Újra támogatja az erdélyi templomfelújításokat a magyar kormány

Több mint 3 milliárd forintos támogatást szán erdélyi templomfelújításokra a magyar kormány. Az összegből 250 erdélyi, partiumi és bánsági hajlék javítását fedeznék – számol be a Krónika a csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóról, amelyen Kató Béla erdélyi református püspök, Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, Böcskei László nagyváradi megyés püspök, Kovács Gergely gyulafehérvári érsek és Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter vett részt.

Az eseményen részt vevő Kató Béla, Soltész Miklós, Böcskei László, Kovács Gergely és Tánczos Barna. Fotó: Borsi Balázs

219 település 262 temploma újulhat meg 9,3 millió euró értékű magyar állami támogatásból – jelentette be Soltész Miklós államtitkár, átadva az erdélyi egyházi vezetőknek a támogatásban részesülő templomok listáját. A magyar kormány húsvét előtt hozta meg a döntést, hogy Magyarországon 1400, a Kárpát-medencében pedig további 400 templom és imaház felújítását támogatják. A projekt így a 26 milliárd forintos keretet is eléri. Az államtitkár hangsúlyozta, a hitélet mellett gazdasági szempontból is hasznos lesz a településeknek a számos befektetés.

Soltész Miklós átadta Kató Bélának az erdélyi egyházkerületben támogatást kapó gyülekezetek listáját. Fotó: Borsi Balázs

Kató Béla püspök a Krónika kérdésére elmondta, az Erdélyi Református Egyházkerületben 90 templomra csaknem 1 milliárd forintnyi támogatás jut. A pályázat feltételeként az egy templomra igényelhető összeg nem haladhatta meg a 15 millió forintot, amely sok esetben csak állagmegóvásra elegendő, de nagy segítség a közösségek számára. „Amikor mi Magyarország felé fordulunk, akkor nem azért tesszük, mert valakit ezzel megszegényíteni, bosszantani szeretnénk, viszont azt meg kell érteni: ez egy olyan közös érték és kincs, amit nekünk meg kell védenünk, meg kell óvnunk. A mi gyülekezeteink nem múzeumőrök, és nem múzeumokat szeretnének felújítani, hanem nálunk még – sok nyugat-európai egyházzal szemben – élet van azokban a templomokban. Egy-egy falu életében, ahol sajnos az 50 év kommunizmus után az elmúlt 30 évben nem történt semmi, reménységforrás, kapaszkodó, ha megújul egy templomtető. Ez nem luxus, nem fölösleges pénzkidobás, hanem rendkívül fontos a közösség megtartására” – hangsúlyozta Kató Béla.

Az Erdélyi Református Egyházkerületben 90 templomra csaknem 1 milliárd forintnyi támogatás jut. Fotó: Borsi Balázs

A gyulafehérvári főegyházmegyében 61 templom felújítására 751 millió forintot szánnak. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek a Krónikának elmondta: hálásak a támogatásokért, hiszen nélkülük nem sikerülne megőrizni a templomokat, a megfelelő infrastruktúra pedig elengedhetetlen a közösségi élet fenntartásához.

A sajtótájékoztatón az RMDSZ és a román kormány részéről Tánczos Barna köszönte meg a támogatásokat, háláját fejezve ki az egyházi vezetőknek is, hogy gondoskodnak a közösségek bástyáinak számító templomokról. Házigazdaként Böcskei László nagyváradi római katolikus püspök az összefogásban rejlő lehetőséget hangsúlyozta, amely lehetővé teszi, hogy a mai generáció maradandót alkosson.

Az Erdélyi Református Egyházkerületben támogatásban részesül az

  • Almásmálomi,
  • Alsóbölkényi,
  • Aranyosgyéresi,
  • Árapataki,
  • Árkosi,
  • Baróti,
  • Betfalvi,
  • Bethlenszentmiklósi,
  • Bibarcfalvi,
  • Bodosi,
  • Bözödi,
  • Búzásbocsárdi,
  • Erősdi,
  • Fotosmartonosi,
  • Galambodi,
  • Gerendkeresztúri,
  • Harasztosi,
  • Kalotadámosi,
  • Kalotaszentkirály-Zentelki,
  • Kányád-Jásfalvi,
  • Katonai,
  • Kendilónai,
  • Kézdivásárhelyi,
  • Kidei,
  • Kisborosnyói,
  • Kolozspatai,
  • Kolozsvár-Felsővárosi,
  • Kolozsvár-Törökvágási,
  • Kolozsvár-Alsóvárosi,
  • Kolozsvár-Kerekdombi,
  • Kolozsvár-Bulgária-telepi,
  • Komandói,
  • Kórodszentmártoni,
  • Körösfői,
  • Küküllőszéplaki,
  • Magyarbényei,
  • Magyabikali,
  • Magyardellői,
  • Magyarfülpösi,
  • Magyargyerőmonostori,
  • Magyarkapusi,
  • Magyarói,
  • Magyarszováti,
  • Márkodi,
  • Maroshévízi,
  • Marosvásárhely VII. – Szabadság utcai,
  • Marosvásárhely V. – Felsővárosi,
  • Marosvásárhely VIII. – Cserealji,
  • Mátisfalvi,
  • Medgyesi,
  • Melegföldvári,
  • Mezőcsávási,
  • Mezőfelei,
  • Mezőkölpényi,
  • Mezőveresegyházi,
  • Miriszlói,
  • Ernyei,
  • Nagymohai,
  • Nyárádszentbenedeki,
  • Nyárszói,
  • Pákéi,
  • Peteki,
  • Sajószentandrási,
  • Sáromberki,
  • Sepsibodoki,
  • Sövényfalvi,
  • Székelykeresztúri,
  • Székelymuzsnai,
  • Székelytompai,
  • Székelyvajai,
  • Székesi,
  • Szentgericei,
  • Tacsi,
  • Telekfalvi,
  • Torjai,
  • Türei,
  • Uzoni,
  • Vadasdi,
  • Vámosgálfalvi,
  • Várkudui,
  • Zaláni,
  • Zsoboki Református Egyházközség.