Az elmúlt év folyamán az Üzenet hasábjain megismerkedhettünk az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának tagjaival. Sorozatunk most online is olvasható.

Floriska István a Kolozsvári Református Egyházmegye és a kolozsvár-felsővárosi gyülekezet főgondnoka, húsz éve presbiter, igazi közösségi ember, aki szívvel-lékekkel dolgozik reformátusokért, magyarokért, embertársaiért.

Szamosújvár mellett, Kecseden született, de Kolozsváron nőtt fel négy testvér közül a legidősebbként. A szülők mindig arra nevelték, hogy becsülettel helytálljanak bármilyen körülmények között – emlékszik vissza Floriska István a kezdeti évekre: „Együtt vettünk részt az istentiszteleteken a Kétágú templomban, mivel ott laktunk a szomszédban. Mindig azt tanították, hogy minden nehézségben velünk van Isten.” 45 évig dolgozott elektrotechnikusként a helyi közszállítási vállalatnál, nyugdíjazása után pedig még nyolc évig munkát vállalt, közben idegenvezetői végzettséget is szerzett.

A főgondnok megörökölte szüleitől a hitet, hogy minden nehézségben velünk van Isten. 📷 Kiss Gábor

„Az életemet meghatározó ige már fiatal koromban megragadott, és egész életemben elkísért, támogatást adott: mert én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Azt hiszem, ennél nagyobb biztatás nem is kell.

A Krisztus jelenlétét valóban érzem az életemben, az ő segítsége és áldása nélkül semmit nem tudtam volna elérni mindabból, amit most eredményként könyvelek el a tevékenységem nyomán”

– fejti ki a főgondnok, akinek családalapítás után a Kakasos templom lett a második otthona. A felsővárosi egyházközségben húsz éve választották presbiterré, 2013-tól pedig a frissen alakult Presbiteri Szövetség megyei elnökségét vállalta. Ugyanabban az évben az egyházközség gondoka lett, majd két év múlva főgondnoka. A legutóbbi választásokon, 2018-ban a Kolozsvári Református Egyházmegye főgondnoka lett, emiatt lemondott a presbiterszövetségi elnöki tisztségről. Ekkor lett tagja az igazgatótanácsnak és a zsinatnak is.

A Presbiteri Szövetség elnökségében az egyházmegye elnéptelenedett templomainak, temetőinek karbantartásával, takarításával foglalkoztak, közmunkákat szerveztek, presbiteri továbbképzőket tartottak, a nőszövetséggel közösen is részt vettek rendezvényeken. A reformáció ötszázadik évében imaláncnak nevezett alkalmakat indítottak, amelyeken az egyházmegye főleg vidéki templomaiban gyűltek össze imádkozni. „Ezeken az alkalmakon sokszor nem fértünk be a templomokba” – idézi fel Floriska István, majd másik nagy kezdeményezéséről is mesél: két-háromnapos egyházmegyei kirándulásaikon bejárták az ország szép tájait, történelmi emlékhelyeit, az úton a Bibliából olvastak, közösségről, gyülekezetről beszélgettek, református énekeinkkel dicsérték az Urat. „Majdnem minden alkalommal egy-egy kisebb településen istentiszteleten vettünk részt. Ez volt a legfelemelőbb. Ott, ahol alig néhány személy jelent meg a templomban, mi ötvenen csatlakoztunk. Csodálatos érzés volt az öröm, hogy ott lehettünk, de a kis közösségeket is feltöltötte lelkileg a látogatásunk” – teszi hozzá a főgondnok.

Floriska István tevékenységével igyekszik összekovácsolni a közösségeket. 📷 Kiss Gábor

Úgy látja, ezeknek a rendezvényeknek eredménye is van: „Valódi, erős gyülekezeti közösségek, barátságok jöttek létre, és néhány gyülekezetben már érezhető, hogy nőtt a templomlátogatás aránya, sőt többen be is iratkoztak az egyházközségekbe. De a legnagyobb elégtétel az, amikor láthatom az örömöt az arcokon, a csillogó szemeket. Mára egyházmegyénkben akár a négyszázat is eléri azoknak a száma, akik ezeken a találkozókon megfordultak. Hálát adok Istennek, hogy erőt adott mindezeknek a megszervezésére.”

