Van emberünk

Június 22-23. között tartotta a nyári missziókra felkészítő képzését a Keskeny út ökumenikus fesztiválmisszió. Szombaton érkeztek az önkéntesek az Ikafalvi Falu Házba. Rövid ismerkedés után a református templomban tartott a szolgálatra ráhangoló áhítatot a falu lelkésze. Itt hangzott el, hogy a misszió lényege, hogy egy olyan hidat, jó, emberi, szeretetre alapozott kapcsolatot építsünk a sátorba betérő és magunk között, amin Jézus tudjon végig menni. 

Van emberünk

Bardócz Csaba, a Keskeny út misszió vezetője az elméleti missziós módszerek, tapasztalatok átadása után a gyakorlati kivitelezésére helyezte a hangsúlyt. A képzésen résztvevők, Ikafalva utcáit végig járva, szóba elegyedtek az emberekkel, és igyekeztek úgy irányítani a beszélgetéseket, hogy az Istenről, a hitről is beszélgessenek az erre vállalkozó emberekkel. A Keskeny utas önkénteseket is meglepte, hogy az ikafalviak mennyire nyitottak a spontán beszélgetésre és mennyire vendégszerető emberek. A sok kellemes visszajelzésen felbuzdulva vasárnap reggel is sor került egy rövid falumisszióra, majd az Isten házában folytatódott a program. 

Van emberünk

A Keskeny utas csoport két részre oszolva teljesített szolgálatot az istentisztelet alatt. A templomban egy rendkívüli istentiszteletre került sor, ahol a Keskeny utas csapat tagjai Bálint Gyopár és Dénes Dorottya hangszeres kísérete mellett a Keskeny utas daloskönyvből énekeltek. A csoport másik része az ikafalvi gyerekeknek és az Ikafalván táborozó sepsiszentgyörgyi Waldorf iskolásoknak tartottak vasárnapi iskolát. A vasárnap délelőtt a szombaton tanultaknak a gyakorlatba ültetésével telt el, majd Bardócz Tímea a Láthatatlan színházról vezetett egy műhelymunkát. Ebéd után a nyári programok, kiemelten a Tusványosi programunk részleteit, feladatait beszéltük meg. 

Van emberünk

Hálásak vagyunk, hogy úgy vághatunk neki a nyári feladatoknak, hogy „van emberünk”, rengeteg önkéntesünk van. Köszönjük a Csernátoni Polgármesteri Hivatalnak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a Falu Házát, köszönjük a Communitas Alapítvány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatását a program kivitelezéséhez. Július 24-27. között a Tusványoson várjuk a Keskeny út sátorba azokat, akik érdeklődnek programjaink iránt. 

 

A Keskeny út misszió sajtószolgálata