Az elmúlt év folyamán az Üzenet hasábjain megismerkedhettünk az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának tagjaival. Sorozatunk most online is olvasható.

Sebestyén Ákos 2003-ban végezte el a teológiát Kolozsváron, segédlelkészi éveit a kolozsmonostori és Pata utcai gyülekezetekben töltötte, ezután Mócson és Körösfőn szolgált, majd visszatért családjával, feleségével és két fiával a kincses városba, a Pata utcába. 2018 óta igazgatótanácsi tag. Szolgálatába salamoni bölcsességet, alázatot, vidámságot kér mindig Istentől.

A kolozsvári Györgyfalvi negyedben található Pata utcai egyházközség lelkipásztora édesapja nyomdokait követve lépett a lelkészi pályára. „Gyerekként még tornatanár, kamionsofőr, szobafestő szerettem volna lenni, meg sem fordult a fejemben, hogy lelkész lehetnék. Tizenkettedik osztályban a tanári pálya vonzott, de érlelődött bennem a gondolat, hogy közösségeket kellene szolgálni. Mindig szerettem emberek között lenni, tevékenykedni, és egyre inkább körvonalazódott bennem ez a hivatástudat. Tisztában voltam vele, hogy nem lesz könnyű, mert láttam a hivatás napos és árnyékos oldalát is. De az Úr egyengette az utamat” – idézi fel mosolyogva a lelkipásztor.

Sebestyén Ákos a kis szórványgyülekezetben és a nagyobb közösségben is meglátta a szolgálat szépségét.

Az évek során nagyon különböző gyülekezetekben szolgált: a pörgő kolozsvári élet után, 2008-ban Mócsra került, egy kis szórványközösségbe a négyezer lelkes román tengerben. Itt nehézségekbe ütköztek kezdetben, megélhetési gondok is akadtak, a közösség elidegenedett a templomtól, bizalmatlan volt a lelkipásztorral szemben, a református hívek közül sokan az ortodox templomokat látogatták. „Végül a legidősebb presbiter, Mihály bácsi kimondta, hogy igenis szeretnék, hogy magyarul szóljon az ige, legyen szoros kapcsolat a lelkipásztor és hívek között, szervezze meg a gyülekezeti életet. Hiszem, hogy az Úr ott is csodát művelt, hiszen a maroknyi közösséget életre keltettük, összekovácsoltuk A lelkészi pályámnak nagyon szép időszaka volt ez, máig hálával gondolok rájuk” – emlékszik vissza Sebestyén Ákos, és elmondja, végül a templom javításához szükséges pénzt is összegyűjtötték a kicsi gyülekezettel.

2010-ben komoly betegséggel szembesült: gerincvelő-gyulladás miatt kórházba került. Ott kereste meg a körösfői egyházközség presbitériuma, hogy a következő évben meghívnák lelkipásztoruknak: „Így közelebb kerültem Magyarkapushoz – édesapám itt szolgált 32 éven át, itt nőttünk fel –, és szép hagyományokkal rendelkező, magyar faluban lehettem lelkipásztor. Szép és tartalmas időszak volt az ott eltöltött öt év. Nagyon élénk, fiatal, friss gyülekezeti élet alakult ki. Rengeteg gyerek járt vallásórára, gyülekezeti bibliaórákon több mint százan jelentek meg néha, az istentiszteleteket is élénken látogatták a hívek. Élő kulturális élet volt, sok mindent lehetett szervezni, sok lelkes segítőtárs is akadt.”

A lelkipásztorral kolozsvári otthonában beszélgettünk.

Nehéz döntés volt eljönni egy ilyen élő, fiatal közösségből. A lassan fogyatkozó Pata utcai gyülekezetben főleg idősebb generációt kell pásztorolni, de törekszik ezt a szolgálatot is legjobb tudása és Istentől kapott tehetsége szerint lelkiismeretesen végezni – mondja el a lelkipásztor. Rámutat:

minden gyülekezetben megvannak a kötelességtudó, Istenhez és emberekhez ragaszkodó egyháztagok, akik önzetlenül tudnak segíteni.

