Várom az Urat Adventi Keresztyén Zenefesztivál Kolozsváron
"Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében." - Ezzel az igével vette kezdetét a 23. Várom az Urat Adventi Keresztyén Zenefesztivál Kolozsváron, amelynek idén, 2024-ben is az Auditorium Maximum adott helyet, december 14.-én.
Az alkalmat a ps:alter zenekar nyitotta meg, megadva a hangulatot az ezt követő áhítatra. Az igét Pap Ákos, az erdélyi IKE elnöke hirdette, amely után a BBTE Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar Musichorum kórusa lépett színpadra. A zenélések sorát egy rövid szünet szakította meg, amely alatt a jelenlevőknek lehetőségük volt szétnézni a vásártéren egy finom kávé vagy tea mellett.
A szünetet követően a terem a MÉSA zenéjével telt meg, amit tombolahúzás követett.Az est utolsó fellépője a debreceni Első lépés zenekar volt, szebbnél szebb dallamokkal szolgálva. Az esemény teljes időtartama alatt gyereksarok működött, ahol a legkisebbeknek is színes tevékenységekben volt részük. Végül imádsággal és közös fesztiválhimnusz-énekléssel zárult az esemény.
Hogy telt a 23. kolozsvári VAU önkéntesként? Gyorsan. Megérte? Kifejezetten igen. Lehetőségünk volt, ha csak pár órára is, kiszakadni a mindennapokból és másra figyelni, közösen imádkozni, lélekből énekelni, szoros öleléseket adni és kapni, hálával telt szívvel mosolyogni.
Az adventi várakozás egyik fénypontja a Várom az Urat Adventi Keresztyén Zenefesztiválokon való részvétel, amely lehetőséget ad arra, hogy közösen hangolódjunk azokkal, akik ugyanazt várják, Jézus eljövetelét.