Hírek
Az egyház a gyülekezeteiben él
Generális Vizitáció Mezőbodonban Mezőbodon felé több út is vezet, ezek közül néhány járhatatlan. Ezt Kató Béla püspök is tapasztalta március 12-én, aki Radnót felől próbálta…
A lélektől lélekig hidak tíz éve épülnek a kisvarsányiak és a telekfalviak között
A református egyházközség imahetének utolsó napján, vasárnap, amikor a 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra is emlékeztek, Rácz Róbert kisvarsányi lelkipásztor hirdette az Igét…
Válasszuk ismét a jót
Szász János plébános imájával, Szabadságharcot méltató verssel és koszorúzással kezdődött Petrozsényban a március 15-i megemlékezés, melyre idén a református templomban került…
Ha van hitünk, a poklok kapui sem vehetnek erőt rajtunk
Generális Vizitáció Nyárádszentbenedeken Kocsisor kanyarog a Nyárád-mentén március 11-én reggel 10 óra körül. Az ákosfalvi útkereszteződés után néhány kilométerrel már körvonalazódik…
A lélek és a szív szabadsága
Megalakult a Dési Református Egyházmegye IKE Szövetsége
Tizenhat egyházközségből gyűltek össze fiatalok március 14-én, hogy megalakítsák a Dési Egyházmegye Ifjúsági Szövetségét. A Magyardécsén sor kerülő alkalomra összegyűlteket Tordai…
Ahol az ember csődöt mond, ott Isten maximálisat nyújt
Generális Vizitáció Disznajón Körülbelül 20 személy várakozik március 10-én, egy hétköznapi, keddi reggelen Disznajó határában. Mégis kiemelkedő ez a nap, mindenki ünneplőben…
Az Üzenet március 15-i számából
Milyen kapcsolatban van keresztyén hitünk magyarságunkkal? Két egymástól elválasztható dolog? Magyarul dicsérem Istent vagy pedig magyarként? – e kérdésekre keresi a választ címoldalas…
Faraktárból lett olvasóterem
Aki a Nagyszebeni Szórványkollégium és egyben Református Egyházközség udvarán járt, annak bizonyára felkeltette a figyelmét, az udvar hátsó felében, egy letűnt kornak utolsó “relikviája”…
Megjelent a 2015-ös lelkésztovábbképzést bemutató füzet
A Lelkésztovábbképzést bemutató füzetben a képzés helyszíneit, valamint az egyes képzési modulokat is megtalálják. A füzet .pdf formában letölthető innen.
Gyászjelentés – Geréb Attila
A bahamai nők találkozásra hívtak
A világon már 1887 óta tartják az asszonyok által kezdeményezett világimanapot, minden március első péntekén, csaknem 200 országban. Az együtt imádkozás minden esetben olyan közösséget…