Az elmúlt év folyamán az Üzenet hasábjain megismerkedhettünk az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának tagjaival. Sorozatunk most online is olvasható.

Beke Boróka az Erdélyi Református Lelkészértekezleti Szövetség (ERLÉSZ) elnökeként a lelkipásztorokat képviseli az igazgatótanácsban. A Karatnai Missziós Egyházközség lelkipásztora a Hivatásmegőrző Szolgálat koordinátoraként is szívén viseli kollégái gondjait.

A középiskolát Csíkszeredában végezte 1992-ben, és már azelőtt érezte és tudta, hogy az egyházban szeretne tevékenykedni – emlékszik vissza Beke Boróka. Ekkor már megvalósíthatónak tűnt, hogy lányként felvételizzen a teológiára. „A döntésem részben Csutak Csaba lelkésznek is köszönhető, aki a konfirmációra felkészített Kolozsváron, a Farkas utcában. Vele tartottam is a kapcsolatot haláláig. Ő nagyon korán látta bennem azt, hogy lehetnék lelkipásztor, és biztatott, hogy próbáljam meg” – magyarázza a lelkipásztor, aki Marosvásárhelyen született, Balánbányán nőtt fel, de sok időt töltött Kolozsváron az édesanyja családjánál, nagymamájánál, aki a teológia udvarán lakott. Dédnagyapja Imre Lajos teológiai tanár volt – ez a vonal is a lelkipásztori hivatás felé terelte az útját. Végül 1997-ben el is végezte a teológiát, ahol évfolyamtársak voltak a férjével, és ötödév után házaspárként kerültek Brassóba szolgálni. Onnan Háromszékre vezetett az útjuk, Karatnára és a Berecki Missziós Egyházközségbe: „Én azóta is itt szolgálok, huszonharmadik éve, a férjem pedig a zabolai egyházközség lelkésze lett.”

A lelkipásztor férjével együtt nyolc gyülekezetben szolgál. 📷 Kiss Gábor

Az igazgatótanácsnak úgy lett tagja, hogy kilenc évvel ezelőtt a lelkészértekezlet elnökévé választották. „Korszakalkotó lépés volt, és számomra nagy meglepetés volt, mert soha nem volt még nő elnöke az értekezletnek, és én is esélytelennek gondoltam magam, de már a második mandátumomat töltöm itt.

Szerintem ez az elképzelhető legszebb szolgálati terület az egyházban, nagyon szeretem. Úgy tekintek rá, hogy egy olyan gyülekezet lelkésze vagyok, amelynek kb. 700 tagja van Erdély minden csücskébe szétszórva”

– magyarázza Beke Boróka.

Kérdésünkre, hogy milyen volt nőként helytállni az egyházban, elmondja: „Sosem éreztem ennek a nehézségét, mivel tudtam, hogy sokkal korábban voltak már lelkésznők, akiket megbecsültek a lelkésztársadalomban. Teológián is úgy éreztem, elfogadnak, becsülnek, csak kellett tudni kezelni a különböző helyzeteket. Lelkésznőként sem kellett különösebben harcolnom azért, hogy elfogadjanak, legfőképp nem a gyülekezetben. Néha férfi lelkészkollégáknak szúrtam a szemét, de mostanra ők is elfogadtak.”

Az igazgatótanácsban is egyedüli nőként van jelen, és a lelkészek érdekeit, nézőpontját igyekszik érvényesíteni a testületben. „Sokszor nagyon nagy a távolság Kolozsvár és a lelkészek mindennapjai között, ezért kicsit úgy éreztem, hogy tolmács vagyok, aki a végeken vergődő lelkészek ügyét is odaviszem, képviselem” – teszi hozzá a lelkipásztor.

Az igazgatótanács egyedüli nőtagja a lelkészértekezletet képviseli a testületben. 📷: Kiss Gábor

Az elmúlt években, évtizedekben a társadalomban zajló változások a lelkészeket is érintették, például köztük is kevesebb a személyes találkozás, és főleg idén nagyobb hangsúlyt kapott a digitális kapcsolattartás.

