Képzeljük el, hogy mindannyian részesei vagyunk egy nagy szervezett kirándulásnak, ahol nem a cél a fontos, hanem maga az utazás. Vannak megállók, ahol leszállhatunk, hogy történjen velünk valami. Valami, ami megváltoztat, valami, ami elindít valamit, ami fejleszt, átalakít. Például új embereket ismerünk meg, vagy ami még jobb: önmagunkat. Egyik buszról leszállunk, a másikra felülünk. A mi kisbuszunkra a kis herceg ült fel Antoine de Saint-Exupéryvel kézen fogva, és most már mindig itt marad velünk, mert mi sosem fogjuk elfeledni őt.

A darab előkészületei már lassan egy éve folynak. Nyár végén gyűlt össze a csipet-csapat. Szorgosan próbáltunk. Először átrágtuk magunkat a szövegen, majd ez alapján létrejöttek az egyénileg kialakított bolygók és mozgások, illetve beszúrtuk a darabba a pedagógus bolygóját. Az egészet megfűszereztük egy kis mai populáris zenével, sajátos koreográfiával, érdekes szófordulatokkal, beköpésekkel, ezt jól összekavartuk, majd vittünk bele ízlés szerint egy kis játékot, gyermeki tisztaságot, iróniát és mindent, ami belülről jött. A kopott tornatermünket egyszer csak lecseréltük a Vigadóra, s innen már egyenes út vezetett iskolánk testvériskoláihoz. Ugyanis a kézdivásárhelyi Refi fennállásának 20-ik évfordulóján bemutatott előadásunknak nagy sikere volt. Annyira, hogy meghívott minket a Mezőtúri Református Kollégium és utólag a szentendrei testvériskolánk is. Így történt tehát, hogy a „kis herceg” újra életre kelt.

Időszűke miatt gyakorlatilag a kézdivásárhelyi előadásunk a főpróbánk volt egyben. De ez nem okozott gondot, mivel kiderült, hogy senki nem felejtett el semmit, sőt. Mindenkiben dolgozott a saját karaktere, és most jött el az az idő, amikor mindenki a legjobban tudta átadni az adott szituáció mondanivalóját. Minden jelenetben olyan mondatok hangzanak el, amelyeket nem elég hallani, bele is kell nézni, mint egy tükörbe, ami nem könnyű dolog. Mi csak játszottunk, de reméljük, a közönség komolyan vette, és talált benne magának valót.

Mezőtúrra szerda délután érkeztünk, 17 diákkal és 3 kísérő tanárral: az igazgató úrral iskolalelkésszel és magyartanárnővel. Kollégiumban voltunk elszállásolva. Másnap részt vettünk az áldozócsütörtöki istentiszteleten, ahol iskolánk lelkésze hirdette az igét a református templomban. Az ezt követő előadásunkra 5-7. osztályosok jöttek el, és mivel sokan voltak, és a terem kicsinek bizonyult, egymás után kétszer adtuk elő. Persze minden alkalommal volt valami új az egészben, valami mindig másképp szólalt meg, akárcsak a közönség is mindig másképp reagált. Ez volt a szép az egészben. A következő napirendi pont a strandolás lett volna. Itt a csapat kettévált. Volt aki wellnessezett, és volt, aki felfedezte a várost. Az ekkorra már nagyon felszabadult társaságunknak újabb előadást kellett bemutatnia, most már a nagyobbak számára. A napot közös esti énekléssel zártuk.

Szentendre volt a következő állomásunk, ahol már jártunk pár héttel ezelőtt is. Jó érzés volt visszatérnünk az iskolába és látni a már ismerős arcokat. Itt újabb kihívást jelentett a színpad berendezése, és plusz teher volt a vállunkon az a tudat, hogy ez lehet az utolsó előadás, legalábbis ebben a szereposztásban:

Rendezte: Ruszka Sándor iskolalelkész
Rancz Gyárfás Zsuzsa magyar szakos tanárnő

Koreográfia: Tompa Bernát XI. A.

Szereplők: 

Kis herceg –és ütőhangszerek: Bartók Botond XII. B.
Róka: Takács Réka X.A.
Kígyó: Jakabos Borbála XI. A.
Rózsa: Osváth Brigitta: XI. A.
Király: Forró Csaba XII. A.
Iszákos: Ilkei Lóránd XI. B.
Hiú: Fekete Fanni XI. A.
Üzletember: Tompa Bernát XI. A.
Lámpagyújtogató: Gajdó Szende X.A.
Pedagógus: Kovács Xénia X. A.
Földrajztudós: Bíró Beáta X. A.
Varázsló – mesélő – hegedűs: Sütő Boglárka X. A.
Zenészek: Erdélyi Enikő – gitár X.A., Beke András – gitár X. A., Deme Péter – elektromos gitár X.A., Márk Boglárka – szintetizátor X. A., Héjja Noémi – ének X. B.

Hiszem, hogy az előadások, a terek, a határokon átívelő refis légkör, a közös beszélgetések, éneklések, tapasztalatok maradandóvá érnek bennünk úgy, hogy közben ott marad a szállóigévé vált mondat: „Jól csak a szívével lát az ember, ami lényeges, az a szemnek láthatatlan”.

Köszönöm, hogy részese lehettem ennek az utazásnak.

Sütő Boglárka X. A.