Igazgatótanácsosaink – Németh Zoltán: Az embernek nem halat, hanem halászbotot kell adni

Az elmúlt év folyamán az Üzenet hasábjain megismerkedhettünk az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának tagjaival. Sorozatunk most online is olvasható.

Németh Zoltán János második mandátumát tölti az egyházkerületi igazgatótanácsban. 2012-ben a legfiatalabb tagként került a testületbe. Megvalósításokról, jövőről, az ige templom falain kívüli hirdetéséről beszélgettünk a nagyborosnyói lelkipásztorral.

2004-ben végezte be tanulmányait a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben, Feldobolyban szolgált, majd Nagyborosnyóra került 2005-től. A kézdi-orbai egyházmegyében hét évig volt ifjúsági előadó, főleg táborok, rendezvények szervezésével foglalkozott, majd aljegyzőként is szolgált. 41 éves, házas, két fiú és egy lány édesapja.

Kérdésünkre, hogy miért választotta ezt a hivatást, elmondja: „Ha a lelkészeket megkérdik, hogy miért választották ezt a pályát, mindig képbe kerül egy vagy több meghatározó ember. Vannak lelkipásztorok, akik a maguk szolgálata által megihletnek embereket, példaképként inspirálnak a pálya választására. Az én családomban nem voltak lelkészi felmenők. Nagysármáson születtem, az akkori lelkipásztorunkat, idős Hermán Jánost, aki már nincs az élők sorában, tekintettem példaképnek gyerekként. Kilencéves koromban elköltöztünk a faluból, de ő az, akire felnéztem, aki arra ihletett, hogy ezt a pályát válasszam” – emlékszik vissza a Mezőség apostolaként is ismert Hermán Jánosra.

Németh Zoltán szerint fontos a közösségeknek önellátókká válniuk.📷: Kiss Gábor

„Nagyon mozgalmas időszakot él az egyház. Az intézményrendszer fejlesztése, épületek felújítása, rendezvények szervezése mind részei ennek. És jó belülről látni, hogy a legmagasabb szinten mi mindennek a háttere, hogyan történik az egyháznak mint intézménynek az irányítása. Ebbe nyertem betekintést az igazgatótanácsban, miután gyülekezeti és egyházmegyei szinten is szolgáltam” – mondja el Németh Zoltán, kiemelve a tanács gördülékeny, világos működését, a döntések hátterének és következményeinek átláthatóságát. Úgy véli, egyházközségi, egyházmegyei és kerületi szinten is nagyon hasonlóan történnek a dolgok, hiszen elsősorban a megfelelő munkatársak megtalálására, a munka, szolgálat összehangolására van szükség a jó működéshez.

A nagyborosnyói lelkipásztor szerint az egyház a lelki életről szól, viszont ahhoz, hogy a lelkipásztorok szolgálni tudjanak, az igét hirdetni tudják, szükség van a megfelelő anyagi keretekre. „Nem lehetünk képmutatók. Ezeket a feltételeket meg kell teremteni. Rengeteg vád érte az egyházat az utóbbi időben, hogy túlságosan erre fektetjük a hangsúlyt, de szerintem történelmi bűn lett volna, ha nem élünk a lehetőségekkel. Nyilván ahhoz, hogy az egyházi élet teljes legyen, be tudja tölteni a hivatását, megfeleljen a küldetésének, ez még nem elégséges” – teszi hozzá.

„Az egyház nem szorulhat be a templomokba – ez nem elégséges a misszióhoz. Nem maradhatunk a falak között, a világ elé kell vinnünk az örömhírt. Úgy gondolom, ez a legfontosabb: hogy amit hirdetünk, ne szemfényvesztés legyen, hanem állhasson ki világosan az egyház az üzenetével a világ elé”

– jelenti ki a lelkipásztor, hangsúlyozva a kerületi, egyházmegyei vagy akár helyi jellegű rendezvények jelentőségét, hiszen ezek teret adnak az igének, kijuttatják az emberek közé, így a misszió munkája teljes és eredményes lehet.