„Mi az értekezletben tudatosan próbáltunk hálózatot építeni és erősíteni. Ugyanaz a felépítés, mint az egyház szervezetéé: van egyházmegyei, kerületi és országos szint. Próbáltuk ezt a hálózatot úgy működtetni, hogy tudjunk egymásról, reagáljunk egymás gondjaira, örömeire. Tény, hogy most a járvány ezt is nagyon próbára tette. Azt nem lehetett megélni, ami az egyházban az egyik lényeg: a közösséget”

– mutat rá Beke Boróka, felhívva a figyelmet arra, hogy a lelkészek között is sokan megszenvedték a találkozások hiányát.

A segítségnyújtás szándékával jött létre a Hivatásmegőrző Szolgálat (HISZ), egy képzett segítő csapat, akik felkínálják segítségüket akár magánéleti vagy hivatásbeli gondokkal küszködő kollégáknak. Beke Boróka a Károli Gáspár Egyetem kihelyezett mentálhigiénés képzését végezte el Illyefalván. Az idei karanténidőszakban több segítő szakemberrel összefogva vállalta, hogy tanácsadást, online vagy telefonos segítséget nyújt mindazoknak, akiket megvisel a bezártság vagy a koronavírus okozta gondok. „Sokan hordoznak ma töbletterhet, kilátástalan a helyzetük, megélhetési gondokkal küzdenek, akár lelkészek is fölöslegesnek érezhetik magukat, mert pont a lényeget, amit legszívesebben végeztek, és ami sikerélménnyel is járt, a nagyobb rendezvényeket, találkozásokat, gyerektáborokat nem lehetett megrendezni” – magyarázza a lelkipásztor.

Beke Boróka szerint a lelkipásztorok akkor segíthetnek igazán híveiknek, ha maguk is rendben vannak lelkileg. 📷 Kiss Gábor

A lelkészek közös gondjaira is kitértünk beszélgetésünkön. Beke Boróka elmondta, az egyház átalakulóban van a koronavírus-járványon kívül is, komoly gondokat okoz az elvándorlás szinte mindenhol Erdély-szerte, és rengeteg a külföldön élő, csak papíron jelen levő egyháztag. A lelkészeknek továbbá egyik legnagyobb nehézsége, ha nincs sikerélményük a szolgálatban. „Persze van néhány örömteli pillanat, amelyek feltöltik őket egy időre, de sokkal több a lehangoló élmény, kudarc, magányos küzdelem. Sok esetben a gyülekezeti tagok sem értik meg a lelkészt, nem kerülnek munkatársak” – vázolja a helyzetet. Sajnos jelenséggé vált az is, hogy sok lelkész leteszi a palástot, vagy elmegy más országba szolgálni.

Megoldásként a lelkésznő a kollégák testi-lelki egészségével való foglalkozást említi:

„Gyakran mondom el, hogy addig nem segíthet az ember máson, amíg magáról nem gondoskodik. A repülőn is, ha baj van, először magunknak kell feltennünk az oxigénmaszkot, hogy másoknak is segíthessünk. A lelkész sem tud gyászolókat vigasztalni, szolgálatot, igehirdetést végezni, lelkigondozni, amíg ő maga nincs rendben. Erre nagyon oda kellene figyelni, főleg most, a járvány idején, hiszen saját családunkat is féltjük, és gyülekezetünket is.”

Beke Boróka lelkipásztori szolgálata mellett lelkészfeleség is Zabolán, a férje gyülekezetében. Mindennapjairól elmondta: „Nagyon hálásak vagyunk mindkét gyülekezetnek, hogy felváltva végezzük a szolgálatokat. Az én szolgálati helyemen sokszor csak egy-két embernek kell prédikálni, az hosszú távon lemerítheti az ember tartalékait, de felváltva nagy könnyebbség szolgálni. Zabolán tartok vallásórákat is, a férjemmel együtt készítjük fel a konfirmandusokat, gyülekezeti kirándulásokat szervezünk, mindent, amit egy nagyobb gyülekezetben lehet, a szórványban viszont nincs rá lehetőség.” És persze nevelik a négy gyereküket, bár kettő már felnőtt, egyetemisták. Nem unatkozik a család.

Sorozatunk előző részében Floriska István kolozsvári főgondnokkal beszélgettünk:

Igazgatótanácsosaink – Floriska István: Az evangéliumot nem csak a szószékről lehet hirdetni