Igazgatótanácsosaink – Tőkés Zsolt: Templom és iskola köré épülő élet
Az elmúlt év folyamán az Üzenet hasábjain megismerkedhettünk az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának tagjaival. Sorozatunk most online is olvasható.
A református egyháznak kiváló kollégiumokat kell működtetnie, hogy azok vonzóvá váljanak a gyerekek számára, így lehet keresztyén kötődésű ifjúságot nevelni – vallja Tőkés Zsolt székelyudvarhelyi iskolaigazgató, aki egyházkerületi főgondnokként egyúttal igazgatótanácsi tag is.
Ősei mindkét szülői ágon pedagógusok vagy lelkészek voltak, mindenképp egyházi kötődésűek, hiszen régen ez a pedagógusoknál is természetes volt. „A családi örökség említése nélkül nem lenne az egész jelenemnek értelme” – tekint vissza beszélgetésünk kezdetén a múltba Tőkés Zsolt, és hozzáteszi: „Tehát az, hogy én tanár lettem, valószínű, hogy ezzel is magyarázható.”
Így természetes is, hogy mindvégig az egyház közelében maradt, sőt ifjú korában a teológiára való jelentkezést is fontolgatta. „Emlékszem, mekkora élmény volt diákként a Farkas utcai templom nagy karosszékeiben ülni hátul az istentiszteleteken. Miután mindennap édesanyámat és édesapámat hallgattam, láttam munkájukban, óhatatlanul megfertőztek. Így Udvarhelyen is kerestem az egyházi kapcsolódást. Ez is vezethetett arra, hogy presbiter legyek a szombatfalvi gyülekezetben” – meséli a főgondnok, aki felesége által került Székelyudvarhelyre a kolozsvári egyetemi évek elvégzése után. „Már egyetemista korunkban jártuk az országot, megfordultunk mindenhol, ahol magyar élet volt. Gyerekkoromban sok nyarat töltöttem Sepsiszentgyörgyön, de Udvarhely és Kézdivásárhely is tetszett, és eldöntöttem, hogy a három közül valamelyik lesz az otthonom hosszú távon. Így most sem bánom, sőt a mai helyzetet ismerve, az az érzésem, hogy Udvarhely volt a legjobb választás.”
A feladatokat, megbízásokat sem az iskolában, sem az egyházban nem utasította vissza, amint mondja, mindez magától jött, és örömmel vállalta, nem céltudatosságból vagy az érvényesülés, előre törés vágyával. Élete szó szerint a templom és iskola köré épült. Szolgálatában a családi felmenők mellett a nagy iskolaalapító ősök is inspirálják: például Bethlen János, aki hajadon lánya halála után iskolaalapításra ajánlotta fel a hozományát, vagy Baczkamadarasi Kis Gergely, aki Bécsig ment, hogy kiharcolja továbbtanulási lehetőségét, majd engedélyt kérjen az iskolaépítéshez. „Az ókollégium épületét az ő utánajárásával és közadakozásból építették fel. Őszintén, büszkeséggel tölt el, hogy ilyen elődeink vannak. A munkát, az életet, amit ők éltek, csak a jó Istenbe vetett hitük motiválhatta, biztosíthatta, másképp képtelenség lett volna mindezt véghez vinniük. És úgy érzem, én is tudok harcolni ezért az iskoláért” – teszi hozzá az igazgató.
Úgy véli, a református kötődésű iskolák nélkül a gyülekezetek is elsorvadhatnak: „Hiába vannak szép, új templomaink, ha a híveink elfogynak. Az egyháznak fantasztikus ellátottságú református kollégiumokat kell kifejlesztenie, mert így vonzók és keresettek lesznek a fogyó gyermeklétszám ellenére is.
A gyerekekben pedig ki lehet alakítani a megfelelő neveléssel a keresztyén kötődésű ifjúságot, majd az öntudatos egyháztagokat, akikre szükség van az elkövetkezőkben”
– vallja Tőkés Zsolt. Szerinte nagy hangsúlyt kell fektetni az iskolai körülményekre, felszereltségre, a tanárok motiválására is, hiszen ma például már az is probléma, hogy a hazai rendszer nem termel tanári utánpótlást.
A keresztyén nevelést pedig a legegyszerűbbnek tűnő példával szemlélteti: a gyerekektől, az iskola diákjaitól a „békesség Istentől” köszöntést hallja, bárhol is találkoznának az intézményen kívül vagy vakáció közben is. Az igazgató hozzáteszi: „Egyszerű dolgokkal is el lehet érni, hogy a gyerekek hitben erősödjenek. Az sem okoz gondot, hogy több felekezetből valók a diákok. Minden felekezetnek megadjuk a lehetőséget, hogy lelkészt küldjön az iskolába, az egyházak partnerek ebben. De a lelki dolgokat nem lehet kényszeríteni, magától kell jönniük.”
Tőkés Zsolt szerint a tapasztalatok, a cselekvéshez való viszonyulás a legfontosabb, függetlenül attól, hogy oktatási vagy egyházi intézményhez tartozunk. „Ha emberileg van valakiben affinitás, hogy tevékenykedjen, bárhol meg tudja állni a helyét. Mindig is aktív szervező voltam: osztályfőnökként, iskolaigazgatóként, intézményvezetőként. Ezek olyan készségeket követelnek meg, hogy gyümölcsöztetni lehet az egyházi tevékenység során is. Pláne ha jó partnerek vannak a munkában, még tovább fejlődhetünk, a köz érdekében hasznosítható lesz a tudásunk” – fejti ki a főgondnok.
Úgy látja, óriási lehetőségei vannak az egyházkerületnek. Erdélyben, Kelet-Európában, már Magyarországhoz is viszonyítva szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen az emberek nem fordultak el annyira az egyháztól. A régi gerincességet, becsületet is hiányolja a mai társadalomból:
„Régen, amire az emberek kezet adtak, az úgy is maradt. Most a szó elszáll, sok esetben nincs súlya, dobálóznak is vele az emberek, és nincs eszközünk, amivel ezen változtathatunk, számon kérhetünk. A társadalomban van egy űr, amely a hit hiánya miatt alakul ki, és minden konfliktus ebből fakad.”
Tőkés Zsolt szerint a megfelelő nevelés orvosolhatja ezt a problémát: „A személyes példaadás a családoktól kezdve az iskolákon, egyházon át mindenütt meghatározó. Ha képviselsz valamit, amellett ki kell tartani. A véleményen csiszolni, a körülményekhez alkalmazkodni kell, de teljesen más irányba fordulni nem lehet.”
Amikor az egyházkerület főgondnoki tisztségének elvállalásáról kérdeztük, az iskolaigazgató elmondta: „Az irányvonal, amelyet most látok érvényesülni az egyházban, természetes, és közel áll hozzám. Úgy érzem, világiként ebben partner tudok lenni. De a feladatok elől különben sem szoktam elfutni. Jelenleg büszke vagyok, hogy ennek az egyházi vezetésnek részese lehetek, mert bízom abban, hogy feladatom is lesz.”
Sorozatunk előző részében Kántor Csaba püspökhelyettessel beszélgettünk:
Igazgatótanácsosaink – Kántor Csaba: A szolgálatvállalást Isten is megerősíti