Tisztújító lelkészértekezlet: Bardócz Csaba az ERLÉSZ új elnöke
Újra együtt lehettek a lelkipásztorok az Erdélyi Református Lelkészértekezleti Szövetség hagyományos szovátai találkozóján szeptember 21–22-én. Az idei alkalmon tisztújítás is volt: a következő négy évre elnöknek Bardócz Csaba bikafalvi, alelnöknek Pap Ákos magyarvalkói, titkárnak pedig Nagy Gábor gógánváraljai lelkipásztort választotta a közösség.
Kilenc év után adta át a stafétát az ERLÉSZ 2012-ben megválasztott, majd újra bizalmat kapott elnöksége: Beke Boróka elnök (Karatna), Márton János alelnök (Bonchida) és Bereczki-Orbán Zsolt titkár (Székelyudvarhely II.). Tavaly a járvány miatt csupán online találkozhattak ilyen formában az egyházkerület lelkipásztorai, így a tisztújítás is erre az évre maradt. Az esemény témájaként a lelkipásztori életpálya 21. századi értékét jelölték meg a szervezők.
A keddi nyitó áhítaton Mezei Sándor hirdette az igét a Zsid 12,1–3 alapján, majd Beke Boróka ERLÉSZ-elnök köszöntötte a szolgatársakat. A megosztottság veszélyeire hívta fel a figyelmet, rámutatva, hogy két év alatt nagyobb változásokat élt át az egyház, mint korábban évtizedek alatt. „Rajtunk múló, apró változtatásokkal elérhetjük, hogy ránk nézve ne sodródó áldozatot vagy múltban megkövült lelkészt lássanak” – biztatta a kollégákat a lelkipásztor.
A továbbiakban fórumbeszélgetésen kerültek elő az egyház időszerű kérdései Kató Béla püspök részvételével. Először is a teológiára való jelentkezési arány jelentős visszaesését említette, rámutatva, hogy az idei gyenge felvételi már a pandémia hatásait hordozza magán, hiszen az embereket hamar el lehet szakítani a megszokott rendtől, így a templomlátogatástól is. Idén is megtartották az egyházkerület képviselői és a teológiai tanárok találkozóját, ahol az utánpótlás kérdésével is foglalkoztak. Jelenleg nem túl nagy a lelkészhiány, viszont 2035-36 környékén, a nagy évfolyamok nyugdíjazásakor gond lesz az utánpótlással. Ez a 15 éves folyamat nemcsak a lelkészállomány kérdését érinti. A következő népszámlálási eredmények is hatni fognak a hívekre.
A természetes fogyás idén kevésbé szembetűnő, viszont a kivándorlás továbbra is sújtja a közösséget – tette hozzá Kató Béla, kiemelve, hogy a legnagyobb kihívás a létszámhiány. További fontos kérdés, hogy a megfogyatkozott néppel, struktúrákkal hogyan tud anyagilag is gazdálkodni az egyház.
A kis gyülekezeteket és intézményeket támogatni tudja az egyházkerület, viszont a lelkipásztoroknak, gyülekezeteknek mindent meg kell tenniük azért, hogy a megélhetést biztosítsák, a közösség eltarthatóságát növeljék.
A püspöki hivatalban is változások történnek, kisebb struktúrát hoznak létre. Az igazgatótanács döntése szerint az öt ügyosztályt úgy rendezik át, hogy a diakóniai, missziói és külügyi, valamint tanügyi és személyzeti osztályt összevonják. Emellett figyelembe kell venni, hogy generációváltás is következik az említett tisztségek körében. A zsinatnak foglalkoznia kell azzal a kérdéssel is, hogy a püspök nyugdíjazása és a következő választás közötti csonka ciklusban hogyan járnak el, figyelembe véve, hogy a 15 egyházmegyéből 11-ben biztos tisztújítás lesz.
