Az elmúlt év folyamán az Üzenet hasábjain megismerkedhettünk az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának tagjaival. Sorozatunk most online is olvasható.

Kántor Csaba parajdi lelkipásztor, a székelyudvarhelyi egyházmegye esperese, egyházkerületünk püspökhelyettese harmadik mandátumát tölti az igazgatótanácsban. A sokoldalú szolgálatról, áldozatvállalásról, felelősségről beszélgettünk vele az igazgatótanácsi tagokat bemutató portrésorozatunkban.

Lelkészcsaládba született, de nem ez befolyásolta a lelkészi pálya választásában – idézi fel a főjegyző, majd hozzáteszi: „Emlékszem, annak idején, amikor édesapámnak bejelentettem, hogy a teológiára megyek, megkérdezte, hogy ezt meggondoltam-e. Ebben közrejátszott a kor, az akkori rendszer is. Például amikor a középiskolában az ifjúsági lap szerkesztősége végzős diákokat kérdezett a pályaválasztásról, elmondtam, hogy a teológiára mennék, és nem jelent meg a lapban.”

Egyházkerületünk püspökhelyettese harmadik mandátumát tölti az igazgatótanácsban. 📷: Kiss Gábor

A teológia elvégzése után Gerendkeresztúron kezdte a szolgálatot feleségével, majd a dési egyházmegyébe került, Szásznyíresre. Már ott beválasztották az egyházmegyei vezetésbe, missziói előadó és kerületi képviselő volt. 1991-ben pályázat útján lett a parajdi gyülekezet lelkipásztora, ahol szintén tagja lett a székelyudvarhelyi egyházmegye vezetésének, és lelkészértekezleti elnökként is tevékenykedett. Az igazgatótanácsban harmadik mandátumát tölti. Pap Géza püspök idején tagja volt a kerületi fegyelmi bizottságnak, majd a zsinatnak is, 2012 óta pedig a székelyudvarhelyi egyházmegye esperese és püspökhelyettes lett.

Kérdésünkre, hogy hogyan sikerül a rengeteg feladatot ellátnia, elmondja: „Nem egyszerű, éppen ez vezetett oda, hogy a megbízatások megszaporodásával két lelkipásztori állást tartson fenn az 1700 lelkes gyülekezet. Meg lehet oldani, ha az ember érzi az elhivatottságot, és megszállott is, ahogy a feleségem mondja.” Ennyi tennivaló, vállalás, utazások mellett szükséges a támogatás, megértés a család részéről, de Kántor Csaba szerint ez megvolt és meg is van náluk, életstílussá vált a folyamatos pörgés.

A püspökhelyettes a betöltött tisztségek folytán helyi, megyei és kerületi szinten is átlátja a gondokat, teendőket. Beszélgetésünk során rámutat, hogy mindig kétféle szemüveggel, látásmóddal lehet elbírálni a döntéseket:

„Akik benne vannak a vezetésben, azok tehetségük, tudásuk és jó belátásuk szerint, Isten Szentlelke erejéből merítkezve végzik a rájuk bízott feladatot, kívülről pedig a kritika mindig más. Ezt egészséges meglátni, ismerni, hiszen segít jó mederben tartani a munkát. Az embereknek fontos meglátniuk, hogy a döntések nem felettük, hanem értük és miattuk születnek.

A több ciklust összemérve elmondhatom, hogy az igazgatótanácsi üléseken a döntéshozatalok szinte mindig egyöntetűen történtek. A szemléletmódok különböznek, de jól előkészítve és megalapozva nem nehéz meghozni a megfelelő döntéseket. Ennek méltó továbbvitele, folytatása is kell hogy legyen.” Az egyházközségi, megyei és kerületi szinten szerzett tapasztalatok pedig kölcsönösen hatnak egymásra: a gondok és azok megoldása, a jó példák is terjednek, összhangba lehet hozni a különböző területeket.

