Megújult sípok segítségével kíséri a templomi éneklést a székelyszenterzsébeti templom orgonája. A Kolonits István 119-ik műveként számon tartott hangszer megújulásáért május 31-én adott hálát a közösség, a hálaadó istentiszteleten Kató Béla püspök szolgált.

Székelyszenterzsébeten emberemlékezet óta nem járt püspök. Május 31-én azonban ünneplőbe öltözött kicsi és nagy, idős és fiatal, hiszen Kató Béla püspök érkezett szolgálni a székelyszenterzsébeti közösségbe. Az ünnepi látogatás oka, hogy megújult a templom orgonája. A falu végén lovasok és hintó várta a püspököt, így vonultak végig a főutcán, integetve az utcára kiállt embereknek, el egészen a parókia bejáratáig.

Az istentiszteleten nem csak a falubeliek, hanem a támogatók is szép számban megjelentek. Kató Béla püspök igehirdetésében az I. Sám 18:10-12 alapján hirdette az igét. Saul király beteg lett, ma úgy mondanánk, hogy az idegei felmondták a szolgálatot. A környezete segítséget keresett, így kapták meg Dávidot, aki hárfajátékával nyugtatta le a királyt. A zenének már abban az időben is különös hatalma volt. A Bibliában több helyen is olvasunk arról, hogy zenélnek, táncolnak az emberek, a muzsikának szinte emberfeletti hatalmat tulajdonítottak. A hagyományt a keresztyénség is átvette, a katolikus és az ortodox vallásban ma is nagy szerepe van az éneklő beszédnek. Dávidról azt írják, hogy több mint ezer éneket szerzett, a zsoltárok zömét is ő szerezte.

“Annak a zenének, amit Dávid játszott, hatalma volt, terápiás, gyógyító hatása volt. Azonban tudnunk kell, hogy Dávid nem közönséges énekeket játszott, Istent dicsérő dalokat énekelt. Mielőtt elragadtatnánk magunkat és azt mondanánk, hogy mindenre alkalmas és alkalmazható a zene, a Szentírásban van egy kijózanító gondolat. Saul kezében ugyanis dárda volt, amelyet elhajított az ének közben. Saul szívében ugyanis erősebb volt a gyűlölet, minthogy azt a Dávid éneke kiűzhette volna belőle. A bűn rontó erejét ugyanis nem lehet emberi akarattal kiűzni, csak egy mód van a megoldásra, ez pedig a bűnbánat.” – mondta a püspök, aki szerint azt is fontos tisztázni egy ilyen ünnepen, hogy mit jelent számunkra az orgona, a zene, az éneklés. A reformáció korában több helyről kidobták az orgonákat, Erdélyben csak az 1760-as évek után kezdték a protestáns templomokba visszaépíteni azokat. A kiegyezés után Erdélyben 300 orgonát állították fel. Csodálatos összefogásról, éneklési kedvről tesz tanúbizonyságot ez a tény. 1918 után összesen 25 orgonára tellett a népünknek. 1945 után pedig összesen 7 orgonát építettek. 100 esztendő alatt a nép leszegényedett, a háborúban elvitt sípokat csak most kezdtük el pótolni. Kató Béla szerint fontos tudatosítani, hogy ma is lehet értéket menteni, ehhez olyan erő és összefogás kell, amelynek alapja, hogy meg kell tartani, ami a miénk, hiszen ezek a hangszerek is hozzátartoznak az önazonosságunkhoz.

“Az orgona hangja nem helyettesíti az élő igét, de segítő eleme az istentiszteletnek, amellyel a lelkünk Istenhez fohászkodik. Az orgona levegőt szív be, és olyan erővé formálódik ez a levegő, amely Istenhez száll. Ha az orgona hangja éneklésre késztet, akkor mernünk kell máshol is énekelni. Az örömről, a reményről teszünk így bizonyságot. Isten boldognak akar látni bennünket, olyanoknak, akik dalra fakadnak, képesek minden helyzetben énekelni.” – mondta igehirdetésében Kató Béla.

Az orgona és a gyülekezet megáldása után Kincses Kálmán székelyszenterzsébeti lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetet. Elmondta, 100 esztendeje elvitték a homlokzati sípokat. Azonban tudnunk kell, hogy nem vagyunk a meghátrálás emberei, Isten gondot visel ránk. Elmondta, hogy amikor az orgonát építették nem voltak pályázatok, mecénások, a szenterzsébetiek hitének és áldozatkészségének köszönhető, hogy ez a hangszer elkészült. Az akkoriak mertek a jövőbe látni, nem csak magukra gondoltak, hanem a jövő nemzedékekre is. Ennek tükrében fel kell tenni a kérdést ma is, hogy túl tudunk-e látni magunkon? Olyan nyomokat kell hagyni, amin az utánunk következő nemzedék is biztos el tud indulni. A lelkipásztor ezután szenterzsébeti kosárral ajándékozta meg a meghívottakat, támogatókat.

Borboly Csaba, Hargita megye elnöke felszólalásában elmondta, ez az istentisztelet közösségerősítő hatással lesz a gyülekezetre, hiszen ha 100 éve nem járt püspök Székelyszenterzsébeten, akkor biztos, hogy a gyerekek életében is meghatározó élmény lesz ez az ünnepnap. A megyei tanács elnöke azt is hangsúlyozta, hogy a közösségben van akarat, élni akarnak, vannak elképzeléseik, és csodás tanúbizonyságot tettek arról, hogy össze tudnak fogni.

Budavári Attila, a Pécsi Orgonakészítő Manufaktúra vezetője arról beszélt, hogy az orgona az örökkévalóságot hivatott megörökíteni. A 100 évvel ezelőtti haditörvény arról rendelkezett, hogy a harangokat és a sípokat be kell szolgáltatni a hadseregnek. A harangokról rajzok maradtak fent, az orgonákról azonban szinte semmilyen dokumentáció nem maradt fent, így az akkori kornak megfelelően, de saját elképzeléseik szerint építették újra a hangszert.

A mezőladányi testvértelepülés nevében a gyülekezet régi barátja, a Bakó család részéről Bakó Éva köszöntötte a szenterzsébetieket, majd id. Nagy Károly köszönte meg a támogatóknak a hozzájárulásukat, a gyülekezetnek pedig az áldozatkészségét. Az istentiszteleten szolgált az egyházközség gyerekkórusa és vegyeskara is. Az ünnepi alkalom végén az orgonát is megszólaltatták, a gyülekezet kántora, Barabás Szabolcs négy darabot adott elő, ezek között klasszikus és népi dalokat. Az ünnepi istentisztelet után a templom kertjében kopjafát avattak, amelyet Bakó Éva elhunyt férjének, Bakó Sándornak, a gyülekezet támogatójának ajánlottak.

Szöveg és fotó: Kiss Gábor