Újra imára hívnak a Kárpát-medencei nőszövetségek

Idén sem marad el a református nőszövetségek által rendezett Kárpát-medencei imanap. Az előző évekhez hasonlóan december első vasárnapján lehet bekapcsolódni a kezdeményezésbe. A szervezők arra kérik a gyülekezeteket, hogy ahol lehet, istentisztelettel csatlakozzanak az imalánchoz. Emellett online igehirdetést és televíziós műsort is láthatnak majd az érdeklődők.

Az idei Kárpát-medencei imanap háttéranyagát a Kárpátaljai Református Egyház Nőszövetsége állította össze. Alapigéje a Zsid 6,1–12 verseiben olvasható, mottója: „Imádkozzunk hálaadással, reménységgel, közbenjárással”. „Ma, amikor még inkább megtapasztaljuk, hogy emberi döntések szétszórhatnak, elszakíthatnak egymástól, amikor a járványhelyzet bizonytalanságban, reménytelenségben tartja az emberiséget, az Istenbe vetett hit biztonságot, erőt ad. Erőt a türelemre, a kitartásra, a közös imádkozásra” – áll az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetségének felhívásában.

„Kiváltságos helyzetben vagyunk, mert a választottak seregéhez tartozunk” – olvashatjuk az alkalomra szerkesztett füzet püspöki köszöntőjében. Ugyanitt ismerhetjük meg a kárpátaljai egyházkerület missziói életét, intézményeit és az alkalom igehirdetési liturgiáját. Ez az anyag innen tölthető le, további információkat pedig az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetségének Facebook-oldalán olvashatnak.

„Szeretettel kérjük az egyházközségek lelkipásztorait, gyülekezeteit, hogy 2020. december 6-án, a járványügyi szabályokat betartva, ahol lehetséges, istentiszteleti alkalommal kapcsolódjanak be az imaláncba. Ugyanakkor vasárnap, az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetségének Facebook-oldalán imanapi istentiszteletet közvetítünk 18:00 órai kezdettel. Igét hirdet Berekméri Melinda, a Marosvásárhely VIII. Cserealji Református Egyházközség lelkipásztora. Előtte 17:30-tól pedig az imanapi mozgalomról tekinthetnek meg műsort az Erdély Tv Hitvilág című műsorában.

Kitartó, hittel elmondott imák kapcsoljanak össze imádkozó nő- és férfitestvéreket Kárpát-medence-szerte Isten dicsőségére és népünk javára. Legyen áldott minden könyörgés!

 

Borítókép: Berekméri Gabriella