Az elmúlt év folyamán az Üzenet hasábjain megismerkedhettünk az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának tagjaival. Sorozatunk most online is olvasható.

Dézsi Zoltánt 2018-ban másodjára is megválasztották az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnokának. A 78 éves pedagógus a tanügy, politika és egyház különböző szintjein és köreiben is megfordult az elmúlt évtizedek során, de ezt a szolgálatot tartja élete legszebb ajándékának.

Dézsi Zoltán környezete biztatására vállalta el másodjára is a főgondnoki tisztséget. „Ezt a feladatot már az első pillanattól nagyon megtisztelőnek tartottam, és most is az. Ki merem jelenteni, hogy ez életem legszebb ajándéka” – vallja, és életére visszatekintve a szeretetet és megbocsátást emeli ki a legnagyobb értékekként.

Dézsi Zoltán élete legszebb ajándékának tartja a főgondnoki szolgálatot. 📷: Kiss Gábor

„Egyszerű családban, de hihetetlenül vallásos emberek között nőttem fel, katolikus édesanyával, református édesapával Ratosnyán. Édesapám munkás volt, édesanyám szolgáló, a semmiből építettek egy birodalmat – inkább lelki birodalom volt ez” – emlékszik vissza a lelki táplálék forrására. Ez egész életét meghatározta. Amint mondja: „Tudatosan soha nem sértettem meg senkit, nem tettem rosszat senkivel, pedig nagyon kényes feladatköröket töltöttem be: tanár, igazgató, prefektus, államtitkár, ahol bőven lehetett volna ártani. Valószínű, hogy okoztam fájdalmat, keserűséget, sok kihívásban volt részem, sok fájó pillanatot éltem meg, de feldolgoztam, és továbbléptem.” A politikában sem fordult elő, hogy valaki ellen szólt volna, mindig a közösségért tett, hiszen az volt számára a legfontosabb: „kiállni érte, azonosulni vele, vállalni a sorsát. A közösség, az emberek nélkül sosem kerültem volna az említett feladatkörökbe.”

Beszélgetésünk során a főgondnok elmondta: egyházunk életében a gyülekezetépítést tartja most a legfontosabbnak. „Minden időnek megvan a maga fő csapásvonala, megvannak a prioritásai. Az elmúlt évek az építkező egyházról szóltak, és úgy hiszem, aratjuk is az elvégzett munka termését” – mutat rá Dézsi Zoltán, és hozzáteszi: most nyitnia kell az egyháznak, nem szabad korlátok közé fogni a gyülekezeti életet, ott kell lenni mindenütt, ki kell használni minden pillanatot, amelybe be lehet vinni a keresztyén világ szellemét, üzenetét, hitelességét. „Ennek fontos eleme a média, azok a civil szervezetek, amelyek velünk sorsközösséget vállalnak, és az ökumené. Be kell látni, hogy amikor ezek az erők összefognak, megmozdítják a passzív tömeget. Láttatni, mutatni kell magunkat.

Eléggé sötét jövő lenne előttünk, ha nem hinnénk abban, hogy a keresztyénség előtt álló kihívásokat meg lehet oldani. Tapasztalat és eszközeink vannak, bizonyítékok is, hogy nemcsak beszélünk, hanem fel tudjuk mutatni a megvalósításokat. Tudatnunk kell a világgal, hogy magyar reformátusként szeretnénk megélni az életünket, a társadalom hasznos tagjaiként.

Mindezt úgy, hogy a jövő nemzedék életét is szem előtt tartjuk. Az álmok és elképzelések gyönyörűek, ha van tartalmuk. Empátia, befogadókészség, nyitottság, rugalmasság kell részünkről” – jelenti ki határozottan, példaként pedig a saját gyülekezetét említi Marosfőn, ahol a kis lélekszám ellenére is aktív a közösség, templomot is épített.

A főgondnok egyházunk életében a gyülekezetépítést tartja most a legfontosabbnak. 📷: Kiss Gábor

A főgondnok úgy véli, mindnyájunk ügye a jövő nemzedékének nevelése: „A lelkipásztorokon kívül nekünk is feladatunk, minden embernek, akiben van hit és bizodalom, hogy felépítsük ifjainkban a belső tartalmat. Hiszem, mert millió példát látok, amikor meg lehet szólítani a fiatalságot. Ez már ott elkezdődik, amikor a kisgyereknek az első mesét, imádságot elmondjuk. Én Istenem, jó Istenem, lecsukódik már a szemem – nekem is édesanyám tanította ezt.”

