Tehetségkutató fogyatékkal élő fiatalok számára

A United by Music Romania alapítvány tehetségkutató versenyt szervez fogyatékkal élő, zenében tehetséges fiatalok számára. A versenyben olyan személyek vehetnek részt, akiknél a fogyatékosság valamelyik típusát állapították meg a 448/2006-os törvény szerint. A fent említett kategóriába eső, fogyatékkal élő személyek, akik bármilyen hangszeren játszanak vagy énekelnek, részt vehetnek a versenyben nemzetiségtől, lakhelytől vagy vallási hovatartozástól függetlenül. A versenyben nem vehetnek részt a szervező alapítvány alkalmazottai, ezek családtagjai, partnerei vagy önkéntesei, valamint jogi személyek sem. Az első három helyezett egy háromnapos hollandiai kirándulást nyer, és lehetőséget kap, hogy nagyközönség előtt is fellépjen. Ennek minden költségét a szervezők állják. Akiket a zsűri kiválaszt, lehetőséget kapnak arra, hogy zenei karrierjük kibontakozzon, mentorok állnak melléjük, szakmai oktatásban fognak részesülni.

A verseny időtartama: 2018. 11. 01 – 2019. 04. 30.

A verseny több szakaszra oszlik, 2018. október 11. és november 30. között várjuk a jelentkezéseket. A jelentkezéssel kapcsolatos minden információ elérhető a www.united-by-music.ro/ro/ honlapon román nyelven (a lap alján Regulament concurs, Anexe descărcabile), és a www.united-by-music.ro/hu/ honlapról magyar nyelven (a lap alján Versenyszabályzat és Letölthető mellékletek). Bármilyen további kérdésre a 0741 177 575-ös telefonszámon válaszolunk.

A jelentkezés határideje november 30., amelyet e-mailben a unitedbymusicromania@gmail.com címre lehet elküldeni, vagy postán a következő címre: United by Music Romania, Sepsiszentgyörgy, Gyöngyvirág u., 5 szám, postai kód 520085, Kovászna megye.

Az előválogatási szakasz 2018. december 3–7. között zajlik három helyszínen: Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen. A döntő 2019 februárjában lesz megszervezve Sepsiszentgyörgyön. A versenyzők válogatását szakemberekből álló zsűri végzi: zenetanár, zenész, énekes stb. Mindegyik versenyző egy zeneszámot fog előadni egyénileg, hangszeren, énekelve vagy énekelve hangszerkísérettel. A zenei műfaj szabadon választható.

A United by Music Alapítványról

A United by Music Alapítvány romániai fiókját Sepsiszentgyörgyön jegyezték be 2018-ban, egyik alapító tagja Makkai Péter református lelkész, akinek a nevéhez számos szociális projekt kötődik, amelyek a fogyatékkal élők társadalmi befogadását és elfogadását szolgálják. A Diakónia Keresztyén Alapítvány sepsiszentgyörgyi fiókjának fogyatékkal élőket foglalkoztató és integráló központja, az Írisz Ház már több éves kapcsolatban áll a United by Music hollandiai csapatával, akik eddig is számos projektben segítették a sepsiszentgyörgyi szervezetet, most pedig a United by Music Romania Alapítvány létrehozásában voltak partnerek. Jelenleg a szervezet olyan ügynökségként működik, amely fogyatékkal élő művészeket karol fel, és az a célja, hogy minél több, különböző művészt összehozzon. A zenészek majdnem teljesen önállók, amikor zenei fellépésről van szó, és professzionális zenésznek nevezhetjük őket. Például az All Star nevű bandának már több mint 300 fellépése volt, koncertjeiken 100 ezer ember vett részt, 10 különböző országban játszottak, köztük a Dél-afrikai Köztársaság, Írország, Dánia, Svédország, Norvégia, Belgium, Németország, Kanada és az Egyesült Államok. 2012-ben a United by Music létrehozott egy független nonprofit szervezetet Észak-Amerikában is Barbara Hammerman irányításával, és 2015-ben megalakult az önálló norvégiai szervezet is Helena Wilberg irányítása alatt.

 

Kapcsolat:

Orosz Anna projektmenedzser

United by Music Romania

tel: 0741 177 575

 

Címlapfotó: United by Music Romania, All Star együttes