos rendezvényen a sport és szórakozási lehetőségek mellett fontos szerepet kap a tánc és…

Elolvasom
2014. július 14.
Nevetni, szeretni, élni

Néhány napig kétszázzal megnőtt a vajdaszentiványi reformátusok száma, ugyanis Maros megye több településéről ide költöztek a fiatalok: imádkozni, Istent dicsérni, ismerkedni, szórakozni…

Elolvasom
2014. július 14.
Méltók maradnának a székely előnévhez

„Kocsárd méltán viselheti székely előnevét” – állapította meg másfél évszázaddal ezelőtt Orbán Balázs az Ara­nyosszékről írott könyvében a hetedik székely szék egyik legmagyarabbnak…

Elolvasom