Tavaly egyházmegyei szórványnapot is rendeztek, ahol nem elsiratni akarták a szórványban élőket, hanem megünnepelni azokat a testvéreket, akiknek naponta meg kell küzdeniük hitük, anyanyelvük megőrzéséért.

„A felsorolt kezdeményezésekre, úgy látom, van igény, nagy szeretettel jönnek a hívek. Úgy érzem, az evangéliumot nem csak a szószékről lehet hirdetni. Ezek a rendezvények mind mind Isten dicséretéről szóltak”

– fejti ki a főgondnok.

Floriska István felhívja a figyelmet arra, hogy a presbitereket mindig arra biztatták, legyenek a lelkipásztorok munkatársai: „Nagy szerepük van főleg azokban a közösségekben, ahol a lelkipásztor több gyülekezetért felel. Úgy érzem, még elég sok helyen a lelkipásztor dönt, a presbitérium pedig csak formailag van mellette. Egy irányba kell haladnunk, mert a célunk közös.

Naponta tapasztaljuk a történelmi egyházainkat, magyar közösségeinket ért hátrányos megkülönböztetést. Ha mi nem tudunk egymással békében, szeretetben élni, a gyűlölködők malmára hajtjuk a vizet.”

A főgondnok egyházunk fő feladatának a gyülekezeti tagok lelki életének ápolását tartja, és rámutat: „Hálát adunk Istennek azért a csaknem négyszáz templom és ingatlan felújításáért, de ha nem fordítunk nagyobb hangsúlyt gyülekezeti tagjaink lelki életére, a családlátogatásra, fiatalokkal való foglalkozásra, a szépen felújított templomaink kiürülhetnek. Az elmúlt évszázadok bizonyították, hogy a nehéz időkben az egyház volt a magyarság megmaradásának záloga, mindig aköré gyülekezetek, akármilyen baj volt. Oda menekültek a hívek, és Isten mindig válaszolt a könyörgésükre.”

A főgondnokkal kolozsvári otthonában beszélgettünk. 📷 Kiss Gábor

Úgy véli, az egyházi vezetőknek, igazgatótanácsosoknak feladata, hogy a református testvéreknek élhető jövőt mutassanak fel, hogy a múlt század sérelmei helyett reménységgel, hittel tekintsenek a következő évszázadokra. „El kell hinnünk azt, hogy nem hiába tartott meg itt minket Isten ezer éven át, miközben annyi birodalom, szövetség, állam pusztult el” – hangsúlyozza. Munka bőven van, hiszen meg kell keresni a távol maradó híveket: „Csak a mi egyházmegyénkben kb. tizenötezer olyan személy él, akik a népszámláláskor reformátusnak vallották magukat, de a gyülekezeti életben sehol nem lelhetők fel. Négy-öt éve még tízezren voltak. Nem kell a felsőbb hatóságok irányítását várnunk, alulról kell kezdeményeznünk, meg kell hallgatnunk a híveink kéréseit, gondjait.

Minden irányból nagy a csábítás a világban, és meg kell keresnünk a módokat, amelyekkel az egyház közelébe vonzzuk az elveszett reformtus híveket.”

Az egyik ilyen módszer, hogy ne csak a templomi igehirdetésekre szorítkozzunk. Floriska István szerint az evangélium hirdetésének szellemében olyan rendezvényeket kell szerveznünk, ahol együtt lehetnek a hívek. „Tennünk kell azért, hogy élő, tevékeny egyházunk legyen, akár új módszerekhez is nyúlhatunk. Az idei vesztegzár is megmutatta, mennyi kihasználatlan eszközünk van még. Ötszáz éves hagyományainkat őrizve kellene az új helyzetekhez alkalmazkodni, a sikertelen módszereket elhagyni, és folyton újítani” – zárja beszélgetésünket a lelkes főgondnok.

Sorozatunk előző részében dr. Kolumbán Vilmos Józseffel, a teológiai intézet rektorával beszélgettünk:

Igazgatótanácsosaink – Kolumbán Vilmos József: Erdélyi kérdésekre erdélyi válaszokat kell találni