Tanórák helyett koncert

Ismét csendes nappal kezdték a második iskolai félévet a Marosvásárhelyi Református Kollégium diákjai, akik hétfőn a tanórák helyett előadásokon, koncerten vettek részt.

Tanórák helyett koncert

Kisebb szünet után elcsendesedésre, Istenre figyelésre alkalmas nappal kezdték a tanítást a vásárhelyi refisek. Az iskola dísztermében összegyűlt diákoknak és tanároknak Bustya Dezső nyugalmazott református lelkész Isten igéjével azt tanácsolta, hogy mindenkor örüljenek, és vegyék észre mindazt, amiért nap mint nap hálásak lehetnek.

A rövid áhítatot követően a kollégium együttese bizonyította énektudását, majd az alsóvárosi fiatalok adták elő az Imreh Jenő lelkész által írt A teremtés első és utolsó hét napja című színdarabot. A vastapsból arra lehetett következtetni, hogy a közönség megértette a néha fiatalos szlenget is tartalmazó művet.


A cikk folytatása a Székelyhon portálon olvasható.