Új kiadvány segítené a fiatalok evangelizációját: elstartolt a Fit7, a Fiatal Tanítványok Hete

2021 nyarán egy új projekt terve fogant meg az IKE-elnökségben: mi lenne, ha a KOEN Vakációs Bibliahét mintájára összehoznánk egy hasonló programot, amely a kátés, ifis korosztályt célozná meg?

A Vakációs Bibliahét rendkívül széles körben, nagy népszerűségnek örvend, nagyon sok gyülekezet bekapcsolódik, viszont a 12-18 éves korosztály elérése nehézkesen működik. Egy ifjúsági bibliahét ötlete körvonalazódott. Ezt megvitatták az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúsági előadóinak őszi tanácskozásán, majd az IKE elnöksége felkarolta a projektet.

2022 januárjában létrehozták az első kiadvány munkacsoportját (lelkészek és vallástanárok, KOEN-képviselők, illetve a Királyhágómelléki Református Egyházkerület képviselője). 12 lelkes, főként ifjúsággal foglalkozó lelkész és pedagógus (8 lelkész és 4 vallástanár) találkozott Parajdon.

Parajdon találkozott a lelkes csapat.

Mindenekelőtt megfogalmazták a célt, célokat: olyan érthető, átlátható és dinamikus tábori anyag összeállítása, amely a fiatalok nyelvén teszi kívánatossá a keresztyén értékeket, identitást, közösséget, egyházat. Elsődleges cél, hogy a fiatalokat segítsük Isten és önmaguk megismerésére, mások elfogadására. Fontos, hogy a készülő kézikönyv értelmes, tartalmas, értékközvetítő és szórakoztató anyagot tartalmazzon, amely egy ifjúsági tábor keretében könnyen használható lehet. A kiadvány célja, hogy segítse a tábor vagy ifjúsági napok szervezőit egy kész, tartalmas, teológiai és módszertani szempontból is átgondolt segédanyaggal.

A csapat 2023-tól kezdődően minden évben elkészítené, és tavasz folyamán elérhetővé tenné az egyházmegyék, gyülekezetek számára. A terv szerint az első évben az IKE, mint az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetsége, a következőben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetsége által megbízott munkacsoport készítené elő a témát, a vezetők kézikönyvét, illetve a digitális segédanyagokat.

A másfél napos tanácskozáson megálmodták a készülő kézikönyv strukturális felépítését, leosztották a feladatköröket. A tervek szerint a kiadvány öt napra készített részletes, teljes napot átfogó tervet fog tartalmazni (játékötletek, javasolt énekek, áhítatvázlatok, napi téma feldolgozása, elmélyítés, szabadidős tevékenység, esti programötletek stb.). A szerkesztői csapat lelkesedése a találkozó végére beérett. Csak úgy záporoztak a kreatívnál kreatívabb ötletek a téma, illetve a teljes projekt elnevezésére. Végül a Fit7 (Fiatal Tanítványok Hete) mellett döntöttek. Nagyszerű volt megtapasztalni az együtt gondolkodás és közös munka örömét.