Visszaszolgáltatták a nagyenyedi Bethlen-kastélyt

Újra az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába kerül a nagyenyedi vár részét képező Bethlen-kastély. A restitúciós bizottság a visszaigénylés után tizenöt évvel döntött az egyházkerület javára.

A nagyenyedi vár északi falánál álló Történeti Múzeum fejedelmi kastély volt egykor, majd a kollégium tulajdonába került, és az intézmény használta. Az ingatlant 1948-ban államosították, utána alakították történelmi múzeummá. Egy 2012-ben indított tatarozással kívül nagyrészt felújították, belül viszont nem haladtak a munkálatok, így azóta nem működhetett benne a múzeum.

Az épület a várfal részét képezi, kapuja a vár udvarára vezet. 📸 Kiss Gábor

Kató Béla püspök a kastély visszaszolgáltatásával kapcsolatban elmondta: „Örülünk a döntésnek, hiszen így egységes lesz a város központjában ez a mag, ahol a történelmi épületek, református templom, valamint a kollégium és a hozzá tartozó épületek vonzóvá teszik a települést a látogatók számára is. Szeretnénk ezt az épületet is lehetőségeink szerint felújítani, rendbe tenni, ahogyan a többi ingatlant is.” Az egyházkerület a kollégium javítása és bővítése után a Bethlen utca tanári lakásait és a 14. századi református templomot, valamint a megvásárolt 19. századi, kisebb evangélikus templomot is felújítja.

A Nagyenyed központjában álló ingatlan egykor fejedelmi kastély volt. 📸 Kiss Gábor

A püspök hozzátette, a nagyenyedi városvezetéssel eddig sikeresen tudott együttműködni az egyházkerület, hiszen az önkormányzat is fontosnak tartja az épületek rendbetételét, hasznosítását, és azt is elismeri, hogy a jogos tulajdonosokat illetik az ingatlanok. Az egyházkerület régóta nem kapott vissza jelentősebb épületet, így a Bethlen-kastély restitúciója pozitív előrelépés az utóbbi évek stagnálásában.

Az Erdélyi Református Egyházkerület 2006-ban igényelte vissza a múzeum épületét is képező Bethlen-kastélyt. A restitúciós bizottság 2019-ben hozott döntést, amelyben elutasította az ingatlan visszaszolgáltatását, amelyet az Erdélyi Református Egyházkerület bíróságon támadott meg a Gyulafehérvári Ítélőtáblán. Az Ítélőtábla a 18/57/2019-es ügyben az egyházkerület számára kedvező döntést hozott, amelyet a restitúciós bizottság megtámadott, majd 2021. március 17-én végleges ítélet született, amelyben a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék – figyelembe véve, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület jogosan igényli vissza az ingatlant volt tulajdonosként – arra kötelezi a restitúciós bizottságot, hogy a visszaszolgáltatási kérést érdemben oldja meg.

 

A határozat szerint az egyházkerületnek tulajdonosként köteles tíz évre megőriznie az épület rendeltetését, tehát továbbra is múzeumot működtetni az ingatlanban. Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere örömét fejezte ki a visszaszolgáltatással kapcsolatban, az önkormányzat jó szándékát pedig az is kifejezi, hogy a határozat kiadásakor ígéretet tettek, hogy nem fellebbezik a döntést. Lőrincz Helga hozzátette: az egyházkerülettel együtt terveznék a jövőt, szeretnének értékes történelmi múzeumot működtetni a városban.

A múzeumként működő épületet kívül nagyrészt felújították, de még sok munka van hátra. 📸 Kiss Gábor

A múzeum sajnos 2012 óta nem működik a felújítási munkálatok miatt, de az értékes tárlat egy részét ebben az épületben őrzik, több tárgyat pedig máshol tárolnak. Az intézmény a kezdetekkor a természeti gyűjtemény része volt, a 18. században Ajtai Abód Mihály kollégiumi oktató és tanártársai gyűjtötték össze a ritkaságokban gazdag törzsanyagát – vázolta a történelmi hátteret dr. Gudor Kund Botond nagyenyedi esperes. „1822-ben mintegy 595 pénzérmét, arany- és ezüsttárgyat számlált a gyűjtemény (Catalogus collectionis numismaticae). P. Szathmáry Károly 1862-ben külön kiállítást létesített, amelyet tárgyairól Antikvitásoknak nevezett el. Ebben római eredetű tárgyak mellett a kő- és bronzkorszak tárgyi emlékei is előfordultak. A búzásbocsárdi születésű tudós Herepei Károly (1881–1896) is gazdagította a gyűjteményt, akinek gondnoksága alatt került be a múzeumba az ispánlaki bronzkori lelet anyaga. Fenichel Sámuel jelentős mértékben járult hozzá a Múzeum fejlesztéséhez, főleg Pápua Új-Guinea népi kultúrájának, de Óceánia világából hozott tárgyi eszközök bemutatásával is” – tette hozzá Gudor Kund Botond. Az intézmény 1950-ben vált ki a Természetrajzi Múzeumból, és kezdett önállóan működni. Azóta főleg régészeti, jelentős mértékben bronzkori és népvándorláskori leletekre támaszkodó tárlatait gazdagította. A múzeum gyűjteménye nem képezte restitúció tárgyát.