Cigánymissziós konferenciát szervezett az Erdélyi Református Egyházkerület és a Diakónia Keresztyén Alapítványának sepsiszentgyörgyi fiókszervezete a sepsiszentgyörgyi Írisz Házban május 28–29-én. A konferencia célja, amelyen hazai és külföldi előadók egyaránt részt vettek, nem csak helyzetfelmérés volt, hanem konkrét lépéseket is sürgetett, amelyek az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa, valamint közgyűlése elé kerülnek.

Szegedi László generális direktor május 28-án tartott bevezető áhítatában az Apcsel 3,1-10 alapján hirdette az igét, hangsúlyozva, hogy az egyházban minden cselekedetünk a Szentlélek munkája. Arra keressük a választ, hogy a református egyházra is jellemző tehetetlenségből hogyan tudunk kimozdulni. Gyakran azért nem tudunk bizonyos kérdésekkel bármit is kezdeni, mert nincs hitünk hozzá. A társadalom szélén élőknek nincs önbecsülésük, megvetik őket, saját magukon és családjukon kívül kerülnek, ami még szomorúbb, hogy sajnos gyakran az egyházon kívül is kerülnek. A vallások, a tudomány, közigazgatás kapujában számtalan ember várja, hogy kérdéseit megválaszolják. Az embereket önmagukhoz kell visszavezetni, emberi méltóságukat kell visszaadni. Ahhoz, hogy embereket Istenhez tudjunk vezetni, ki kell lépnünk a falak közül.

Antal Árpád polgármester szerint demográfiai válság van Európában, a Nyugat a bevándorlást választotta megoldásnak, de sehol sem sikerült megoldani, hogy a cigány közösséget integrálják a román vagy magyar közösségekbe. A székelyföldi cigányság integrációja meg fogja határozni Székelyföld jövőjét – jelentette ki a polgármester. Az anyanyelv mentén, kultúrája, hite mentén kell közelebb hozni a többséghez a cigányságot. A programokon és pénzen túl meg kell találni az embereket, akik hisznek abban, hogy el lehet a többséggel fogadtatni, hogy a többségnek is érdeke a társadalom peremén élők felemelése. 

Makkai Péter házigazdaként köszöntötte a konferencia résztvevőit. Évek óta nehéz sorsú gyerekekkel foglalkoznak a diakóniánál, az önkormányzatokkal is stabil partnerséget építettek fel. Eljött annak az ideje, hogy az egyház ezekkel a kérdésekkel szembe nézzen. 

Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, brassói esperes személyes tapasztalatait, családi történeteit osztotta meg az egybegyűltekkel. „Krisztusban mind egyek vagyunk. Az a feladatunk, hogy lelkészként, pedagógusként, bármilyen feladatot betöltő emberként a saját példánkkal kell másoknak megmutatnunk, hogy nem megbotránkoztató a házunkban cigány embernek lennie, a magyar gyermeket egy padba ültetni a cigánygyermekkel, együtt tanítani őket” – mondta el. Az esperes úgy véli, a magyar iskolák, magyar oktatás megtartásának alappillére a szórványban a cigánygyermekek és cigány közösségek integrációja. Beszélt a Kőhalomban észlelt példáról, hogy a település szász vezetősége nem engedte gettósodni a cigány közösséget – a megüresedett házakba, román és magyar szomszédok közé telepítette őket, ennek pedig hihetetlen eredménye lett, civilizálódott a cigány közösség, többen vezető beosztásba kerültek, pedagógusok, vállalkozók lettek. „Meg kell adni a lehetőséget arra, hogy a cigány ember tanuljon a környezetétől. Sajnos az iskola is partner abban, hogy szétválogassák a gyermekeket. Amikor valakit elkülönítünk a közösségtől, nem lesznek jó modelljei” – hangzott el. Az előadó rámutatott: a pünkösdi egyház titka, hogy a liturgiájuk, szertartási rendjük nagyon muzikális, hangszereket vonnak be, ritmusosak az énekeik, a cigányok pedig szívesen kapcsolódnak bele ebbe, és ez hitben való megváltozáshoz vezetett.  Nem a szociális segély, hanem a szívhez, hithez való szólás a kulcsa a gyülekezetbe való bevonásuknak – összegezte Szegedi László.

Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványért felelős tanácsosa előadásában saját cigány ismerőseinek történeteiről beszélt, a szórvány és cigányság kérdését részletezte. Rámutatott: a cigányok sok településen megörökölték a szász földet, épületeket, temetőket, beköltöztek az elhagyott házakba, mindezekkel együtt pedig a szászok kultúráját, hagyatékát is. Olyan településen is járt, ahol cigányasszony őrizte a szász templomot. „Egy többszörösen szórványos helyzetben valamilyen értelemben felerősödik bennük a magyarsághoz és egyházhoz való tartozás. Viszont sosem lesz a cigány közösség szórvány, hiszen a szórvány jellemzője az integráció és asszimiláció, a cigányságé pedig a teljes izoláció, tehát az, hogy nem is keverednek” – fejtette ki az előadó. A lelkipásztor kitért arra, ahogyan az emberek sokszor megbélyegzik a cigányokat, azonban a megbélyegzés és kikerülés ellenére a cigányok szórakoztatóipari jelenlétét vagy kuruzsló tevékenységét mégis igénybe veszi a társadalom. Például az ország vezetősége cigányasszonyokat hívott össze, hogy a román parlamentről levegyék a rontást. Vetési László felhívta a figyelmet arra, hogy bármilyen sokan is lennének egy településen, nem jár a cigány nyelvű felirat a településeken. Pozitív példaként Ádámost és Kerelőszentpált említette.

Torma Vera, a Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány Gyermekjóléti és Családsegítő szolgálat projektkoordinátora a Rotary ház és Írisz ház történetéről beszélt, bemutatta a tevékenységeket, jótékonysági akciókat, majd kitért a Sepsikőröspataki cigánymissziós munkájukra. Az egész 2014-ben indult egy evangelizációs táborral. Azután a gyereklétszám egyre nőtt, meleg ebédet és neveltetés biztosítottak a cigánygyerekeknek, igyekeztek a családokkal is együtt dolgozni, az időseket is bevonták a tevékenységekbe, akik szívesen segítettek. Ma már digitális tanulási technikákkal fejlesztik a gyerekek képességeit. Angolul tanulnak, saját filmecskéket készítenek, szerkesztenek, megtanulják megfelelően használni az internetes keresőket, térképismerettel is foglalkoznak. Az előadó az ima erejének nevezte, hogy 12 gyerekkel indult a projekt, most pedig közel ötszáz gyermeket foglalkoztatnak a HEKS és Diakónia támogatásával Kovászna megyében.

Durkó Albert, a Magyarországi Országos Cigánymisszió vezetője A cigánymisszió létjogosultsága és célja címmel tartott előadást. Elmondta: a szervezet nehéz helyzetből indult, sok bukáson van túl. „Sokszor úgy tűnt, hogy mindent elveszítünk, lenullázódott a munkánk, úgy tűnt, hogy véget kell vetni ennek, Isten mégis felemelt, új reményt, erőt adott a továbbvitelre.” Az előadó bevallotta, sokszor belefárad a cigánymissziós munkába, feladná, egyszerűbb lenne lelkészként dolgoznia egy gyülekezetben, de nem tud lemondani a küldetéséről, mivel úgy véli, a cigányságra is áldást ad Isten. Az országos cigánymisszió 1996-ban alakult meg Magyarországon elsőként, azóta több száz helyen jelen vannak és dolgoznak. Egy nagy csőd, teljes lenullázódás után Isten csodát tett: 30 alkalmazottjuk volt, folytatták a missziós munkát, és egy éven belül felépült a ma is működő rendszer, amelynek alkalmazottainak száma meghaladja az ezret – emlékezett vissza Durkó Albert. „Ahogy viselkedünk a cigányokkal, egyházként, családként, pedagógusokként, egyénenként, ugyanazt kapjuk vissza” – jelentette ki az előadó, majd rámutatott: nemcsak a többségi társadalomnak, hanem a cigányoknak is előítéleteik vannak egymással szemben és a társadalom felé.