A lelkipásztorral parajdi otthonában találkoztunk. 📷: Kiss Gábor

Kántor Csaba úgy véli, leginkább az elkezdett, folyamatban levő munkák továbbvitelére, a nagy projektek lebonyolítására kell odafigyelni most, de kiemelt figyelmet kell szentelni továbbra is a sok kis gyülekezet gondjának megoldására, a lelkészhiány pótlására is. „Erre történtek lépések. Emlékszem, amikor régebb felvetődött a bokrosítás gondolata, mindenki ellene volt, most pedig automatikusan, önmagától is jelentkezik sok egyházmegyében. A nagyobb közösségben továbbra is biztosítani kell a hiterősítő szolgálatokat, növelni a lelkészek számát, a kis gyülekezetekben pedig egy lelkipásztorra több szolgálati helyet bízni. Ez megköveteli a szemléletmódváltást is: a nagy gyülekezetekben az együtt dolgozást, a kisebbeknél pedig a munka megfelelő megosztását, hiszen nemcsak beszolgál a lelkész a gyülekezetekbe, hanem sajátjának kell tekintenie mindegyiket. A közösségek igénylik a jelenlétet, és ezekben a helyzetekben a presbiterek, gondnokok, szövetségek feladatköre és felelősségvállalása is megnő.

A lelkipásztoroknak sok esetben 24 órából 24-et kellene tevékenykednie, hogy minden feladatot el tudjanak végezni, és az sem volna elég.”

Mindehhez azonban élő közösségekre is szükség van. A főjegyző úgy véli, ma már nem elég már csak templomból, hirdetésekből megszólítani az embereket. „Talán jobban elérhetőek a hívek a technikai lehetőségeket, médiát kihasználva, de a személyes kapcsolatok, meghívások, missziós tevékenységek minden korosztályra való kiterjesztése nagyon fontos a gyülekezetekben” – fejti ki. Azt is fontosnak tartja, hogy a generális vizitációkon a kis gyülekezetekben akár az utolsó egy-két reformátust is megkeresse a bizottság: „Erősítenünk kell azt az érzést, hogy bár lehet, hogy egy-egy tájegységen megfogyatkoztak gyülekezeteink, de mögöttük és körülöttük ott van számottevő református egyházunk közössége.” A hit, odaszánás és áldozatvállalás mellett azonban anyagi forrásokra, megfelelő infrastruktúrára, támogatási alapokra is szükség van. Ezeknek a felelősségteljes kezelése megmaradásunk és további életünk alapját is jelenti – hangzik el beszélgetésünkön.

A főjegyző szerint ha jó szívvel és örömmel áldozunk református öntudatunk megszilárdítására, azzal közösségeinket szolgáljuk. 📷: Kiss Gábor

A szolgálatvállalás okai és terhei is szóba kerülnek. Kántor Csaba szerint ha megbízatást nyert az ember, azért van, mert alkalmasnak látták a feladatok vállalására.

„Az vállalás az ember életében nemcsak önmagából jön, hanem Isten is megerősít erre bennünket, hogy szánjuk oda magunkat kedves és igaz áldozatul azért cserébe, amit ad nekünk megváltó kegyelme által”

– utal a Rómabeliekhez írt levél gondolataira, majd hozzáteszi, hogy ahol ez hiányzik, lehet, hogy döcög az egyház szekere. A főjegyző úgy véli, ha még nagyobb odaadással, nem kényszerből, hanem jó szívvel és örömmel áldozunk református és hitbeli öntudatunk megszilárdítására, azzal nemcsak az egyháznak mint intézménynek, hanem létünknek, jövőnknek, közösségeinknek, magyarságunknak szolgálunk, és nemzeti öntudatunk építését, szilárdítását valósítjuk meg.

Sorozatunk előző részében Bíró Béla Dávid erdővidéki főgondnokkal beszélgettünk:

Igazgatótanácsosaink – Bíró Béla: A főgondnok, aki farkasszemet nézett a halállal