Használatba vette Sándortelke (vagy a helyi szóhasználatban Sándorfalva) 42 lelkes gyülekezete új templomát, amelyet október 15-én, ünnepi istentisztelet keretében áldott meg Kató Béla püspök. Az új hajlék a reményt, jövőt, megmaradást jelenti az elhagyatott falu közösségének, és egyike a reformáció 500. évfordulójára épített öt új templomnak.

Az 1852-ben épült régi templomot a gyülekezet 2011-ig használta, de 2012-ben annyira megromlottak a falak, hogy életveszélyessé vált az épület, így le kellett zárni, és az istentiszteleteket Szabó Márton helyi gondnok házában tartották. 2012-ben fogalmazódott meg az új templom építésének a terve, a munkálatok 2016-ban kezdődtek el. Elsőként a fából készült haraglábat költöztették át az új helyére, megtartva eredeti formáját és minden olyan elemét, amely nem ment tönkre, majd felépült a 64 négyzetméteres, 40 fő befogadására alkalmas templom. Azóta az egyházközség lélekszáma szinte megkétszereződött.

A templomszentelő ünnepségen Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét a Mk 4,30–32 alapján. A püspök rámutatott a szomorú tényre, hogy az elmúlt évszázadban rengetegen elhagyták a földet, a falut, a gazdálkodást, a vidéknek azonban szüksége lenne a vállalkozó kedvű, alkalmazkodó emberekre. „A mustármagról szóló példázat szerint az Isten országa is hasonló a mustármaghoz. Jézus egy ilyen apró magot mutatott meg az embereknek: kicsi és jelentéktelen, amely azonban, ha jó földbe kerül, legyőz minden akadályt, és terebélyes fává növekszik, mert megvan benne a szükséges erő. Ebben a pici magban benne van minden, ami szükséges a növekedéshez. Ez így van Isten országával is” – hangsúlyozta. Reményik Sándort idézve rámutatott: a nagy dolgok csendben történnek. Sándorfalván is a lelkipásztor kiment a végállomásra, az omladozó házak közé, egy hanyatló templomhoz, és néhány év alatt beért a csoda. „Erről a csendes csodáról, Isten országáról szól Jézus. Nem látványosan jön el, hanem rejtve” – hangzott el. Kató Béla kiemelte: a reformáció 500. évfordulóján vissza kell tekintenünk arra a kis mustármagra, amely az egész folyamatot elindította. Luther nem akarta megváltoztatni a világot, nem akart nagy reformátorrá válni, egyszerűen azzal kezdte, hogy szorgalmasan tanult. „Azzal, hogy egyet akarunk, és az ellentéteket elsimítva harcolunk azért, amiről tudjuk, hogy jó, bármit elérhetünk. Így épülhetett fel ez a templom is” – zárta prédikációját a püspök. Az istentiszteleten és ünnepségen Kátai Zoltán Tinódi lant-díjas énekmondó szolgálatát hallhatta a gyülekezet.

Kántor Csaba püspökhelyettes, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye esperese az egyházmegye nevében szólt a gyülekezethez: „mindannyian azt érezzük, hogy porszemek vagyunk, porszemnyi emberi életünk azonban érték Isten számára. Megadja nekünk a mustármagnyi hitet, hogy abból éljünk, és nem hagyja, hogy elvesszünk. Az Úr kegyelmességének bizonyítéka, hogy nem veszünk el. Nem fogyatkozik el az ő irgalmassága.” Az elöljáró rámutatott, előttünk van az a csoda, amit a próféta így látott: ahol rom, tövis és pusztulás volt, helyén ciprus, mirtusz növekedett, és az Úr dicsőségére lett.

Juhász Ábel, a telekfalvi és sándorfalvi gyülekezetek lelkipásztora megköszönte a nehéz időkben való kiállást, lelki támogatást, valamint a jelentős anyagi segítségeket, majd röviden ismertette a templom építésének történetét. A régi templomot 1924-ben támpillérekkel erősítették meg, az 1970-es években kisebb javításokat végeztek rajta, azonban a folyamatos földmozgások, földcsuszamlások következtében állapota folyamatosan romlott, a falak lassan elváltak egymástól. Az akkori becslések szerint a probléma orvoslása meghaladta volna a 100 000 eurós költséget, amelyet a gyülekezet nem tudott vállalni. 2012-ben döntötték el, hogy új templomot építenek a régi iskola telkére. A terveket Tusa-Illyés Attila sepsiszentgyörgyi tervező készítette, az építkezés 2016-ban kezdődhetett el. A torony átépíttetésének kivitelezője a baróti Cseresznyés Szilamér és csapata volt, a templom építésének munkálatait pedig a székelyszentkirályi Lőrincz Attila és csapata vállalta. Az építési költségek lényegesen meghaladták az egyházközség anyagi erejét, ezért a helybéli adományok és közmunkák mellett pályázatokból és támogatásokból készülhetett el az új templom. Ebben a legnagyobb segítséget az Erdélyi Református Egyházkerület nyújtotta, emellett közbenjárásukra az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a németországi Gustav-Adolf-Werk is jelentős összegekkel támogatta az építkezést. Verestóy Attila szenátor közbenjárására a bukaresti egyházügyi államtitkárság is támogatta az építkezést, emellett Hargita Megye Tanácsa és Felsőboldogfalva Polgármesteri Hivatala is több alkalommal besegített. A templomot a Juhász Judit által festett kazettás mennyezet teszi ékesebbé. A régi templom maradványaiból emlékhelyet alakítanak ki, parkkal, emellett melléképületet is terveznek emelni. Juhász Ábel elmondta: „az építkezés nem csak kövekből áll, lelki vonalon is kell folytatni. Egy templom akkor tudja betölteni rendeltetését, ha Isten áldása által, az emberek közössége Istennel összekapcsolódva élővé teszi azt.”

Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Erdélyi Osztályának vezetője ünnepi köszöntőjében kijelentette: a legkisebb közösség is figyelmet érdemel. „Nagy eredmény, ha egy erős és népes magyar közösség felépíti templomát, de még nagyobb érték, ha egy maroknyi közösség összefog, és hajlékot épít” – hangzott el. A főosztályvezető szerint Sándortelke, annak ellenére, hogy elhagyatott és kis falu, történelmet írt, hiszen „ahol templom van, ott hit is van, a hol hit van, bizakodás van, ahol bizakodás van, ott közösség van.”

Verestóy Attila szenátor szerint nemcsak őrizni, építeni is kell a templomot és iskolát, mert akkor a közösség tovább él. „Azt a munkát, amit mi hittel és alázattal végzünk, egyre nagyobb és nagyobb erővel kell végeznünk, mert van miért. Nagyobb családban élünk, mint gyermekeink, rokonaink köre, hiszen székely, magyar közösségünk befogad mindnyájunkat, a megmaradása, erősödése pedig nemcsak saját, hanem kelet-európai érdek is. Érdemes és szép itt élni. Adjuk meg a lehetőséget, hogy ezt éljék át az utánunk jövők, akiknek örökségül hagyjuk a felépült templomot” – hangsúlyozta a szenátor.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a kis települések fejlesztésének fontosságát emelte ki. Elmondta, Hargita megyében 103 kis településsel foglalkoznak kiemelten. „A folyamatos erőfeszítésünk, hogy az emberek a városokból az elhagyott falvakba visszaköltözzenek, megvalósítható, ha megélhetést, lehetőségeket, megfelelő infrastruktúrát biztosítunk az itt élőknek és ide érkezőknek” – mutatott rá a tanácselnök. Hangsúlyozta, hogy jelenleg a források közel felét a kis településekre fordítják, hogy ez által is megerősítsék Székelyföldet.

„Az úr vendégei vagyunk, mert megszólított bennünket az ige” – köszöntötte az ünneplőket Dézsi Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka. Úgy véli, Sándorfalván a hittel végzett munka gyümölcsének szemtanúi az oda látogatók, és hiszi, hogy ennek ereje még sokakat szólít meg. „Az elmúlt évi építkezés, a lelki és anyagi bővülés nem a meggazdagodásunkra szolgált, hanem az Isten iránti szeretetünk, ragaszkodásunk példája” – hangsúlyozta a főgondnok, majd felszólított mindenkit, aki teheti, hogy térjen vissza évente legalább egyszer vagy kétszer szülőfalujába istentiszteletre. Végszóul saját, Adjon az Úr Isten című költeményét olvasta fel.

Mészáros Ildikó lelkipásztor a hevesi testvérgyülekezet részéről köszöntötte az egybegyűlteket. Rámutatott: a templomépítők dicsekedhetnének, de nem azt teszik. Hálát adnak, magasztalnak, és dicsőséget mondanak az Istennek. Köszönetet mondott a gyülekezeti tagoknak és az egyházkerület vezetőségének hitükért, kitartásukért, odaadó munkájukért. Rácz Róbert kisvarsányi lelkipásztor az elcsendesülés, megnyugvás fontosságát hangsúlyozta. „Jó lenne megtanulni, hogy néha egyszerűen szemlélődjünk, és gyönyörködjünk Istenben, így megláthatjuk a Teremtőt, magát a teremtést, és a magunk helyét is megtalálhatjuk benne” – hangzott el. Az ünnepségen a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyházat Szenn Péter képviselte. Elmondta, mindig jó táplálkozni abból, hogy a magyarhonban vannak még templomépítések, vannak bástyák, amelyet védhetünk. „Ez azt mutatja, hogy van dolgunk, szolgálatunk és szerepünk ebben a világban. Ez a csoda és öröm erőt ad az önmagunk megtartásáért folytatott mindennapi küzdelemben. Egyek vagyunk, összetartozunk, nekünk itt még van reformálnivalónk” – jelentette ki.

Bíró Barna Botond, az RMDSZ Udvarhelyszéki Szervezetének ügyvezető elnöke beszédében rámutatott: „amikor a magyar közösségünk szomjazta a reményt, bátorítást, szeretetet, mindig volt egy biztos pont, a templom, amely megadta ezt neki.” Úgy véli, a sándorfalvi templom annak az erős hitnek a tanúbizonysága, amely a közösséget jellemzi. Hozzátette: a kis közösségekben legtöbbször sokkal nagyobb erő, élni akarás van, mint a nagyvárosok embereiben. „A templom legyen forrása a reménynek, a hit megerősödésének a következő évszázadok emberei számára”- összegzett az ügyvezető elnök. Felsőboldogfalva polgármestere, Sándor József szerint olyan közösség kapott új esélyt az életre, amely a község legkisebb és legfélreesőbb településeként halálra volt ítélve. Elmondta, az iskolát is visszaállították, így reméli, hogy ez a hitközösséggel együtt gyarapítani fogja a falu lélekszámát is. „Szükséges, hogy itt és szerte a világban magyarul védhessük meg hitünket, hiszen a reformációnak is ez volt a legfontosabb szerepe” – jelentette ki. A sándorfalvi gyülekezet nevében Bara Hajnal köszönt meg minden adományt, és új kezdetnek nevezte a templom kapuinak megnyitását.

Fotó: Magyari Hunor

Szöveg: Berekméri Gabriella