A kérdések rendjén felmerült, hogy a jelenlegi épületfelújítási hullám után milyen missziós tervei vannak az egyházkerületnek. Válaszként elhangzott: az eddig elvégzett munkának is missziós háttere van. A központi hivatal segítette a lelkipásztorok életkörülményeinek, a gyülekezetek intézményeinek javítását, de az életet a lelkipásztornak és a gyülekezetnek kell vezényelnie. A misszió egyik legfontosabb területe a gyerekekkel és ifjakkal való foglalkozás. Az elmúlt időszakban sok helyen megszűntek a vallásórák, így felértékelődtek a nyári gyerekfoglalkozások. Az igazgatótanács felkérésére a KOEN (Keresztény Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért) Alapítvány gyerekeknek szóló egyhónapos programokat dolgozott ki, amelyeket bármely gyülekezet használhat.
Az ifjak, kicsik megszólításával, a velük való foglalkozással állítható meg a gyülekezet teljes elkopása
– hangsúlyozta Kató Béla.
Végül a sokat vitatott oltás témája került szóba. A püspök rámutatott: a lelkipásztorok a közösségek élén állnak, a véleményük számít a gyülekezetben, így a felelősségük is nagy. Nemcsak magukért döntenek, hanem a közösségért is. A püspök felidézte a RORLÉSZ legutóbbi találkozóján elmondottakat:
a lelkészi karban még mindig sokan nem oltatták be magukat, sőt megkérdőjelezik a védőoltás értelmét, az orvosok, szakemberek szavát – ennek súlyos következményei lehetnek a következő generáció körében is, hiszen ha nem marad hitele az orvosnak, tudósnak, szakembereknek, akkor a lelkipásztor szava sem lesz hihető a közösségben.
Csak a félelem marad, amely a leghatékonyabb eszköz a manipulálásra.
A délután folyamán a lelkipásztori pálya 21. századi értékéről beszélgettek a különböző területeket képviselő meghívottak: dr. Kiss Dénes vallásszociológus, egyetemi tanár, Éles Éva szórványban szolgáló lelkipásztor, teológiai doktorandusz, Tordai Árpád tömbmagyar vidéken, Baróton szolgáló lelkipásztor, valamint Sógor Csaba szórványban és külügyi tanácsosként szolgált lelkipásztor, majd szenátor és európai parlamenti képviselő. A beszélgetést dr. Kató Szabolcs Ferenc teológiai tanár vezette.
A meghívottak érintették a lelkipásztor presztízsének, közösségben betöltött szerepének, tekintélyének kérdését. Tordai Árpád nagy gyülekezetben, Baróton szerzett tapasztalatait osztotta meg, felidézve a kis apanagyfalui gyülekezetben töltött szolgálati időt is. Sógor Csaba a nyugati országokban látottakat mesélte el, ahol az egyház csupán egy a sok szociális intézmény közül, a politika pedig eszköznek tekinti a társadalmi gondok megoldásában. Éles Éva a lelkésznőkkel szembeni fenntartásokról, nőként a lelkipásztori hivatásban felmerülő kérdésekről osztotta meg gondolatait, dr. Kiss Dénes pedig különböző társadalmi felmérések eredményeit, érdekes adatokat foglalt össze.
Az esti áhítaton Kelemen-Karikás Árpád hirdette az igét a Zsolt 18,17–20 alapján, majd énekléssel, énektanulással, az IKE-énekeskönyvvel való ismerkedéssel zárult a nap Ruszka Sándor IKE-elnök vezetésével.
A találkozó második napját dr. Lukács Olga áhítata nyitotta a Jn 9,32–38 alapján, majd Sajtos Szilárd őrnagy, a magyar Honvédelmi Minisztérium Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálatának református tábori lelkésze tartott előadást A jó, a rossz és a csúf: a család, a Covid-19 és a trauma címmel. A Koszovót, Afganisztánt és Irakot is megjárt lelkipásztor a traumáról és annak feldolgozási lehetőségeiről beszélt, kitérve mai helyzetünkre, a koronavírus által okozott, még fel nem mért traumákra:
az egészségügyi utóhatások, a halálesetek, a gazdasági gondok, sőt az online térbe költözött oktatás és egyházi élet hosszú távú hatásai még nem ismertek.