A lelkipásztorral nagyborosnyói otthonában beszélegttünk. 📷: Kiss Gábor

A lelkipásztor rámutat: „Sokszor az az érzésünk, hogy nem tudunk lépést tartani a világgal. Olyan gyors a fejlődés, hogy alig bírjuk az iramot. Az egyház sokszor abba a hibába esik, hogy megpróbál megfelelni a világnak. Mindig azt nézzük, hogy lépést kell tartanunk, és elfelejtjük, hogy a mi feladatunk elsősorban a Jézus Krisztus prédikálása. Azt a valóságot is el kell fogadni, hogy vannak, akik nem hallgatnak meg, elzárkóznak. De nem tehetjük meg, hogy a világ szája íze, igénye szerint hirdessük az igét, azt hangoztassuk, ami neki éppen megfelel.”

Az elsődleges teendők között Németh Zoltán az egyházi iskolarendszer folyamatos fejlesztését említi. Úgy véli, fontos, hogy óvodától főiskoláig járhassanak egyházi kötődésű intézménybe a gyerekek, fiatalok, ne csak a családban kaphassanak vallási nevelést. „Látjuk, hogy a gyerekek, akik ilyen intézményben tanultak, vallásos nevelésben részesültek, más légkörben szocializálódtak, az egyházhoz is jobban kötődnek. Így lehetne a fiatalokat igazán megfogni: a minőségi oktatás mellé minőségi nevelés biztosításával, hiszen a szülők is megválogatják, hova járatják a gyereküket. Úgy érzem, az előző években az egyház a maga eszközeivel megpróbált ebbe az irányba is hatni” – fejti ki a lelkipásztor.

A nagyborosnyói lelkész szerint az iskolarendszer fejlsztése elsődleges feladat az egyházban. 📷: Kiss Gábor

Németh Zoltán közben arra is felhívja a figyelmet, hogy a mostani fejlesztésekkel történelmi lehetőség adódott az egyház számára, de fel kell tenni a kérdést, hogy mi lesz, ha a csapok elzáródnak. Vesszőparipájának tartja, hogy a közösségeknek minél inkább önellátóknak kell lenniük: „Reálisan szembe kell néznünk a ténnyel, hogy egyszer ennek is vége lesz, eljön az idő, amikor csak a saját lábunkon kell megállnunk. Megvádolt a világ, hogy túlságosan foglalkozunk az anyagiakkal, de olyan beruházások is történtek, amelyek később fognak gyümölcsöt teremni, és szükségesek lesznek az egyház túléléséhez. Az embernek nem halat, hanem halászbotot kell adni – a gyülekezetben is ehhez tartottam magam. Nyilván ez nem zárja ki a külső segítség elfogadását, legyen szó pályázatokról, nyugati testvéregyházak segélyeiről, magyaroroszági forrásokról.”

A lelkipásztor beszélgetésünk során elmondta, a nehézségekben a hit ad erőt neki, és úgy tartja, fontos mindig kéznél tartani az elsődleges forrást, amiből meríthetünk: a Szentírást.

„Gyakran előfordul, hogy az ember hite elerőtelenedik, sokszor megroppanunk a kihívások közepette, tanácstalanok vagyunk, és van, amikor mások sem tudnak segíteni. Ilyenkor mindig fordulhatunk Isten igéjéhez”

– teszi hozzá. Szolgálatai, vállalásai mellett pedig igyekszik családjára is mindig odafigyelni. Beismeri, néha nehéz összeegyeztetni a magánéletet a hivatással, de meg kell találni az egyensúlyt. Hozzáfűzi: „A szolgálatban az embernek magára is kell időt szánnia, hogy elkerülje a kiégést, és fontos, hogy mindig legyenek meg a források, amelyekből újratöltekezhetünk.”

 

Sorozatunk előző részében Ambrus Attila egyházkerületi főgondnokkal beszélgettünk:

Igazgatótanácsosaink – Ambrus Attila, az értékőrző főgondnok