Hírek

2018. március 26.
Hagyományőrző virágvasárnap Magyarvistán

Őrizve őseik hagyományait, cifra kalotaszegi viseletben vonult templomba tíz magyarvistai fiatal konfirmációi fogadalmat tenni virágvasárnap, március 25-én. Az ősi templomot teljesen megtöltötte…

Elolvasom
2018. március 26.
Digitalizálási munka a Könyvtárban – Pályázati beszámoló – BGA 2017

Egy korábban megkezdett projekt folytatásaként a 2017-es évben is újabb digitális tartalmakkal sikerült bővíteni a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet könyvtárának digitális archívumát…

Elolvasom
2018. március 24.
Hírérték és aktualitás kétezer év után is

Ifjúsági találkozó és tisztújítás a Kalotaszegi IKE-ben Áhítat, ismerősen felcsendülő énekek, játékok, csapatépítés és az elmaradhatatlan „szendvicses kenyér” – néhány…

Elolvasom
2018. március 23.
Gyermekeink által tart meg minket Isten

Új református bölcsődét vehet használatba a dévai magyar közösség. A két csoport, azaz 30-40 gyermek befogadására alkalmas intézményt pénteken, március 23-án nyitották meg ünnepélyes…

Elolvasom
2018. március 22.
Énekkel a közösség szolgálatában

Valamikor februárban Brian Johnston nyugdíjazott angoltanárunk ismét belépett a teológia kapuján. Új énekkari tagokat kereset a férfikórusba. Többen indíttatást éreztünk, hogy csatlakozzunk…

Elolvasom
2018. március 19.
Mindnyájan Isten egy-egy egyedi arca vagyunk

A találkozások, ismerkedés, barátságok, Isten és önmagunk megismerésének jegyében zajlott a tizenkilencedik alkalommal megszervezett Kárpát-medencei Református Egyetemi Gyülekezetek Találkozója…

Elolvasom
2018. március 19.
Magyar millenniumi zászlót kapnak Erdély új református templomai

Magyar millenniumi zászló díszíti ezentúl a décsfalvi, sándortelki és a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai református templomot. A zászlót a magyar kormány ajándékozta azoknak a református…

Elolvasom
2018. március 17.
Református óvoda épül Backamadarason

Az Erdély-szerte épülő 27 bölcsőde és óvoda egyikét Backamadarason vehetik majd használatba a helyi és környékbeli gyerekek. Az épület alapkövét szombaton, március 17-én helyezték…

Elolvasom
2018. március 16.
Isten országára épülő ország

Mt 6,33: Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind megadatnak néktek.   Ünneplő gyülekezet, kedves atyámfiai! Ma, március 15-én a 170 évvel ezelőtti szabadságharcra…

Elolvasom
2018. március 14.
Ahol a jótékony munka sosem szűnik meg

A Diakónia Keresztyén Alapítvány, a Romániai Református Egyház szeretetszolgálata Együtt az életért mottóval végzi munkáját. Az alapítvány kolozsvári fiókja Kolozs, Bihar és Szilágy…

Elolvasom
2018. március 13.
Új csapat a Küküllői Református Egyházmegye ifjúságának élén

Megújult a Küküllői IKE vezetősége a március 3-án, az erdőszentgyörgyi egyházmegyei központban tartott közgyűlésen. A leköszönő elnökségből hárman nem vállaltak újabb három…

Elolvasom
2018. március 13.
Felhívás – Németi Gabriella

Keresztyén Testvéreink!   A Zsoboki Református Egyházközség által működtetett Zsoboki Bethesda Gyermekotthon és Szórvány Iskolaközpont részéről hangzik el felétek a segélykérés…

Elolvasom