Dézsi Zoltán szerint a másik fontos elem a családdal való foglalkozás:

„Az egyháznak nagyon oda kell figyelnie a családra, mert megtartó ereje van. Olyan építőkocka, amely az alapot jelenti.

A családokban pedig a legfontosabb az együtt töltött idő. Például hihetetlen a templomból hazatérő család ebédjének hangulata, hiszen mindnyájan lelkileg feltöltődnek. Nagy érték volt ez régen.” Emellett azokkal is foglalkozni kell, akik kételkednek, nem tartoznak közvetlenül a keresztyénként élő közegbe: „Nekik is üzenni kell. Ma a kommunikáció csodákra képes. Elpazarolják sokszor, de nekünk olyanná kell tennünk, hogy ne csak ellensúlyozza a sok rosszat, hanem felénk billentse a mérleget. A keresztyén világ szinte be van kerítve, így kitörési pontokat kell találni. Ehhez kellenek az egyszerű emberek, de a vezetők is, akik tudnak józan és tisztességes megoldásokat találni.”

A főgondnok szintén az elsődleges feladatok közé sorolja oktatási intézményeinkre és az iskolai vallásoktatásra való odafigyelést. Úgy véli, nem csak az egyházi iskolákra kell hangsúlyt fektetni, minden intézményben jó példát mutathat egy lelkipásztor vagy jó tanár, hiszen lélekben akár a jövő papjait készíthetik elő. Erős pontoknak tartja a bentlakásokat, kollégiumokat, amelyek több magyar iskola gyermekeit gyűjtik össze, közösséget formálnak. „Értékelem a szüleim bölcsességét, hogy nem adtak román iskolába. Sokan nem hajlandóak magyar iskolába küldeni gyereküket, csak mert az távol van” – mutat rá, miközben felidézi saját, szülői háztól távol töltött, tartalmas diákéveit.

A lelki és fizikai építkezés kulcsa, hogy bizalommal vonják be az embereket a közösségi munkába. 📷: Kiss Gábor

Az említett gyülekezetépítés stratégiáiról is beszélgettünk Dézsi Zoltánnal. Úgy véli, a városi és vidéki, kisebb és nagyobb közösségeknek különböző missziós terveket kell kidolgozni. „Nem mindenki ért ezzel egyet, de például a szórványgyülekezetekből nem szabad elvonni a lelkészeket, nem szabad lemondanunk azokról a közösségekről. Lelkészhiányunk van: városon, ahol több ezer református él, még kell ember, de ha elviszem a pásztort a szórványnak azokból a részeiből, ahol még mindig pislog az élet, akkor ne várjak jövőre. A kis gyülekezetekben több erőt látok, mint sok nagyobb közösségben. Olyanokkal is találkoztam, hogy csoda volt, nem tudtam betelni velük. Mindenki szívből, lélekből dolgozott. A kis gyülekezet tagjának a gyermeke sok esetben már városon él, szüleitől pedig eljut hozzá az üzenet. De ha az édesapja, édesanyja mindenkitől elhagyatva él, elveszik az iskolát és a templomot is tőle, akkor a közösségnek vége van. Ma a városok elnyelik a falvakat, de ahol meg lehet maradni, ameddig hasznosan lehet élni, oda jó lelkészeket kell kivezényelni.”

Mindennek a lelki és fizikai építkezésnek a kulcsa pedig, hogy feladatot kapjanak az emberek, bizalommal vonják be őket a közösségi munkába, és hálálják meg segítségüket: „Megértésre, egymás iránti őszinte tiszteletre van szükségünk, ha ezt elvállaltuk, és higgyünk abban, hogy embertársainkkal együtt mindnyájan képesek vagyunk valamire, mindenki azzal járul hozzá közös ügyünkhöz, ami jó.”

Sorozatunk előző részében Vajda Dániel szamosújvári lelkipásztorral beszélgettünk:

Igazgatótanácsosaink – Vajda Dániel: Érezni kell az erdélyi gyülekezetek pulzusát