A Pata utcában is megkerültek a nőszövetségben, gyerekmunkában, énekkarban, a különféle tevékenységek megszervezésében, jól be lehet osztani a feladatokat a hozzáértő emberekkel. „Ezt kell az igazgatótanácsban is szem előtt tartanunk: hogy legyünk jó csapattársak, mindenki képviselje a maga régióját, ahonnan érkezett, és mindent az Úr Jézus nevében tegyünk” – jelenti ki Sebestyén Ákos.

Meglepő volt számára az igazgatótanácsosi jelölés, de a kezdeti bizonytalanság ellenére elvállalta a feladatot. „Bízom benne, hogy a testülettel hasznos munkát végzünk az egyházkerület, a közösségek javára, hiszen ez a célunk: az Úr Isten dicsősége nőjön, és az emberek javát kézzelfogható módon megvalósítsuk, megválaszoljuk kérdéseiket, segítsünk helyzetükön” – fejti ki a lelkipásztor, aki az 1Kor 15,58 verset tartja vezérigéjének: „Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.”

„Ez a feladatunk.

Nem unatkozó, semmittevő keresztyénekre van szükség, hanem aktív emberekre.

És mit tehetnénk? Még mindig nagyon sok ember van, akit el lehetne hívni templomba, akikért lehet imádkozni, keresztjét felvállalni a magunk képessége szerint, és az Úr is azt mondja, hogy akkor munkánk nem lesz hiábavaló. Mindehhez egy salamoni bölcsesség is kell, hiszen ahhoz, hogy buzgólkodjak az Úr dolgaiban, először le kell borulnom, és engedelmes, értelmes, halló szívet kell kérnem. Salamon is beismerte, hogy az Úr nélkül a rá bízottakat nem tudja elvégezni. Azt kívánom, mindannyiunknak ez legyen a személyes könyörgése, és akkor nem kell félni a modern idők hullámaitól, borús időszakaitól” – hangzik el beszélgetésünkön.

Az igazgatótanácsos kiemelten fontosnak tartja a hívek lelkigondozását.

Sebestyén Ákos szerint vannak hullámvölgyek egyházunk életében, „de ha öntudatos lelkipásztorokként gondolkodunk, nem esünk kétségbe, mert az Úr Isten megtartotta kétezer éven át Anyaszentegyházát, és a jövőben is meg fogja tartani. Ha Krisztus a mi vezérünk, én nem látom ijesztőnek a jövőt sem, ha mindenki teszi a dolgát, amit az Úrtól kapott.” Ebbe pedig beletartozik a fáradhatatlan pasztoráció, lelkigondozás, igehirdetés kis és nagy gyülekezetben egyaránt.

„Nem szabad beszorítani az igét a négy fal közé. Sokszor elhangzott már, hogy ki kell lépni az irodából, a belső szobából, és minden lehetőséget meg kell ragadni az ige útmutatásával. Ha nem engedelmeskedünk a missziói parancsnak, nem várhatunk csodákra. Egy lelkipásztornak is millió lehetősége van, hogy a hívekkel találkozzon.

Ne csak arra az egy-két órára korlátozódjon a hivatásunk, minden pillanatot, lehetőséget úgy kell kihasználni, hogy lássák, Jézus Krisztust képviselem, és tetteimen, beszédemen az ő lelkisége, szellemisége áradjon.

Nem kell feltétlenül mindenütt igét olvasni, de hegyen épített várossá kell válni, ízt, tartósítást kell a környezetünkbe vinni” – magyarázza a lelkipásztor, és vallja: igyekszik úgy tanítani környezetét szolgálata révén, hogy érezzék a felelősséget a másik ember iránt. És ha van is baj, kereszt, törekszik vidámnak maradni, hogy tudjon másokat is lelkesíteni.

Sorozatunk előző részében dr. Dézsi Zoltán egyházkerületi főgondnokkal beszélgettünk:

Igazgatótanácsosaink – Dézsi Zoltán: Nem szabad korlátok közé fogni a gyülekezeti életet