A trauma az én zavara, ahol a történések váratlansága, fenyegető volta, intenzitása meggátolja annak integrálását. A traumatikus történés tovább él, de nem az én részeként – hangzott el. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy egy esetet megszokni és integrálni nem ugyanazt jelenti. Személyenként változik, hogy az illető mennyire tud funkcionálni a különböző traumatikus helyzetekben. Nem maga a helyzet, hanem az általa okozott tehetetlenség érzése váltja ki a traumát az emberben. A traumának fizikai tünetei is jelentkezhetnek, amelyek ha hosszabb ideig elnyúlnak, orvosilag, hivatalosan is diagnosztizálhatók.
A családot érintő traumák esetében vizsgálni kell az időtartamot, forrást (kívülről vagy családon belülről), arányokat (minden családtagot érint, vagy csak egy tagot),valamint hogy krónikus vagy akut problémáról van szó. A családban négy vetületet érint egy traumatikus esemény: instrumentális (megváltoztatja a rutint, terveket, célokat), szociális (megváltozik a család összetétele, társadalmi státusa, a környezet hozzá való viszonyulása), emocionális és egzisztenciális. Emellett a traumát átélt személy tüneteit sokszor a körülötte élők is elsajátíthatják. Fontos a családnak rendszerként funkcionálnia, hogy működjön a kölcsönös támogatás.
Néhány éve a poszttraumás növekedés fogalma is megjelent, amikor az ember túllép az eseményen, meghaladja azt, nem a múltban él. Ezt akár József történetével is lehet szemléltetni:
„Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt” (1Móz 50,20).
Sajtos Szilárd szerint a lelkipásztorok a fájdalmak átélésével hitelesen tudnak megjelenni az evangéliumban. A lelkipásztori beszélgetések során fontos felmérni a helyzetet a trauma után, a veszteség mértékét, az érintetteket. A beavatkozás szintjét a család állapota és igénye határozza meg, de a lelkipásztornak ismernie kell a személyes határait is, amíg segíteni tud.
A tisztújítás előtt Beke Boróka leköszönő elnök szólt a kollégákhoz. Az előző elnökség kilenc évet szolgált, nyolc szovátai és egy online találkozót szervezett. Ebben az időszakban kelt életre a Hivatásmegőrző Szolgálat is, értékes kapcsolatok alakultak ki a szolgatársak között, és sok esetben segíteni is sikerült egymásnak.
A tisztújítás során a jelenlevők egyetlen jelöltként Bardócz Csaba bikafalvi lelkipásztort választották meg elnöknek, Pap Ákos magyarvalkói lelkipásztor lett az alelnök, Nagy Gábor gógánváraljai lelkipásztor pedig a titkári tisztséget töltheti be.
A lelkészértekezleti elnök hivatalból tagja az EREK Igazgatótanácsának, tanácskozási joggal.
A záró úrvacsorás istentiszteleten Lőrincz János marosvásárhelyi lelkipásztor hirdette az igét az Ef 4,1–6 alapján. Az identitás tisztázásának fontosságát hangsúlyozta: Isten megváltott gyermekei vagyunk, tehát eszerint kellene élnünk. Ha megvolt az identitásváltás, az irányváltásnak is meg kell történnie. Mindig a bűn irányába tart az életünk, így ha meg akarunk változni, teljesen másfele kell fordulnunk. A lelkipásztor elmondta: „A lefele vezető út mindig szabad: az alázat, szelídség, türelem útja. Itt nem kell tolakodni, és nemcsak az egységet őrizzük meg, és elhivatásunkhoz méltóan is fogunk járni.”