„A gettó a fejekben van. Dupla fala van, amelyet mi és a cigányok építünk. Ha ezt le akarjuk rombolni, mindkét félnek dolgoznia kell. Nem lehet úgy hozzáállni, hogy csak a cigányok változzanak meg, mindkét oldalról kell a falat bontanunk” – fejtette ki. a szervezet együttműködik a protestáns cigánymissziós fórummal, együtt akarnak megoldásokat találni, vannak közös kiadványaik, rendezvényeik, újságjuk. Érzékenyíteni akarják a gyülekezeti tagokat, hogy lássák, milyen munka folyik a cigányok között. „Feladatot kaptam Istentől, hogy odaforduljak a cigány emberhez, mert ő is Istennek a teremtménye, tele van értékkel, benne is sok áldást, lehetőséget rejtett el Isten. Nem értéktelenebb nálam, nem kell felzárkóztatnom, hanem odafordulok hozzá Isten kegyelméből, és bemutatom neki Krisztust és az evangéliumot. A hit, amely ezáltal megfogan a szívében, Krisztushoz zárkóztatja fel” – hangsúlyozta a misszióvezető. Hozzátette: a parton álló csónakkal, hívogatással nem lehet halat fogni. Ahhoz ki kell evezni, ki kell vetni a hálót. Ebben van az egyházak lehetősége, hogy kimenjen a cigányok közé, és ott hirdesse az evangéliumot. 

Naszádi Krisztina, a Magyarországi Református Cigánymisszió munkatársa, a Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete, a HEKS projektkoordinátora a református cigánymisszióról tartott előadást. Bemutatta az egyház stratégiáját: „A Magyarországi Református Egyház küldetése, hogy a Szentlélek által Isten Országának jele és követe legyen a mai magyar társadalomban, a személyes és közösségi megújulás egyháza, ahol minden ember, származására és társadalmi helyzetére való tekintet nélkül, megtapasztalhatja Jézus Krisztus evangéliumának befogadó, gyógyító és újjáteremtő erejét.” Az előadó kiemelte a megbékélés, egység és reménység hármas alappillérét, beszélt a protestáns cigánymissziós találkozóról, a roma imanapról, lelkésztovábbképzésről, a háromnapos megbékélés konferenciáról, a nevelőszülőknél élő és roma gyerekeknek szervezett élménypedagógiai nyári táborról, az inkluzív református iskolák műhelynapjáról, emellett szó esett a Csillagpont ifjúsági találkozó tevékenységeiről, a budapesti teológushallgatók tanulmányútjairól, valamint a HEKS projektjeiről.

A konferencia lezárásaként a résztvevők három csoportban fogalmazták meg azokat a célkitűzéseket, amelyek az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa és Közgyűlése elé fognak kerülni. A résztvevők azt kérték, hogy az egyházkerület mondja ki a misszió és a cigánymisszió szükségességét úgy, hogy az EREK hozzon létre egy intézmény a cigánymisszió elindítására, határozza meg ennek tevékenységi területét, stratégiáját, pénzügyi keretét. Továbbá kérték azt is, hogy az EREK oktatási és más intézményeiben is határozzon meg cigánymissziós stratégiát, amelyhez kapcsolódjon egy médiastratégia is. Szükségesnek tartották ugyanakkor egy diagnózis felállítását is, a gyülekezetekben egy átfogó felmérés készítését a cigányságról, valamint alternatív oktatási intézmények létrehozását. 

Kiss Gábor, Berekméri Gabriella

Fotó: Kiss Gábor