Új óvoda épült Backamadarason

Új református óvodát adtak át vasárnap, november 17-én Backamadarason. A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében, a magyar kormány támogatásával épült intézmény két óvodás csoportot, 40 gyereket fogad be, jövőre pedig bölcsődés csoportot is indítanak.

Új óvoda épült Backamadarason

Backamadarason a református templom szomszédságában épült fel az új óvoda, amely a nagy nehézségek árán visszaszerzett régi egyházi iskola helyén áll. A legkisebbeket korszerű belső tér, tágas udvar, játszótér várja, a bölcsődei csoport indítása pedig nagy segítséget nyújt majd a fiatal családoknak, hiszen a környékbeli településeken nincs ilyen szolgáltatás.

Új óvoda épült Backamadarason

Az óvoda átadási ünnepségén Kató Béla püspök tartott áhítatot az 1Móz 26,12–18 alapján, Izsák meggazdagodásáról és Ábrahám régi kútjainak kiásásáról. Ezzel az ószövetségi helyzettel állította párhuzamba az erdélyi magyarok megmaradásra való törekvéseit, hiszen népünk évszázadokon át építette iskoláit, intézményeit, amelyek kútjai voltak közösségünknek, amelyeket betömtek, elvettek, visszaszerzésük pedig nehéz volt, de ismét életet adó forrássá, az élet vizévé válnak. „Ennek a nemzedéknek az a feladata, hogy kiássuk a kutakat, hogy gyermekeinket táplálhassák” – jelentette ki a püspök, majd hozzátette: az óvoda építése jelzi, hogy akárhányszor betömik a kutakat, újra és újra ki kell ásni őket, hogy példánkat követve a gyerekek is kútásókká, az élő vizet keresőkké váljanak, és ezt adják tovább a következő nemzedékeknek is.

Új óvoda épült Backamadarason

Az új épület alapkövét egy év és nyolc hónapja tették le – mondta el Nagy-Vajda Levente helyi lelkipásztor, hozzátéve, hogy a tíz gyereket befogadó bölcsőde az egyetlen lesz a környéken. Az ingatlant Zakariás Attila építész tervezte. Szőcs Antal polgármester és főgondnok a falu gyarapodását említette: az elmúlt másfél évben húsz házasságot kötöttek a településen, az óvoda épülésén felbuzdulva pedig a helyi vezetőség eldöntötte, hogy az általános iskolát is modernizálják. Marc Erzsébet iskolaigazgató szavai után Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes köszöntötte az egybegyűlteket, majd Novák Csaba Zoltán szenátor mondta el, hogy a helyi közösség, egyház és anyaország hármas összefogásának gyümölcse az átadott óvoda.

Új óvoda épült Backamadarason

Dézsi Zoltán egyházkerületi főgondnok szerint ahol egy nemzet száz évig a legnehezebb körülmények között is biztosítani tudja fennmaradását, ott van remény a jövőre nézve is. Grezsa István, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos elmondta: az óvoda jelkép, hogy az elmúlt száz év betemetett kútjai és fájdalmai ellenére újra és újra fel tudunk állni, erősödni tud a nemzet. Ha képesek vagyunk tágabb horizontban a Kárpát-medence és a világ magyarságára nemzetként gondolni, biztos jövő elé tekinthetünk – jelentette ki.

Új óvoda épült Backamadarason

Az alkalmat a gyerekek ünnepi műsora és szeretetvendégség zárta. Az Erdélyi Református Egyházkerület 28 óvoda és bölcsőde építését, illetve felújítását vállalta a magyar kormány több száz oktatási intézményt építő és újító programjának részeként.

 

Berekméri Gabriella

Fotó: Gönczy Tamás